Annak az ötvenes, sportos nőnek sem volt, aki saját tapasztalatával igazolja, ostobaság lenne azt hinni, hogy pusztán a szabályozás hatására tömegek hajítják el a cigarettát.
„Húsz évig szívtam. Reggel azért, hogy fölébredjek, aztán azért, hogy legyen ok kimenni a szobából, ha puskaporossá vált az irodában a levegő. Rágyújtottam, ha befejeztem egy feladatot, mert úgy éreztem: megcsináltam, jár a jutalom. Tüzet kértem, ha új társaságba csöppentem, mert a cigaretta valahogy utat nyitott, oldottabbá tette az idegenek közti beszélgetést. Sokáig hitegettem magam: ha akarom, abbahagyom. Aztán egyszer a fiam az iskolában lerajzolta a családunkat: a kép közepén álltam, cigivel a kezemben, alá meg azt írta: szeretném, hogy az anyu boldog legyen, és ne cigizzen!
Ekkor mondtam először, többé nem gyújtok rá. Az első nagyobb feszült helyzetnél aztán mégis azt gondoltam, egy slukk nem árthat, és végigszívtam a teljes szálat.
Vagy tucatszor futottam neki, legfeljebb néhány napra sikerült. A fölismerés, hogy függőként egy büdös rúd rabja vagyok, növelte a szorongást. Mígnem egyszer kezembe akadt egy könyv a leszokásról. Ebben leírtak minden apró részletet, hogy az utolsó szál után mi vár rám: meddig sóvároghatok a nikotin után, hogy nyugtalanná és szétszórttá válok, hogy gyakran leszek majd ingerlékeny, szorongó. A legfontosabb mégis az volt, hogy leírták, a dohányzás abbahagyása nehéz folyamat, de aki végigküzdi, nem nagyon engedheti meg magának, hogy az eredményt két-három hét múlva, amikor jön az első igazán nagy krízis, egyetlen slukkért beáldozza. Fogtam a könyvet, lapról lapra hagytam abba a dohányzást. Iszonyú kemény időszak volt, de azt hiszem, letettem a cigit, húsz éve füstmentesen élek” – meséli.
|
Aki kimegy az utcára, hogy cigizhessen...
M. Schmidt János / Népszabadság/archív |
A cigarettázásról való leszokást a folyón való átkeléshez hasonlítja Pataki Erika egészségfejlesztő, aki az Országos Korányi TBC és Pulmonológia Intézet dohányzásleszokást támogató programjának munkatársa. Azt mondja: „Van a túlpart és van az innenső. Akik még az innenső parton álldogálnak, nézegetik a vizet, erről a partról, a folyó félelmetesnek tűnik, akik viszont átkelnek, nem értik, miért ácsorogtak hosszan. A lényeg, hogy a folyó senkinek sem egyforma. De a cél eléréséhez bele kell menni a vízbe, és ott mindenki vizes lesz, sőt közben úszni, a félelmekkel, a szorongással megküzdeni mindenkinek egyedül kell. A segítő csak mentális támogatást nyújthat, mert senki helyett nem tud leszokni, és nem is képes a nikotinisták élethelyzetén, szokásain, rutinjain változtatni."
A szolgáltatás ingyenes, és hatszor tíz-tizenöt perces, WHO-protokoll alapján zajló beszélgetésből áll. A segítő meghallgatja a személyes történetet, információt ad át, motivál. Hetente átlagosan félszázan hívják a 06-80/44-20-44-es számot. A hívást üzenetrögzítő fogadja, majd két napon belül jelentkezik a segítő.
A sütiillatú nagymama
Leginkább a középkorúak, a biztos egzisztenciális körülmények közt élők akarnak leszokni. Az elhatározásban erősen ösztönző lehet a nyugdíjassá válás, ekkor már előfordulhatnak kisebb-nagyobb betegségek. Kiderül, hogy mennyi baj forrása a cigi. De volt olyan páciens, aki azt kérte: segítsenek neki, mert hamarosan jön az unoka, és bagószagú helyett inkább sütiillatú nagymama akar lenni.
Első nekifutásra a telefonos segítséggel általában a jelentkezők 15 százaléka sikeres. A többiek néhány hónap múlva akár újra is kezdhetik. Akadnak, akik más módszert, csoportos önsegítést vagy gyógyszeres terápiát választanak. Az utóbbi csak némileg könnyebb, viszont meglehetősen költséges, mert a kúra három hónapja akár 80 ezer forintba is kerülhet.
Szegények stresszoldója
Van összefüggés a szegénység és a dohányzás között – állítja Pataki Erika. A szegénység fokozott stresszel jár, a dohányzás egy ideig a „legolcsóbb” stresszoldó. Hogy ez mennyire így van, azt szegénységkutatók is megerősítik. Ritók Nóra blogjában számol be arról, hogy az éhező, nélkülöző családban nem ritka, hogy a családfő naponta négy doboz cigarettát is elszív. Ez önmagában nagyon nehéz elképzelni, mert egy doboz cigaretta ára a legális piacon 800-1000 forint.
Az már a 2009-es ELEF felmérésből ismert, hogy a kevéssé iskolázott és rossz szociális körülmények között élők dohányoznak a legtöbben. A szegénység veszélyeztető, dohányzásra hajlamosító élethelyzet.
A roma lakosság 77,4 százaléka dohányzik, szemben az összlakosság 29 százalékával.
Egy Szabolcs-Szatmár Bereg megyében végzett kutatásból kiderül, hogy az aktív dohányzás és a környezeti dohányfüstártalom szignifikánsan gyakoribb a romák, mint a nem romák között. A Balázs Péter, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének professzora és munkatársai által végzett vizsgálatból az is kiderül, hogy tíz roma nőből csak egy döntött úgy, hogy nem dohányzik a várandóssága alatt, míg a nem roma származásúak esetében az arány 66 százalék.
Az ELEF adatai ellenére sincs ok arra, hogy bárki azt higgye, elbukott, kudarcot vallott a dohányzás elleni kormányzati harc. Dr. Kovács Gábor, az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet főigazgatója szerint, ha az adatokat alaposabban megnézzük, akkor egyértelműen látszik, hogy a 2011-es kormányzati intézkedések, a dohányzás körülményeinek a megszigorítása, az éttermekben és az egyéb zárt helyiségekben való rágyújtás megtiltása eredményes volt. Azok, akik a diszkóban vagy baráti körben egy sör mellett az „alkalom miatt” rágyújtottak, most nem tehetik.
Az a tapasztalat, és ezt igazolja a statisztika is, hogy míg a rendszeres dohányos föláll és kimegy az utcára, a „kocadohányos” már nem követi.
Ez pedig egyértelmű nyereség – mondja Kovács.
Ahhoz, hogy ez a tüdőrák-statisztikákban is meglátszódjon, kell egy évtized. Ezzel szemben az már látszik, hogy 2013-ban és 2014-ben jelentősen, 15-17 százalékkal csökkent a szívkoszorúér-problémával kórházba kerültek aránya. A napi dohányzással bevitt nikotin közvetlenül is szűkíti a szív ereit. Ha ez elmarad, az gyorsabban látszik a statisztikában is.
