galéria megtekintése

Visszavánszorog a MÁV a Pilisbe

Visszatér a Pilisbe a MÁV. Az utasokat szállító első vonat szerdán zakatol végig az Aquincum és Esztergom között 44,5 milliárd forintból átépített vasútvonal 43 kilométerén. Ez azonban csak a vasútavatóra meghívott fontos embereket szállító protokoll menet. A három éve vonatra váró, keményen dolgozó kisembereknek még egy napig be kell érniük a pótlóbuszokkal.

Ütemes menetrend, naponta úgy húsz vonat oda, húsz vissza – ezzel a szolgáltatással kínálja meg augusztus 20-án hajnaltól potenciális utasait a MÁV-Start Zrt. a Budapest–Esztergom-vasútvonalon. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásának lezárása után a Nyugati pályaudvar és a Duna-kanyar között óránként közlekedő szerelvények

menetrend szerint nagyjából másfél óra alatt teszik meg az összesen 53 kilométeres utat.

Ami nem utal féktelen száguldásra. Mégis mindez annak ellenére elég lehet az utasok kegyeinek elnyerésére, hogy a következő évek sem telnek majd el a vonatközlekedést zavaró építkezések nélkül.

 

Bármennyire is rombolja például a nagy vasútavató hangulatot a beígért villamos motorvonatok szolgálatba állítását lehetetlenné tevő felsővezeték-rendszer megépítésének nehezen magyarázható késése, háromévnyi vágyakozás után az Esztergomból a fővárosba vezető sínpár mellett élők alighanem tudnak örülni annak is, ami elkészült. Mert önmagában is komoly vívmány, hogy az augusztus 20-i budapesti állami ünnepségekre akár vonattal is eljuthatnak. Az ünnep utáni hétköznapokon pedig a dugókban araszoló vonatpótló buszok zsúfoltságánál szinte bármi jobb lehet. És az összképen csak javíthat, hogy a MÁV-Start a nyár végén bővíti vonatai menetrendjét.

Az augusztus 31-től „további intézkedésig” érvényes járatrendben, a Piliscsaba és a főváros között szolgálatot teljesítő, tehát rövidebb útvonalon közlekedő vonatokkal együtt, majdnem három tucat járat szerepel. Köztük van olyan is, amely másfél óra helyett 73 perc alatt megteszi az utat Esztergom és Budapest között. Igaz, ezért állomások egész során egyszerűen csak átrobognak. Leányváron, Piliscséven, Magdolnavölgynél, Vörösvárbányánál, Szélhegynél, Ürömnél, Aranyvölgynél, Óbudán, Angyalföldön vagy éppen a Vasútmúzeum állomáson néhány járat nem áll majd meg.

De a lényeg, hogy az iskolába járó gyerekek három éve talán először lehetnek nagyjából biztosak benne, hogy ha időben elindulnak, nem késik le a becsengetést.

Ami nagy szó, mert az esztergomi vasút átépítésének évei alatt jobbára csak az utazás kiszámíthatatlansága volt biztos. Na meg az, hogy senki sem tudta, mikor is zakatol megint vonat Esztergom és a Nyugati pályaudvar között. A fejlesztés első, 2013 decemberében lezárt fázisában 19,1 milliárd forintból elkészült a vasút nagyjából 30 kilométere Pilisvörösvártól Esztergomig. A főváros előtti utolsó 13 kilométernyi sínszál munkálatai viszont nyúltak, mint a rétestészta. De hála a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlékenységének, legalább azt lehet tudni, a hivatalos értékelés szerint mi okozta a beruházás késését.

Lapunk kérdésére a szaktárcánál azt írták, a 25,4 milliárd forintos beruházás befejezését „több tényező is hátráltatta”. Első helyen a váratlan akadályokba ütköző, így a kelleténél lassabban lezárult kisajátítási eljárásokat említették. A vasútvonal építéséhez szükséges területek megszerzését szolgáló eljárások lebonyolítására „a jogszabályok alapján legfeljebb 60 nap” állt rendelkezésre. Ami azonban a különféle jogviták rendezéséhez kevésnek bizonyult. A „hatósági, bírósági eljárások miatt átlagosan 200-400 napig is elhúzódott egy-egy terület megszerzése.”

Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

És ez még nem minden. Az NFM-ben legalábbis úgy emlékeznek, két éve a rekordméretű árvíz, 2014-ben a nagy mennyiségű csapadék akadályozta a vasútépítőket. De annyira, hogy az Aquincum és Pilisvörösvár között dolgozó kivitelezők 2013 novembere helyett csak tavaly decemberben fejezték be a sínpálya kialakítását. Ami azzal járt, hogy a biztosítóberendezéseket, sorompókat telepítő Siemens is késve vehette át a munkaterületet, feladatai elvégzéséhez pedig tavasszal kezdhetett hozzá.

Más kérdés, hogy a helybéliek a vasútépítés ideje alatt közvetlen tapasztalatokat szerezhettek arról is, hogyan épülhetett „Magos Déva vára". Mert bár a vasúti létesítmények állékonyságának megőrzéséhez nem volt szükség a népballadai emberáldozatra, de

megesett, hogy amit az egyik kivitelező felépített, a másik néhány nappal később egyszerűen elbontotta vagy tönkretette.

Pusztultak el és épültek meg így kétszer-háromszor a vasút melletti parkolók, állomási peronok korlátjai, burkolatai. De megesett, hogy a gyalogos átjárók előtt frissiben felszerelt „labirint korlátok” valakit annyira zavartak a síneken való gyors áthaladásban, hogy lefűrészelésüktől sem riadt vissza.

Bárhogyan is volt, a hercehurcának egyelőre vége, a vonatok a Nyugati pályaudvartól egészen Esztergomig közlekedhetnek. Ami legfeljebb az autósoknak okozhat majd némi bosszúságot.

A Bécsi út ugyanis előreláthatólag októberig szintben keresztezi a vasutat, azaz a vonatok áthaladása idején a gépkocsiforgalmat megállítják.

De az őszi hónapokban dolgoznak majd az útépítők az ürömi körforgalom térségében is. Akik pedig vonatra szállnak, úgy számoljanak, lesz még egy év építkezés a sínek mentén is a főváros és Esztergom között.

A vasútvonal villamosításának évek óta halódó beruházását a MÁV átadta a NIF-nek. Az előkészületek zajlanak, és a felsővezeték-rendszer építése jövőre meg is kezdődhet. A 2017-ben záruló fejlesztést megkönnyíti, hogy a tartóoszlopok már a helyükön vannak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.