galéria megtekintése

Nyolc óra alatt kifújt az ötmilliárdos házfelújítási keret

2 komment


Marnitz István

Holnap 16 óráig folyamodhatnak a családi házak tulajdonosai energiahatékonysági felújítási támogatásért.

Ma 16 órától felfüggesztették a ma reggel 8-kor elindított családi házas energiafelújítási támogatási pályázatot, de holnap 16 óráig még befogadják a jelentkezőket az erre szolgáló honlapon - derül ki az illetékes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményéből. Vagyis az ezúttal ötmilliárdos keret most 8 óra alatt fogyott ki. Ahhoz képest, hogy a hűtőcseretámogatási kassza az ország nagy részében kevesebb mint egy óra alatt lemerült, a plusz 24 órával megfejelt családi házas pályázat már-már kényelmesen sokáig elérhető. Igaz, korábban esetenként akár hónapokig is nyitva állt egy-egy lakossági energiahatékonysági forrás.

Az Otthon Melege Program mostani kiírásából húsz évnél idősebb családi házak szigetelésére, nyílászáró-cseréjére, megújulóenergiás ellátására és fűtésfelújítására lehet jelentkezni. Attól függően, hogy a tulajdonos ezekből mennyit vállal be, a vissza nem térítendő támogatás aránya 40-55 százalék, plafonja pedig lakásonként 1,5-2,5 millió forint. A tárca közleménye szerint eddig 3500-an jelentkeztek, átlag 1,2-1,6 millió forintos igénnyel.

Habár a kiíráson érvényes pályázatot csak számos, előzetesen beszerzett dokumentum bemutatásával lehet feladni - tehát a jelentkezők nagy valószínűséggel érdemben készültek a lehetőségre és így már beadták anyagukat -, információink szerint a szaktárca a később jelentkezők igényeit kielégítendő erős reményeket táplál további ötmilliárdos forrás megszerzéséhez.

 

Ellenben, mint azt Szabó Zsolt, az NFM illetékes államtitkára legutóbbi sajtótájékoztatóján kérdésünkre kifejtette, idén ez volt az utolsó vissza nem térítendő lakossági energiahatékonysági támogatási kiírás. Igaz, jövőre is ígér hasonlókat.

Az ötmilliárdos keretből támogatható néhány ezer családi házhoz képest Magyarországon közel hárommillió lakás szorulna felújításra - hangsúlyozza az új kiírás kapcsán a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) Nonprofit Kft. és a szigeteléssel foglalkozó Knauf Insulation. Az évi 5-10 milliárdos vissza nem térítendő állami támogatáshoz képest 2020-ig 1600 milliárdos a hazai épületállomány felújítási szükséglete - írja a MEHI. Égető szükség van további támogatásra - fogalmaz Aszódy Tamás, a Knauf ügyvezetője. Ha anyagi helyzete engedné, a lakosság 70 százaléka költene energiatakarékosságra. Ezzel számítások szerint akár közel felére is eshetne a rezsi. A Knauf a családi házak felújítását tartja a legégetőbbnek. Mivel a támogatást a befogadott számlák ellenében utalják, a munkálatokat első körben mindenkinek saját zsebből kell állnia, ami a módosabbakat hozza helyzetbe - véli a MEHI. Az intézet a kiírásokat ötletszerűnek tartja, a beígért visszatérítendő támogatási formák pedig szerintük kevéssé vonzóak. A MEHI egy energiahatékonysági alapot látna szívesen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.