Környezetéből csupa pozitív visszajelzés érkezett. A coming out nemhogy gyengítette, inkább erősítette kapcsolatait. Visszakapta a bizalmat, amit adott. Most már egyértelmű bizonyítéka van rá, hogy „jól választott" barátokat. Mindebből nem következik, hogy marginális jelenséggé vált volna a homofóbia. Lakner Zoltán nem olvasott el minden hozzászólást a neten, a „full gyalázkodásokat" kifejezetten igyekezett elkerülni. Nehéz titkolózva élni – biztat másokat is az „előbújásra". Tudja ugyanakkor, hogy az ő helyzete nem nevezhető átlagosnak. Nagyon különböző és nagyon nehéz sorsok vannak, főként vidéken. Ezért a coming outot nem szabad morális kötelességgé tenni.
Már az is sokat segít – tette hozzá Lakner –, ha az emberek minél többet beszélnek a nemi sztereotípiákról, a család szerepéről, az elfogadásról. Így is lehet küzdeni az előítéletek és a szimpla gonoszság ellen.
Szabó Judit a hatvanas éveiben jár, foglalkozása közgazdász. Fiatalabb korában két hosszabb férfikapcsolata is volt, de a nőkhöz mindig komolyabban vonzódott. A 2000 című folyóirat 1993 őszén közölte novelláját, amely egy nő iránti szerelméről szólt. Szabó Judit innen számítja saját coming outját.
|
Szabó Judit már szorongás nélkül beszél a másságáról
Móricz-Sabján Simon |
Igaz, még közeli ismerősei közül is kevesen vették az adást. Bár kapott gratulációkat, ezt főleg a Népszabadságban megjelent méltató kritikának, és nem az „előbújásnak" köszönhette. Azzal, hogy a novella milyen magánéleti információkat hordoz, a melegek körein kívül alig foglalkozott valaki.
Az elkövetkező években több meleg érdekvédelmi szervezet alapításában, majd vezetésében is részt vett. (Szabó Judit önmagát is következetesen melegként említi, a „leszbikus" kifejezést nem kedveli.) A kilencvenes közepén egy kis kereskedelmi televízióban, a Szív TV-ben készült vele az első olyan interjú, amikor az arcát is vállalta.
Két-három évig „egyik előretolt bástyája voltam a melegmozgalomnak" – jellemzi akkori szerepét. Azután háttérbe vonult. Az a típus, akinek fontos a sikerélmény. Vezető civil aktivistának lenni azonban rengeteg munkával és csekély megbecsüléssel járt. Belefáradt, egy időre megkeseredetté vált. Ma már nincs hiányérzete, utólag több elismerést is kapott meleg és leszbikus szervezetektől. Nagy változás az életében, hogy különféle társaságokban egyre felszabadultabban, szorongás nélkül képes kimondani: „meleg vagyok".
Nemcsak egy, hanem sok és sokféle coming out létezhet egy ember életében – konstatálja a 25 éves Balta Flóris. Budapesten él, egyetemre jár, állatorvosnak tanul. Transzfiúként határozza meg magát. Új nevet vett fel, úgy érzi, a mostani jobban kifejezi egyéniségét, mint a korábbi.
Transzneműeknek azokat nevezzük, akiknek nemi identitása, nemi önkifejezése eltér a születéskor „számukra kijelölt" nemüktől. Nem mindenki veti alá magát műtétnek vagy hormonterápiának, hogy megváltoztassa a testét. Balta Flóris esetében például nem történt semmilyen orvosi beavatkozás, de tervezi, hogy a „lehetőségek egy részét" a későbbiekben igénybe veszi. Amúgy nem szívesen beszél erről: „Miért fontos ez? Nem központi kérdés."
Először aszexuálisként coming outolt szülei felé, akik egész jól viselték bejelentését. Édesanyja közölte, hogy „ezzel fizet azért, amiért intelligens". Később, a transzneműségéről folytatott családi beszélgetés már nem alakult ilyen jól. A második előbújás nem saját elhatározásából, hanem külső kényszerből történt. Nem ő, hanem egy pszichiátriai szakorvos mondta el szüleinek, hogy a gyerekük valójában transznemű. A szülők ledöbbentek, a pszichiáter azon csodálkozott, hogy eddig ezzel ők nem voltak tisztában.
Anyja így reagált: „Nem érdekel, minek képzeled magad, akkor is a gyerekem vagy".
Balta Flóris örült anyja szeretetének, de csalódott is volt: ezek szerint a transzneműségét egyfajta téveszmének, fantazmagóriának tartja.
A téma azóta is tabunak számít a családban. Mindenki tud róla, de úgy tesz, mintha nem tudna semmit. Hasonló a helyzet az egyetemen is:
„A barátaim elfogadnak, a többiek nem érdekelnek".
Balta Flóris hangsúlyozza: ahhoz, hogy minél többen előbújjanak, a rendszernek és a többségi társadalom mentalitásának is változnia kell. Ennek elérése pedig csak kisebb részben múlik az LMBTQ-közösségen.
Szerettünk volna egy vidéken, lehetőleg falun élő meleg férfit is megszólaltatni. A Budapest Pride szervezőinek közreműködésével sem sikerült olyan nyilatkozót találnunk, aki vállalta volna a sajtószereplést.
