galéria megtekintése

A Fidesz és a Jobbik rivalizálásának martaléka lesz az ország

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 17. számában
jelent meg.


Vári György
Népszabadság

Sándor Ivánnal egy lassan lezáruló kulturális korszakról beszélgetünk, arról, mit csinál egy író, ha le kell számolnia az élete jelentős részét kísérő illúziókkal. Továbbá a régi Film, Színház, Muzsikáról, Gábor Miklósról, Törőcsik Mariról, Bessenyei Ferenc üzenetéről, Spiró György levelezőlapjáról a késői pályakezdésről, az ország, a demokratikus pártok helyzetéről.

– Írói pályáját megelőzte az újságírói. Ez pech vagy szerencse?

– Véletlenül kerültem a Film, Színház, Muzsikához. Az újságírást nem kellett tanulnom, mert korábban a Műegyetem az ötvenhatos forradalom előkészületeiben elhíresült Jövő Mérnöke című lapját szerkesztettem.

Elsőnek írtam itthon Bulgakovról.


Tanulságokkal járt a Gábor Miklóssal, Kálmán Györggyel kialakult, Törőcsik Marival mindmáig tartó kapcsolat. Bessenyei Ferenc néhány megjelent, róla szóló mondatomra tízoldalas levélben magyarázta el, hogy „az ember nem lehet állandóan tehetséges, folyamatosan dolgozni kell önmagunkon”.

 

Segítettük a központi irányítás torlaszait áttörő filmművészet és az új színházi nemzedékek, Paál István, Ruszt József, Zsámbéki Gábor, Székely Gábor, Ascher Tamás, Babarczy László törekvéseit. Nem volt egyszerű.

– Mi volt a valódi pályakezdése?

– A hetvenes évek közepén találtam meg az érvényes műfajaimat. Az 1976-os könyvhétre egyszerre jelent meg A futár című regényem és a tiszaeszlári perről írt esszékönyvem. A futárról a fiatal Spiró György küldött egy dicsérő levelezőlapot. Kertész Imrével akkoriban meghitten beszélgettünk, ő említette, hogy Spiró neki is dicsérte. Biztosan túloz, mondtam, mire Kertész szigorúan kijelentette: ha Spiró azt írta, akkor úgy is gondolja.

– Mostanában egy korszak végleges lezárulásáról kezdett írni. Milyen korszak zárul le és hol? A politikában, a művészetben?

– Minden területen.

Hosszan elnyúló korszakváltásban élünk. A távlatokkal kecsegtető 1989–90-beli fordulat után globálisan új veszélyek, megoldhatatlanságok jelentek meg.

A világban újra megjelent az USA, az európai demokráciák, illetve Oroszország közötti ellentét. Háborús gócpontok alakulnak, fundamentalizmus, terrorizmus, növekvő elszegényedés. Több írásomban ezt a humanista kultúrakorszak elenyészésének neveztem. Eddig mindig megőrződtek az antik alapértékek-fogalmak, a szép, a jó, az igaz, a hasznos. Ezek enyésznek el évtizedeinkben. A nagy irodalom mindig, ma is erről beszél. A humanista kultúrakorszak értékvilága-fogalomrendszere csak műemlék már, terjednek a fantomeszmék, a bandaháborúk, a cinizmus. Ennek a regény és a politikai erőtér számára is radikális következményei vannak.

– Ön végigélte a huszadik század bő kétharmadát. Mikor ismerte fel ezt az összeomlást? Hogyan látta 1944-ben, ’56-ban, ’68-ban?

– Kamaszként nem lehettek érvényes tájékozódási pontjaim. Maradtak a könyvek, mindenekelőtt a klasszikusok. Fiatalemberként voltak illúzióim, kommunisztikus hiteim a történelem haladáselvűségében. Ezeket szétverte az ötvenkettes letartóztatásom, az ötvenhatos fellángolás utáni idők. De igyekeztem lépést tartani az idővel, Jászi Oszkár, Bibó István munkáiból tanulni. Próbáltam a korszakról regényben, esszében tanúskodni. A rendszerváltás idején is maradtak bennem remények. De az események kiölték az illúziókat.

Sándor Iván álkérdésnek tartja a „magyaríró” produktumáról szóló vitát
Sándor Iván álkérdésnek tartja a „magyaríró” produktumáról szóló vitát
Fotó: Horváth Szabolcs

– De ha igaza van, akkor van még mód és ok ebben a helyzetben tovább művelni a letűnt korszakhoz tartozó szépirodalmat?

– Nem a letűnt korszakhoz illőt érdemes művelni. A mai világirodalom és a magyar irodalom legjobbjai már új epikai-nyelvi formációiban dolgoznak. Gazdag a mai irodalom. Ezért érzem álkérdésnek a napjainkban fellángolt vitát arról, hogy ama „magyaríró” nem produkál értékes irodalmat a korábbiakhoz képest. Dehogynem. Csak olvasni és tájékozódni kell. Én olyan regénykonstrukciókkal dolgozom, amelyekben a múlt és a jelen, a történelem körforgásában elválaszthatatlan egymástól. A mindenkori életkelepcékbe szorult ember sorsa érdekel.

– Következik-e a korszakváltásból valami közvetlenül ránk nézve?

– A globális változások és a humanista kultúrakorszak elenyészése felerősítik egymást. Újabb államszerkezetek, uralmi formák alakulnak. A huszadik századi antidemokratikus szakaszok felélesztésével

a mai kormányzat újabb lejtőre viszi az országot.

Szerintem tévednek azok, akik úgy gondolják, hogy a lejtőn rohanás megállítható a belső harcaiban népszerűségét veszítő Fidesz súlyos, leleplező kritikájával. Az igazi kérdés az, hogy a demokratikus erők maguk mellé tudják-e állítani a lakosság többségét.

Névjegy

SÁNDOR IVÁN 1930. március 11-én született. József Attila-, Márai Sándor- és Kossuth-díjas író, kritikus, esszéista.

– Ebben a helyzetben mit remél a politikától?

– Semmit. Az MSZP a harmadik helyre süllyedt. A DK jó esetben a két világháború közötti Rassay-párt szerepét töltheti be. Ágálhat a parlamentben minden hatás nélkül. A demokratikus tábor növekedése elképzelhetetlen a civil lakosság, s a kormányzattól megcsömörlött demokratikus jobboldaliak nélkül. Amíg a demokratikus pártoknál nem történik radikális vezetőváltozás, amíg nem támadnak bizalomra méltó tehetségek, addig nincs remény, hogy a Jobbikon kívül a kormányzatnak esélyes kihívói támadjanak.

A demokratikus pártoknak végre olyan szellemi potenciálra van szükségük, amely segíti őket szembenézni azzal a mindmáig megválaszolatlan kérdéssel, hogy

legalább nyolcvan éve miért nem találja a magyar baloldal, a magyar liberalizmus azokat a célokat, azt a nyelvet, amellyel hatásosan megszólíthatja az antidemokratikus hagyományok mentalitásvilágában nevelődött választókat.

Miért veszítette el a bizalmát a baloldalban a választók nagy része? Miért nem tudták szorgalmazni az országra veszélyes időkben, amiként a mában, a konzervatív demokratákkal való összefogást? Persze a múltjukkal való szembenézés ugyancsak kötelezettsége a demokratikus jobboldalnak. Miért volt bukásra ítélt Antall József és Szabó Iván is? Mindezek kimondásra, megválaszolásra, megoldásra váró kérdések. Különben évtizedekre a Fidesz és a Jobbik rivalizálásának martaléka lesz az ország. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk. Látni kell a látható mögötti, egyelőre láthatatlant. Keresni kellene az érthetetlen mögötti megértendőt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.