galéria megtekintése

Risztov Évának ezúttal nem jött be a kamikaze taktika

2 komment

MTI

Címvédőként Risztov Éva 14., Olasz Anna pedig 15. helyen végzett a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyében a riói olimpia hétfői versenynapján. A győzelmet a holland Sharon van Rouwendaal szerezte meg.

Szerencsésnek mondhatta magát a 26 fős mezőny, hiszen a múlt hét közepén még kifejezetten hideg (15-18 Celsius-fok) volt, eső és szél jellemezte az időjárást, a hétvégére azonban megérkezett a meleg. A hétfő reggeli start előtt már verőfényes napsütés, közel 30 Celsius-fok és szélcsend fogadta a versenyzőket, akik a 21 fokos vízbe ugrottak a legendás Copacabana strandon. A szurkolók és sportolók - mint például a kanadai, az ausztrál úszóválogatott, vagy a Londonban olimpiai bajnok Gyurta Dániel - a puha homokból, napozás közben követték az eseményeket.

Czeglédi Zsolt / MTI

A rajt után Risztov szokásos, Londonban aranyérmet érő taktikáját követte, ugyanis rögtön az élre állt és vezette a mezőnyt a hullámok közepette. A táv negyedéhez érve ketten is felúsztak mellé, de továbbra is ő diktálta a tempót. A szervezők nem könnyítették meg a szurkolók és az újságírók dolgát, hiszen a parton elhelyezett kivetítőkön közel sem azokat a részeredményeket közölték, amelyek még szabad szemmel is jól láthatóak voltak, Risztovot például 2,5 km-nél nem is tüntették fel, Olasz Anna pedig "valószínűleg" 13. volt 6.6 másodperces hátránnyal.

Féltávnál a szám világbajnoki ezüstérmese, a holland Sharon van Rouwendaal állt az élre, Risztov harmadik helyen kezdte meg a második öt kilométert, míg Olasz Anna negyedikként követte őt.

Az utolsó körhöz érve a holland növelte előnyét, Risztov 7.5 másodperces hátránnyal az ötödik, Olasz 11.3-mal a 12. helyen vághatott neki az utolsó két és fél kilométernek. A zárószakaszban Risztovot sárga lappal figyelmeztették.

Van Rouwendaal a hajrára óriási előnyt dolgozott ki magának, 350 méterrel a vége előtt gyakorlatilag biztos volt a győzelme. A második helyért hatalmas harcot vívott egymással a vb-címvédő francia Aurélie Muller és az olasz Rachele Bruni, végül előbbi csapott először a táblára. A magyarok egymás után értek célba: Risztov 14., Olasz 15. lett.

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.