galéria megtekintése

Lázár hitelezői türelmesek, L. Simon nem magyarázta meg a 300 milliót – kijöttek a politikusi vagyonnyilatkozatok

Vasárnap éjfélkor az Országgyűlés honlapján megjelent a parlamenti képviselők 2015-ről szóló vagyonnyilatkozata.

Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor kormányfő vagyonnyilatkozatát már korábban nyilvánosságra hozták.

Áder János, a köztársasági elnök felesége és Orbán Viktor
Áder János, a köztársasági elnök felesége és Orbán Viktor
Teknős Miklós / Népszabadság

Eszerint a miniszterelnök 4,1 millió forinttal többet tudhat magáénak, mint 2014-ben, legalábbis ennyivel több pénz van azon a számlán, amelyet a feleségével, Lévai Anikóval közösen vezet – a dokumentum szerint a könyve után járó szerzői jogokból kapott összesen 5,5 milliót –, de valami nem kerek emellett. Áder számláján a vagyonnyilatkozata tanúsága szerint négymillióval van több.

 

Kósa Lajosnak még mindig megvan orrkiülős motorcsónakja, amit 2007-ben vásárolt – derül ki a vagyonnyilatkozatából. A Fidesz frakcióvezetője már meglévő négy ingatlanja mellé örökölt egy szántót Szamosszegen – ami nem egy nagy földterület, mindössze 2,5 hektár. Megtakarítása minimális mértékben csökkent, ahogy hiteleiből is tudott 2,5 milliót faragni. Pénzintézetnek 12,9, magánszemélynek 19 millióval tartozik, mindkettő adósság minimális mértékben csökkent tavalyelőtt óta. Kósának a papír szerint nincsenek gazdasági érdekeltségei. Óbudai luxuslakásának eredetére idén sem derült fény, és annak sincs nyoma, hogy az állítólag bérbe adott lakás után lakbérbevétele keletkezett volna. Egy Mercedes Vianót bérel.

Tavaly mindössze fél hektár földete vett
Tavaly mindössze fél hektár földete vett
Teknős Miklós / Népszabadság

L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár továbbra is egy 2007-es Opel Zafira boldog tulajdonosa, emellett van egy 650 köbcentis Yamaha motorkerékpárja is. ING-biztosításban közel 11 millió forintot tart. Bankban 4,5, készpénzben 1,7 millió forintot birtokol, és valaki tartozik neki 10,6 millióval. Neki is van ugyanakkor egy 2,2 milliós banki adóssága. A mezőgazdaságból tavaly nagyjából 4 millió forint bevétele származott, és nagyjából ugyanekkora agrártámogatásra is szert tett. Tavaly a papírok szerint mindössze kétszer fél hektár földet vett.

A vagyonnyilatkozat nem magyarázza meg, hogy miből tellett a családnak közel 300 millió forintnyi földvásárlásra az állami földprogramban, a családi vagyon ugyanis még hitelfelvétel esetén sem elegendő az önrészre, illetve a banki hitelbiztosítékra. 

Alig van valamije az ország harmadik számú közjogi méltóságának, Kövér Lászlónak. Az Országgyűlés elnöke az előző években is szinte üres vagyonnyilatkozatot adott le. Továbbra is az 1991-ben vásárolt szigetszentmiklósi házban lakik, továbbá ugyanazt a Škoda Superbet használja, amit még 2014-ben vásárolt. Viszont megtakarításai (hozománybiztosítás, életbiztosítás, számlán tartott pénz) 1,3 millióval növekedtek. Összesen 7,2 millió forintnyi félretett pénze van.

Ha lehet hinni a vagyonnyilatkozatoknak, akkor Harrach Péter, KDNP-frakcióvezető sem gazdagodott meg politikai pályafutása alatt. Se megtakarítása, se autója, sem más értékes vagyontárgya nincs. Csak az ingatlanjai, összesen négy, de ezeket is évekkel ezelőtt szerezte, a legfrissebb szerzemény egy erdő Kisnémediben, amit valaki Harrachnak ajándékozott – hogy ki, azt nem tüntette fel, és nem is köteles. 

Többel tartozik, mint amennyit követel
Többel tartozik, mint amennyit követel
Teknős Miklós / Népszabadság

Lázár János ingatlanvagyona (amelyben szántók, legelők és erdők mellett egy mocsár és egy töltés is van) tavaly egy hathektáros erdőterülettel, illetve egy 16,5 hektáros szántó-legelő-erdő kombóval nőtt. Kötvényben 42 millió, életbiztosításban 6,8 millió, részvényben 6 millió forintot tart. Bank(ok)nak 45, magánszemélyeknek 36 millióval tartozik – mindkettő fillérre ugyanannyi, mint tavalyelőtt, vagyis a hitelezői igen türelmesek. Földbérleti díjból és osztalékból 8 milliós bevétele volt. Az anyagi vagyonmérlege negatív: több a tartozása, mint a követelése.

Szinte semmit nem változott a nyilatkozatának kitöltésekor 2014-ben még sok „bakizó” Rogán Antal vagyona sem. Mint emlékezetes, a Fidesz volt frakcióvezetője a választás évében a nyilatkozat utólagos korrekciójára szorult, mert ingatlanjainál jó pár négyzetmétert elfelejtett bevallani. Most átmásolta a tavalyi adatokat, hiszen sem a Pasa Park-i lakásában, sem a balatonlellei örökölt hétvégi házban nem történt változás, ahogy a szakonyfalui ingatlanok, erdők, szántók száma sem változott, maradt a 18 darab. Viszont 3 millióval csökkent a megtakarítása, miközben 2,9 millió forintot ledolgozott az adósságaiból is. Az utóbbi tavaly decemberben is közel 44 milliót tett ki. Ebből 15,2 millió egy olyan adósság, amivel egy magánszemélynek tartozik.

Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének a vagyona több millió forinttal csökkent. Amíg tavalyelőtt még 6,6 milliója volt kincstárjegyben, és még 3,5 milliója lekötve, az előbbi 747 ezer forintra, az utóbbi 2,6 millióra apadt, de hozzányúlt ahhoz az 51 ezer euróhoz is, amelyet szintén a „Takarékbetétben elhelyezett megtakarítás” rovatban tüntetett fel. Ide most 21 ezer eurót írt be. Ennek ahhoz lehet köze, hogy a politikus Bükkszentkereszten honfoglalózik, és egy 900 négyzetméteres ingatlan mellett – amelyen üdülője épült – van egy 2225 négyzetméteres – ezen egy 195 négyzetméteres családi ház fekszik –, egy 1500 négyzetméteres és egy 1480 négyzetméteres ingatlanja is, amelyből a legutóbbit tavaly vásárolta. Ezenkívül tulajdonosa egy Budapest XIII. kerületében fekvő 34 négyzetméteres ingatlannak, saját autója vagy más nagy értékű vagyontárgya nincs, a vagyonnyilatkozatban a juttatások között viszont egy laptopdokkoló is szerepel. Senkinek nem tartozik, és hitele sincs.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek újra sikerült zavaros vagyonnyilatkozatot leadnia, amelyről ebben a cikkben írunk bővebben. 

Fazekas Sándor agrárminiszter – családi házán és zártkertjén túl – egy 12 négyzetméteres kunyhót is birtokol. Az agrobizniszben néhány karcagi szántóval vesz részt, de van egy budapesti lakás is a nevén. Ha megunja a szolgálati autót, egy 2007-es Corollába is bepattanhat. Bevallott még egy 6800 darabos könyvtárat, illetve egymillió körüli megtakarítást.

Németh Szilárd rezsibiztos, Fidesz-alelnök egy bejegyzés kivételével szóról szóra ugyanazt a vagyonnyilatkozatot adta le, mint tavaly, az egyedüli különbség, hogy az 539 négyzetméteres csepeli családi ház, a 960 négyzetméteres gyümölcsös, egy 64 négyzetméteres szövetkezeti ház után a juttatások között feltüntetett irodahasználatot is a törvény szerint meghatározott értékben. Ezt írta egyébként a Seat Alhambrához is, amelyet használ.

Szolnoki lakóházán és ötmilliós megtakarításán kívül nincs más vagyona Farkas Flóriánnak, ráadásul még tartozik is 15 millió forinttal. Ha ez igaz, akkor az Orbán-érában romaügyi bizalminak lenni elég önzetlen hivatás.

Tóbiás Józsefnek volt másfélmilliója, de eltűnt
Tóbiás Józsefnek volt másfélmilliója, de eltűnt
Kurucz Ágnes / Népszabadság/archív

Ami az ellenzéket illeti, Tóbiás Józsefnek, az MSZP elnökének-frakcióvezetőjének egy fillér megtakarítása sincs. Tavaly még volt 1,5 millió forintja készpénzben, de 2015 végére ez már eltűnt. Helyette 2 millióval nőtt a kölcsönbe kapott összeg, és a 10,5 milliós banki hiteléből sem tudott törleszteni. Viszont megjegyzésként beleírta a vagyonnyilatkozatba, hogy a meglévő 165 négyzetméteres érdi házuk eladása után egy másikat fognak venni, amire már meg is kötötték az előszerződést.

Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője szinte teljesen üres vagyonnyilatkozatot adott le. Mindössze az derül ki az okiratból, hogy 780 ezer forintja van az OTP-ben, ami 20 ezerrel kevesebb, mint 2014-ben volt. Ingatlanja, autója továbbra sincs. Míg két éve még keresett 190 ezer forintot a könyvkiadással, tavaly már nem volt ilyen bevétele. Viszont hosszan sorolta, hogy képviselőként milyen juttatásokban részesült, így lelkiismeretesen beleírta a táblázatba, hogy kapott három görgős forgószéket, az viszont rejtély, hogyan élhet a családjával.

Anyagilag nem jött be a liberalizmus
Anyagilag nem jött be a liberalizmus
Veres Viktor / Népszabadság

Fodor Gábor tavaly lízingbe vett egy Škoda Superbet, enélkül egy 1987-es Ford Orionnal kellene járnia (ha a jövő évig megtartja, már oldtimer rendszámot is kérhet rá, azzal olcsóbb a biztosítás). Egy 3, illetve egy 3,9 milliós biztosítási kötvényt is tulajdonol. A családi lakóingatlanokon kívül sem egyéb vagyontárgya, sem tartozása nincs – az összkép szerint anyagilag kevéssé jött be neki a liberalizmus. 

Az LMP képviselőcsoportját irányító Schiffer András megtakarítása még 100 ezer forinttal sem nőtt 2014 óta, ami 2015-ben összesen 3,1 millió volt. Továbbra is egyedül él a XIII. kerületi lakásában, illetve érdekelt a róla elnevezett ügyvédi irodában, ahonnan pénzt nem kap. 

Sallai R. Benedeknek, az LMP zöldbárójának (ha élhetünk a kormánypártok szóhasználatával) a birtokában egy 2003-as Nissan Patrol terepjáró, egy Honda Dominator motorkerékpár és egy 20 négyzetméteres répáshutai nyaraló a legérdekesebb vagyontárgy. Sallai több tucatnyi kisparcellát bérel az északkeleti országrészben, nagybirtoka viszont egyelőre nincs. 

Egy görgős székkel több, majdnem százmillióval kevesebb
Egy görgős székkel több, majdnem százmillióval kevesebb
Korponai Tamás / Népszabadság

Gyurcsány Ferenc nagyon rossz évet zárt 2015 decemberében. Fő vállalkozása, az Altus Zrt. sokkalta kevesebb osztalékot fizetett, mint 2014-ben. Akkor 168,6 millió forintot tudott kivenni a cégből, tavaly „csak” 74 milliót. Ugyanakkor a 2009-ben vásárolt 267 négyzetméteres kötcsei házra – feleségével, Dobrev Klárával együtt – felvett jelzáloghitele 4 millióval apadt. A Demokratikus Koalíció elnöke sem autót, sem más nagy értékű ingóságot nem vallott be, viszont Vonához hasonlóan ő is beleírta a laptop és telefon mellé a görgős irodai széket, amelyet képviselőként kapott a parlamenttől. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.