Hivatalos papírt még nem kapott arról, mennyi járhat vissza neki, de – miután a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül több lépcsőben azonosította magát – a banki ügyintéző hajlandó volt elárulni, hogy nagyjából kétmillió forintra számíthat. – Ezt úgy fogom fel, mint talált pénzt, ami segít abban, hogy nyugodtabban készülhessek a nyugdíjra. Bárhogy alakul is addig az életem, hitelt soha többé nem fogok felvenni, és erre tanítom a gyerekeimet is – teszi hozzá.
Egy kazincbarcikai házaspár 2008-ban kétmillió forint szabad felhasználású jelzáloghitelt vett fel, a lakásukat újították fel belőle. Az asszony bankszámlájáról utalták rendszeresen a törlesztést: erre érkezett a sérült gyerekük után járó emelt családi pótlék és a gyes, ami sokáig fedezte is a részleteket. Később azonban azt vették észre, hogy tíz-húszezer forintokkal is elmaradnak, és egyre nagyobb adósságot görgetnek maguk előtt. A „lyukakat” máshonnét nem tudták betömni, a családfő bére kellett a megélhetésükre és a lakás fenntartására.
– Próbáltam a napokban telefonon megtudni, hogy állunk most, miután az állam a devizahitelesek megsegítéséről beszél. Az ügyintéző azonnal automatára váltott, mikor megtudta, milyen ügyben hívom őket. Felhúztam magam, személyesen bementem a bankba. Úgy kellett fellocsolni, amikor kiderült: hét év törlesztés után jelenleg egymillió 960 ezer forint a hátralékunk. Vagyis mindössze negyvenezer forintot törlesztettünk az adósságunkból a folytonos hátralékok és az egyre növekvő részletek, kamatok miatt. Ördögi körbe kerültünk, nem látjuk a kiutat – fogalmazott.
A Budapesten élő István 2007-ben vásárolta meg álmai autóját, tíz hónaposan, az új áránál majdnem harminc százalékkal olcsóbban szerezte be az áhított Fordot. Értékelését, hogy remek üzletet kötött, csak erősítette, hogy saját finanszírozót vitt a kocsi megvásárlásához, egy neves, olasz hátterű bank hazai lízingcégét, amely tízezer forinttal alacsonyabb havi törlesztőt hozott ki svájci frank alapon (akkor 170 forint körül volt az alpesi deviza), mint a kereskedés által ajánlott bank szintén frankalapú konstrukciója lett volna.
Így lett az induló törlesztő 64 ezer forint, amely alig hatezer forinttal volt drágább, mint a korábbi autójának részlete. Mivel a használt kocsi állapotát tekintve szinte új volt, és az árelőny is észrevehető volt, bevállalt egy hatéves, azaz 72 hónapos futamidőt, tudva, hogy mire kifizeti a kocsit, az még alig lesz hétéves, és a futamidő alatt egymillió forinttal fizet többet, mint a felvett hitelösszeg. Idáig stimmelt a matek. István még semmit sem érzett a válságból, de a részletei máris emelkedni kezdtek, a részlet szinte sosem volt 70 ezer alatt, a havonta érkező díjbekérőkből pedig nem kapott magyarázatot arra, aktuálisan miért ennyi az annyi.
Nem is foglalkozott vele, hiszen tudta, hogy a frankhitelben van kockázat, és azt is tudta, hogy forintalapon 94 ezer forint lett volna a részlet, amely mellett biztosan nem vette volna meg a kocsit. A válság 2008-ban 80 ezer forintos havi részletnél ütött be, 2009-ben pedig már 95-105 ezer forint közelében stabilizálódott a havi teher. Így lett 3,6 millió forint felvett hitelből hatmillió, mire kifizette az autót. Forintalapon egymillióval így is többet fizetett volna, de ennek ellenére István most a pénzintézet levelére vár, és előkészítette a tollat, hogy a formanyomtatványra ráírja a számlaszámát: hová kéri az elszámolás eddig nem ismert összegét.
|
| Teknős Miklós / Népszabadság |
– Egy év van még hátra az autórészletünkből: 2006-ban vettünk fel majdnem kétmillió forintot, tízéves futamidőre egy kicsi, de új autóra – mondja a negyvenes éveiben járó egri férfi. Úgy számoltak, hogy azt a havi nagyjából húszezer forintot nagyobb megerőltetés nélkül ki tudják fizetni. Ám később a részlet egyre emelkedett, a végén majdnem a duplájára. Ha akarták, se tudták volna eladni a járművet, hisz ahogy kihozták a szalonból, az értéke folyamatosan csökkent, a hitelt nem fedezte volna. Szívták a fogukat, de törlesztettek rendesen.
Ha átszámítja, mennyit fizettek ki végül, egy középkategóriás új autó ára kijönne belőle. Így inkább nem számolgat. A bank már megküldte az értesítőt: havi 11 ezer forintot kell még fizetniük jövő nyárig, úgyhogy most nagyjából kétszázezer forinttal beljebb vannak. Vagyis csak lennének: a kilencéves autónak egyre több a baja, nagy javítás előtt állnak, ami ezt a pénzt valószínűleg elviszi. Már kinézték az kocsi utódját: nem új, nem nagy, és az is biztos, hogy nem hitelre veszik meg. Akkor sem, ha az már forintalapú lenne.
Az elszámolás nem vonatkozik mindenkire, a bankoknak például nem kell visszatéríteniük a tisztességtelenül beszedett kamatokat és árfolyamrést azoknak, akiknek a lakását a Nemzeti Eszközkezelő vásárolta meg – ez mintegy húszezer ügyfelet jelent. Így járt az a lapunknak nyilatkozó kisteleki hölgy is, aki akkori jövedelméhez képest megalapozottan vett fel hitelt. Akkoriban, 2005 és 2009 között havi nettó 300-400 ezer forintot keresett, és 2005-ben felvett négymillió, majd 2008-ban további hárommillió forint szabad felhasználású jelzálogkölcsönt. Saját pénzét a négymilliós hitellel kiegészítve vett egy házat Kisteleken.
A Szeged melletti kisváros központjában akkor azt a házat 12 millió forintra értékelték. A 2008-ban felvett hárommilliós devizahitelből pedig felújíttatta az épületet, különösen a tetőtérre költött sokat. A felvett tőke összegével, hétmillió forinttal azonos summát már visszafizetett, ám még ezek után is tartozott 7,6 millióval. Időközben a jó jövedelmét elvesztette, és másfél évig nem nagyon volt bevétele, így nem tudott törleszteni. Ezért eladta a házát a Nemzeti Eszközkezelőnek, amely hatmillió forintot fizetett az ingatlanért a banknak. Most havi 15 ezer forintért bérlőként lakik korábbi saját otthonában.
Szerinte nem hatmilliót ért a ház – bár az, hogy annyit adtak érte, még jól jöhet neki, mert ha öt éven belül vissza tudja vásárolni, akkor ugyanennyiért visszakapja. De nem erre számított, hanem arra, hogy az eszközkezelő visszafizet neki annyit, amennyiből egyenesbe tud jönni. Ám csalódnia kellett, miután kiderült, az olyan esetekben, mint övé, nem számolnak el a bankok. A bankoknak nem kell elszámolniuk azokkal sem, akiknek még 2009. július 27. előtt megszűnt a hitelük. Így járt Zoltán is, aki pár hónappal a határidő előtt fizette vissza autóhitelét.
A kölcsönt még 2005 áprilisában vette fel, nem is keveset, valamivel több mint 3,3 millió forintot egy új, 4,5 millió forintos autó megvásárlásához. A kölcsön paraméterei akkoriban vonzónak tűntek: a havi törlesztőrészlet 55 ezer forintról indult, a teljeshiteldíj-mutató 6,49 százalék volt, folyósítási és rendelkezésre tartási díjat nem számított fel a pénzintézet. A lízingcég 158 forintos svájci frankon kalkulált, vagyis ezen az összegen folyósította a pénzt. A forintgyengülés és a kamatemelések miatt 2009 elejére a törlesztőrészlet már a 90 ezer forintot közelítette.
Mivel bizonytalan volt, hogy a havi teher tovább emelkedik, vagy enyhül a nyomás, Zoltán úgy döntött, családi segítséggel visszafizeti a kölcsön még fennálló részét, mintegy 1,8 millió forintot. Négy év után, 2009 áprilisában így végtörlesztéssel lezárta hitelét. Zoltán nem haragszik senkire, hiszen nem szándékosan zárták ki az elszámolásból. Ám azt igazságtalannak érzi, hogy ő annak ellenére nem kap vissza semmit, hogy négy év alatt egyszer sem csúszott meg a törlesztéssel, s amikor az autót kár érte, a javítást is a lízingcéggel együttműködve, szakszervizben intézte (és nem ügyeskedve).
Míg azok között, akiknek most akár több százezer vagy több millió forintot utal vissza bankja, valószínűleg nem kevesen vannak, akik nem törlesztettek rendben, bár megtehették volna. – Most én húzom a rövidebbet, mert végig a szabályokat követtem. Ha már elszámolásnak hívják, ez aligha a fair módja – jegyzi meg.
Április végéig mindenkihez bekopogtat a postás
Véghajrájához ért az elszámolásnak nevezett folyamat első szakasza. A pénzintézetek összesen mintegy hárommillió lakossági hitel- és lízingszerződés után térítik vissza az ügyfeleknek a korábban a kamatok egyoldalú emelésével, valamint a devizahitelek esetében az árfolyamrés alkalmazásával tisztességtelenül beszedett összegeket. Ez összesen mintegy ezermilliárd forintot jelent, mellyel a még élő szerződések esetében a fennálló tartozásokat csökkentik a bankok, míg a már lezárt hiteleknél visszafizetik a pénzt az ügyfélnek.
A pénzintézetek április végéig nagyjából 1,7 millió egykori és jelenlegi devizahitelesnek küldenek levelet, amelyben egyrészt a nekik járó összegről, másrészt az elszámolás menetéről, a fontos tudnivalókról adnak tájékoztatást. A levelek nagyobb részét várhatóan az utolsó két hétben küldik ki, vagyis az ügyfelek többsége egyelőre nem tudhatja, pontosan mire számíthat. A még élő megállapodásoknál így jellemzően az új, átlagosan 20-25 százalékkal alacsonyabb törlesztőrészletet májustól fizetik az adósok, akik jelzáloghitel esetében onnantól már nem deviza-, hanem forintalapú kölcsönt törlesztenek.
A már lezárt hiteleknél a visszajáró pénzt legkésőbb május 22-ig kell megkapniuk az érintetteknek. Ezt követően, augusztusban indul és szeptember végén zárul az elszámolás második szakasza. Ennek keretében mintegy 1,3 millió forinthiteles ügyféllel számolnak el a bankok az említett módon. Majd az utolsó körben, november végéig sorra kerülnek azok az egykori devizahitelesek is, akik 2011 végén, 2012 elején éltek a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével. Az ő esetükben az elszámolás nem automatikus: március végéig kérhették azt bankjuktól, ám az előzetes adatok alapján a közel 170 ezer érintettből ezt alig pár tízezren kérték.
