galéria megtekintése

Apple-t gyárthatnak Nokia helyett Komáromban

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 19. számában
jelent meg.


Ábrahám Ambrus
Népszabadság

A Nokia ugyan távozik Komáromból, de az 1800 szakképzett dolgozó számára kifizetődő lehet a tudás, amit a mobiltelefonok gyártásában szereztek. Több cég is bejelentkezett, amelyek vezetése érdeklődik a komáromi lehetőségek iránt.

Egy Nokia és egy iPhone 4. Jöhet a helycsere?
Egy Nokia és egy iPhone 4. Jöhet a helycsere?
Dado Ruvic / Reuters

Úgy tudjuk, a PCE Paragon Solution Kft. tart Komáromba, a Nokia helyére. A cég az Apple iPhonejait is gyártó Foxconn leányvállalata. A társaság már rendelkezik termelőegységgel Székesfehérváron, s ezt telepítené át a komáromi Nokia-gyár mellé, ahol szintén van már egy gyártóegysége. Ismereteink szerint a munkát már szeptemberben elkezdenék, s az új üzemükben mintegy 400-500 főt akarnak alkalmazni.

Aligha kétséges, hogy a hamarosan felszabaduló 1800 nokiás dolgozó közül bőven válogathatnak majd. (Közülük egyébként 60-65 százalék honi munkavállaló, a többiek Szlovákiából jártak át.)

 

A részletekkel kapcsolatban kerestük a céget, ahol az áttelepülést ugyan megerősítették, ám további információkat nem közöltek. Arra hivatkoztak, hogy az erre hivatott illetékesek „jelenleg Komáromban vannak”. Így arra a kérdésre sem kaptunk választ, hogy pontosan mit is gyártanának az új telephelyen.

A dolgozók érdekképviselői bíznak benne, hogy az érdeklődő társaságok tisztában vannak azzal, hogy minőségi helyről minőségi munkavállalókra tehetnek szert

Bár kevesen tudják, de a cég nem névtelen szereplője a hazai bérgyártó piacnak. A PCE Paragon a hazai egységeiben korábban személyi számítógépeket és laptopokat szerelt össze, valamint csomagolást, címkézést és tesztelést végzett partnerei számára. (Úgy tudjuk, hogy a PCE korábban beszállítója volt a komáromi Nokiának is.) A cégbírósági adatok szerint a csaknem 150 millió dollár jegyzett tőkével rendelkező, 2008-ban alapított társaság 2012-ben 379,4 milliárd forint forgalmat hozott össze, és 4,66 milliárd forint mérleg szerinti eredményt könyvelt el.

Ez utóbbi jelentékeny növekedés az egy évvel korábbihoz képest, amikor is ezen a mérlegsoron 3,06 milliárd forint jött össze, míg az árbevétel megközelítette a 353 milliárd forintot. Ez is igen szép teljesítmény, a cég mégsem lesz képes egyedül pótolni a finn vállalatot.

Új kivétel erősítheti Komáromot
Új kivétel erősítheti Komáromot
Krizsán Csaba / MTI

A kormány dolgozik az ügyön, legalábbis Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára azt mondta, a válsághelyzet kezelésére ötpontos akciótervet vázolt fel a kormány csütörtökön. Ezenkívül arról is beszélt: utasította a befektetési ügynökséget, hogy gyorsítsák fel a tárgyalásokat azzal a három társasággal, amely Komáromban szeretne jelentős termelőberuházást létrehozni.

A cégek nevét nem közölte Szijjártó, de a Foxconn lehet az egyik. Sokat nem vártak a cégek, hogy bejelentkezzenek a Nokia helyére, hiszen csak tegnap jelentették be a munkavállalóknak, hogy november végéig három lépcsőben bezárják a Nokia komáromi gyárát, amely immár az amerikai Microsoft irányítása alatt áll. A cél világos: minél gyorsabban elhappolni a kiváló szakmai képesítésű alkalmazottakat.

László Zoltán, a telefongyártó helyi Vasas szakszervezeti alapszervezetének vezetője a Népszabadságnak elmondta, hogy a Nokia profiljához hasonló és attól merőben eltérő profilú vállalkozások is érdeklődtek a munkaerő iránt. Konkrét neveket egyelőre nem kívánt közölni, mert egyrészt erre nincs felhatalmazása, másrészt az érdeklődők csak nagy vonalakban közölték szándékukat, és még finomhangolni kell azok pontos tartalmát.

Ezzel együtt kifejtette: nem tartja lehetetlennek, hogy akár rövid időn belül jelentős számú nokiás alkalmazott új munkahellyel rendelkezzen. Korlátozottak a lehetőségeik, de szeretnék megakadályozni azokat a eseteket, amelyek a két évvel ezelőtti elbocsátás után több esetben is megtörténtek. Akkor több vállalat is, kapva a jó munkaerő után, viszonylag gyorsan elvitte az elbocsátott dolgozók jelentékeny részét.

Több esetben előfordult azonban, hogy az alkalmazottak két-három hónap után ismét állástalanok voltak. A dolgozók számára ugyanis olyan feltételeket teremtettek, amelyek jelentősen elmaradtak a korábbiaktól. Ezek nem feltétlenül voltak kijavíthatatlan körülmények, az új munkáltató egyszerűen nem figyelt a dolgozókra, s a kéréseiket sem hallgatta meg. László hangsúlyozta: bíznak benne, hogy az érdeklődő társaságok tisztában vannak azzal, hogy minőségi helyről minőségi munkavállalókra tehetnek szert, s kellően megbecsülik őket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.