galéria megtekintése

Végrehajtó is mehet Lázár Jánoshoz

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 22. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

Már írásba foglalta a Fővárosi Ítélőtábla a jogerős ítéletet: Lázár Jánosnak nyilatkoznia kell arról, hogy Svájcban és Olaszországban hol szállt meg, tételesen mennyit költött, és az utak milyen közfeladat ellátásához kapcsolódtak. A március 12-i ítéletet április 9-én rögzítették, és ha a verdiktet az alperes Miniszterelnökség kézhez kapja, attól kezdve tizenöt napon belül kell döntenie, mit lép: kiadja-e a kért adatokat, vagy felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Kúriához.

A miniszter még államtitkárként 2012. november 27–29-én Angliában 920 019, 2013. március 22–23-án Svájcban 469 878, majd 2013. július 26–27-én Olaszországban 582 000 forint szállásköltséget hozott össze. A részletek tisztázása érdekében Pethő András még az Origo újságírójaként – a Transparency International támogatásával – közérdekű adatok nyilvánossága miatt indított pert, és részben nyert is. A jogerős ítélet két útról szól, mert a londoni „kirándulás” kapcsán azt közölték: a kiküldetésről létezik egy titkos irat, és az ítélethozatal előtt dönteni kellene arról, hogy a bíró megismerheti-e a dokumentumot. A Miniszterelnökség szerint csak az után lehet határozni arról, mi hozható abból nyilvánosságra. Információnk szerint ma ebben a kérdésben is ítélet születhet, bár úgy tudjuk, a bíróságnak a titokgazda külügyi tárca nem biztosított betekintési lehetőséget.

Lázár János mosolyog
Lázár János mosolyog
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az LMP-s Szél Bernadett kérdésére Lázár hétfőn a parlamentben leszögezte, hogy az utazási ügyekről nem beszél. A fideszes politikus kijelentette: a nemzetbiztonsági bizottság ülésén már elmondta, azért nem tudja megadni az út koordinátáit, és azért vállalta utóbb, hogy a költségeket megtéríti, mert ha nyilvánosságra kerülne azok neve, akikkel találkozott, az veszélyeztetné az ország nemzetbiztonsági érdekeit. Szél Bernadett viszont azt állítja, hogy ezek az érvek nem állnak meg.

 

Lázár az olasz és svájci úttal kapcsolatban jelezte, hogy az adatok nyilvánosságra hozatalát előíró döntés ellen felülvizsgálati kérelmet terjeszt be a Kúriához. A legfőbb bírói fórumhoz ilyen beadvány még nem érkezett – tájékoztatott a Kúria sajtótitkársága. De vélhetően nem is érkezhetett, mert a Fővárosi Törvényszéktől kapott információ szerint a csaknem két hete írásba foglalt ítéletet még nem küldték meg az érintetteknek.

Ám az ítélet előbb-utóbb eljut mindkét érdekelt félhez, és akkor az alperesnek cselekednie kell. A miniszter korábbi nyilatkozata szerint valószínű, hogy nem az önkéntes jogkövetést, hanem a rendkívüli perorvoslatot választja. Igaz, ehhez bizonyítania kell, hogy a bírósági eljárásban valamilyen jogszabálysértés történt. Vagyis: nem elég, ha a verdikt tartalmát vitatja. A felülvizsgálati kérelem benyújtására az írásba foglalt ítélet kézbesítése után hatvan napon belül van lehetőség.

A kézhezvételtől kezdve ketyeg az óra egy másik határidőre vonatkozóan is. Az ítéletben ugyanis az szerepel, hogy a kért adatokat tizenöt napon belül hozzák nyilvánosságra. Ám ha a Miniszterelnökség ügyvédei elég ügyesek, és a felülvizsgálati kérelmet azonnal benyújtják, a legfőbb bírói fórumnál akár elérhetik azt is, hogy a végrehajtást az arra előírt alig több mint két hét alatt felfüggesszék. Ha ezt kezdeményezik, „a bíróságnak különösen arra kell figyelemmel lennie, hogy a végrehajtást követően az eredeti állapot helyreállítható-e”.

Ha Lázár egyszer elárulja végre, hol lakott s milyen közfeladatot látott el az utazásai során, azt már nem lehet meg nem történtté tenni. A Kúria erre a szempontra való figyelemmel tehát dönthet úgy, hogy a felülvizsgálati eljárás befejezéséig a politikusnak nem kell mondania semmit. És persze arra a következtetésre is juthat, hogy a jogerős ítélet támadhatatlan, mert a bíróság nem követett el olyan eljárási hibát, amely a verdikt érvénytelenségéhez vezethetne.

Akkor az adatokat ki kellene adni. Ha ezt önként nem tennék meg, a felperes bírósági végrehajtó közreműködését kérhetné, aki bírság kiszabását is kezdeményezhetné. Más kérdés, hogy a büntetést – miután az alperes nem Lázár, hanem az általa vezetett Miniszterelnökség – az állam az egyik zsebéből a másikba tenné.

De az biztosan érdekes lenne, ha valóban egy végrehajtónak kellene – esetleg rendőri segítséggel – kikényszerítenie a Miniszterelnökséget vezető minisztertől az ítélet végrehajtását.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.