galéria megtekintése

Százával teszik az utcára a családokat Kőbányán

11 komment


Rab László

A moratórium lejárt, eddig ebben az évben már 26 családot lakoltattak ki. Többekre hamarosan ugyanez a sors vár – hangzott el a Kovács Róbert polgármester kezdeményezte háttérbeszélgetésen. Öt év alatt háromszáz családot tettek az utcára.

A városrészben jelenleg 50 szociális lakás áll üresen (más források szerint ezek száma meghaladja a 300-at), tízszeres rájuk a túljelentkezés.

Kovács Róbert kőbányai polgármester a háttérbeszélgetésen: megy a vetítés
Kovács Róbert kőbányai polgármester a háttérbeszélgetésen: megy a vetítés
Korponai Tamás / Népszabadság

A polgármester szerint uniós források „becsatornázására” lenne szükség új lakások kialakításához, mert a százéves házak fenntartása sokba kerül. 1990-ben 20 ezer szociális bérlakás volt Kőbányán, ezek száma 25 év alatt 2454-re apadt. Piaci alapon mindössze 5 lakást adnak ki.

 

A beszélgetésen ismertették a lesújtó adatokat. Tavaly 227 millió forintot fizettek ki lakhatási segély címén, amelyet az idén megtoldottak 50 millióval, és átkeresztelték települési támogatásra. Emellett 300 milliót költenek ingyenes étkeztetésre, és előfordul, hogy lakásonként 3-4 millió forintot költenek felújításra (mert a távozó bérlők olykor ízzé-porrá zúzzák).

Nekik nem kell félniük a kilakoltatástól. Fotó: Korponai Tamás / Népszabadság

Az elmúlt öt év során 300 kilakoltatás volt a kerületben, egymilliárdos kár érte az önkormányzatot. Ez egyben jelzi a szociális bérlakás-koncepció gyönge pontjait. Azokat a családokat tették az utcára, akik lakbér- vagy közüzemi tartozást halmoztak fel, de kizárják a lakásprogramból az önkényes lakásfoglalókat, az áram- és gáztolvajokat, illetve az „összeférhetetlennek bizonyuló” lakókat is. (Más kérdés, hogy akikkel nem kötnek szerződést, az addigi lakbér duplájáért fizettetnek lakáshasználati hozzájárulást – R.L.)

Az AVM aktivistái Kőbányán 7 gyerek kilakoltatását akadályozták meg tavaly szeptemberben
Az AVM aktivistái Kőbányán 7 gyerek kilakoltatását akadályozták meg tavaly szeptemberben
Banczik Róbert / Népszabadság

A kilakoltatás veszélyezteti jelenleg a Nemzeti Lóverseny Kft. területén lévő lakásokban élő 30 családot, és ez vár a MÁV-telepen jelenleg jogcím nélkül élő családokra is, és a Hős utca szegregált lakótelepén élő szegényekre is.
Weeber Tibor alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a sokszor éveken át halasztott kilakoltatások után a családok nemcsak fedél nélkül maradnak, de viszik magukkal addigi tartozásaikat. Ezért is lenne fontos, hogy a havi pár ezer forintos lakbért ne hagyják felduzzadni, különben a családok egy életen át nem evickélnek ki az adósságból.

Aktivisták próbálták megakadályozni egy kőbányai család kilakoltatását 2014 novemberében
Aktivisták próbálták megakadályozni egy kőbányai család kilakoltatását 2014 novemberében
Veres Viktor / Népszabadság

A beszélgetés végén elhangzott, hogy a jövőben jobban számítanak a civilekre, köztük A Város Mindenkié-csoportra, a szervezet több kilakoltatást megakadályozott már a kerületben. Egy másik civil szervezet képviselője elmondta, csak akkor tudnak segíteni, ha a bajba jutottak időben keresik fel őket, és ha megkapják munkájukhoz az állami támogatást.

Arról is szó volt, hogy ha az energiaszolgáltatók nem húzódoznának annyira a kártyás villany- és gázórák fölszerelésétől, nem halmozódnának a milliós tartozások, amelyek egy életre meggátolják a mélyszegénységben élőket abban, hogy valaha is bérlakáshoz jussanak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.