Tizenkét éves kérdőjelek Mór körül

A könyv megírása az állásába került a nyugdíj mellett szerződéssel foglalkoztatott ezredesnek. Hivatalosan a rendőrség máig tagadja, hogy a könyvben megfogalmazott kritika miatt nem hosszabbították volna meg annak idején Kovács szerződését. Folyosói beszélgetéseken azonban több rendőrségi vezetői is kijelentette: „Aki arra az asztalra piszkít, amelyről eszik, számoljon a következményekkel”. Szerintük Kovács könyvében súlyos tárgyi tévedések vannak. Senkinek a felvetését, ellenvéleményét nem nyomták el, hiszen elemi érdeke volt a vezetésnek, hogy sikeresen megoldja az ügyet.

Nem mellesleg, tették hozzá, az ezredes csak a nyomozás kezdetén volt tagja a nyomozócsoportnak, egy sor részletről csak másodkézből értesülhetett. Nemrég azonban lapunk birtokába került egy terjedelmes tanulmány, amely még 2008 márciusában készült, tehát még Kovács könyvének megjelenése előtt. Szerzője Horváth András akkor még nyugalmazott rendőr ezredes, azóta dandártábornok, aki értékelő-elemzőként és tanácsadóként vett részt mind az első, félresiklott, mind a második, Nagy László és Weiszdorn Róbert elfogásával zárolt nyomozásban. Rendőrségi körökben – kimondva, ki nem mondva – jó néhányan Horváth Andrást okolták a móri fiaskóért.

Horváth rendkívül erős egyéniség, aki közel negyven év bűnügyi nyomozásainak tapasztalatával a háta mögött ismerői szerint gyorsan és igen határozottan alakítja ki álláspontját, amit később ellentmondást nem tűrve képvisel is. Több kétkedő rendőrtől hallottam annak idején, hogy „Bolcsik (Bolcsik Zoltán dandártábornok, azNNI igazgatója, a móri nyomozás irányítója) túlságosan sokat adott Horváth szavára”, akinek viszont meggyőződése volt, hogy Kaiser és Hajdú követték el a móri mészárlást, így „ha törik, ha szakad, ők maradnak a gyanúsítottak, még ha nincsenek is ellenük igazán ütős bizonyítékaink”. Amikor egy beszélgetésünk alkalmával ezt szóba hoztam neki, a tábornok elmosolyodott és megcsóválta a fejét: „Nem volt nekem akkora befolyásom.”

Akkor említette meg, hogy már évekkel ezelőtt leírta a véleményét a történtekről. Az eredetileg a nyilvánosságnak szánt írás azonban az asztalfiókban maradt. „Padló, KO”, mondta, amikor rákérdeztem, mit érzett vagy mire gondolt, amikor előkerültek a Móron használt fegyverek, és már biztosak lehettek abban, hogy nem Kaiser és Hajdú voltak a tettesek. „De tényleg, mint akit jól állcsúcson csaptak. Levegőt alig kaptam. Aztán, összeszedtük magunkat, bár tudtuk, hogy a siker ellenére ebből jól nem jövünk ki.” Tizenkét évvel ezelőtt, 2002. május 9-én még a CNN internetes oldalán is a vezető hírek között volt az Erste Bank móri fiókjának hat halálos áldozatot követelő, és két ember életveszélyes sérülését okozó kirablásáról szóló tudósítás. Később a kórházban a két sérült is életét vesztette.

A főút mentén, a lakótelepi háztömbök közti átjáróban működött a bankfiók, ahogy a sajtónak nyilatkozó valamennyi megkérdezett bankbiztonsági szakember utóbb megállapította, „egyáltalán nem bankfióknak való helyen”. Kevéssel dél után két, sötét nadrágot és fehér inget viselő hátizsákos férfi lépett a bank előterébe, majd másodpercekkel később elszabadult a pokol. Az ügyféltérben a támadók pisztolyból és géppisztolyból leadott lövésekkel megölték a biztonsági őrt, majd az egyik rabló visszament őrködni a bejárati ajtóhoz, ahol egy kézzel írt „Műszaki okok miatt zárva” feliratra mutogatva küldte el a délidőben bankügyeiket intézni akarókat.

Társa eközben egy Skorpióval a kezében módszeresen végigjárta a bank összes helyiségét, és egyenként több, fejre és felsőtestre leadott lövéssel meggyilkolta a bank valamennyi dolgozóját és az éppen ott tartózkodó ügyfeleket. A találatok pontossága gyakorlott lövészre vallott. Összesen 47 lövést adott le a géppisztolyból, nagyrészt a kétségbeesetten menekülő alkalmazottakra, de közben szétlőtte a bank számítógépét és telefonközpontját is – ami szintén profira utal, hiszen az esetleges túlélők vagy a távozásuk után érkezők így nem tudtak volna segítséget hívni a banki készülékekkel. Az viszont már amatörizmusra vall, hogy meg sem kísérelték kinyitni a több tízmillió forintot őrző páncélszekrényt, pedig a trezor nem volt kulcsra zárva.

Így viszont csak 7,3 millió forintnyit zsákmányoltak, forintban és valutában – nyolc ember élete árán. Bár szakértők szerint maga a mészárlás nem tarthatott tovább néhány percnél, a rablók közel fél órát töltöttek a bankfiókban, ami találgatásokra adott okot, összeesküvés-elmélethez szolgált alapul. Mit kereshettek, miféle adatokat tölthettek ott le? Vagy éppen kinek a titkos befektetéseinek a nyomait tüntették el, és így tovább. A rendőrség szerint egyszerűen csak az alkalmas pillanatot várták, amikor úgy távozhatnak, hogy senki nem látja őket. Ha valóban ez volt a cél, nem sikerült. Többen is látták a tetteseket kilépni a bankból. Köztük a támadás idején éppen lakáshitelt intéző fiatal házaspár szülei, akik a bankhoz közeli parkolóban várták, hogy a fiatalok aláírják a szerződésüket.

Közben a kocsiban vigyáztak az unokára. A nagyapa figyelt fel a bankból távozó két férfire, mivel kívülről bezárták a bejárati ajtót, majd eldobták a kulcsot. A tanú utánuk indult, majd egy idő után rosszat sejtve visszafordult, hogy kiderítse mi van a bankba zárt fiatalokkal és a többiekkel. Ekkor vette észre az egyik ablakon a két lövés semmivel sem összetéveszthető nyomát. Egy közeli kis boltból azonnal hívta a rendőrséget. Az elsőként helyszínre érkező rendőrök hatalmas vértócsák, szétszóródott lőszerhüvelyek és felborogatott asztalok, székek között láthatóan menekülés közben lelőtt emberek holttestére és két még életben lévő sérültre bukkantak. „Iszonyat, ami odabent van, mintha háború lett volna”, mondták a bank bejáratánál tolongó újságíróknak az émelyegve kitántorgó rendőrök.

Kevéssel a csoportos gyilkosságról beszámoló első híradások után hangzott el a bejelentés, hogy a rendőrség szerint a zálogházi rablóbanda két tagja, Horváth Szilárd és Farkas Róbert összefüggésbe hozható lehet a Móron történtetek. Az évszázad rablógyilkosságának felderítésére kijelölt budapesti nyomozócsoport még Székesfehérvárig sem jutott, amikor ez a hír először elhangzott a rádióban. Többen fel is hívták a felettesüket: „Kellünk még, vagy már megvannak a tettesek, és fordulhatunk vissza?” Az említett rablóbanda akkor már két éve tartotta rettegésben az ország kisebb zálogfiókjait. Budapesten kezdték a sorozatot, de legemlékezetesebb akciójukat Miskolcon hajtották végre, ahonnan csak amenekülési útjaikat addigmáshol nem tapasztalt gyorsasággal lezáró rendőrséggel vívott tűzpárbaj, és egyik társuk súlyos sebesülése árán sikerült elmenekülniük.

A zálogházi rablók lopott autóval hajtottak a kiszemelt zaci elé, Skorpió géppisztolyt használtak, és a biztonsági kamerák felvételei szerint a csuklyás támadók soha nem töltöttek másfél percnél többet a zálogházba. Egyikük fegyverével földre kényszerítette és sakkban tartotta a bennlévőket,miközben társa kipakolta az értéktárat. Amikor a járó motorral odakint várakozó kocsiban ülő társuk jelzett, kirohantak és csikorgó gumikkal elhajtottak. Pár kilométerrel távolabb felgyújtották a lopott autó. Amikor Orbán Péter akkori főkapitány a tetthelyen először felvetette, hogy a móri tragédiához esetleg köze lehet a zálogházi rablóbanda akkor már azonosított, de még szökésben lévő tagjának, Horváth Szilárdnak, még a tapasztalt nyomozók közül is sokan elhamarkodottnak és kockázatosnak tartották a bejelentést.

Hosszabb idézet Horváth András tanulmányából: „Az előzmények figyelembevételével talán nemmeglepő, hogy a zálogházas ügyben nyomozást folytatók úgy gondolták, hogy a már egyébként a korábbi ügyek miatt elfogatóparancs hatálya alatt álló Horváth Szilárd és társai számításba jöhetnek a móri eset kapcsán. A támadás megtervezettsége, elsöprő ereje, a nagy tűzerő, az aránytalanul nagy lőszerkészlet, a könyörtelenség jelentős azonosságot mutatott a korábbi ügyekkel. A rendőri vezetés súlyos dilemma előtt állt. Vagy azt választják, hogy a folytatódó bűncselekmény-sorozat logikája és a módszerbeli azonosság alapján az elfogatóparancsot kiegészítik a móri üggyel, vagy az utóbbi ügyre vonatkozó gyanújukat eltitkolva, a zálogházsorozat ügyeiben folytatják a keresést, és az elfogásuk után veszik ellenőrzés alá a móri mészárlás ügyében is a keresett személyeket.

Mindkét megoldás mellett számtalan érvet lehet felsorakoztatni. A gyanú titokban tartásával mélységi, akár titkosszolgálati módszerekkel történő ellenőrzésre is van lehetőség, mely jelentősen megkönnyíti a későbbi bizonyítást. Ez esetben a gyanúsítottak bizonytalan ideig szabadlábon maradnak, mely időszak akár évekig eltarthatott volna, figyelembe véve, hogy Horváth Szilárd és társai ekkor már mély illegalitásban voltak. Korábbi kapcsolataikat megszakították, hamis okmányokkal béreltek lakást, új ismerőseik hamis nevüket tudták. (Farkas Róbertről mind a mai napig semmit sem tudunk.) Miután a banda minden tagja kizárólag bűncselekményekből élt, várhatón folytatódott volna a bűncselekmény-sorozat, és a támadások mind gyakrabbá váltak volna.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy az előzőekben részletezett okok miatt feltételezhető volt hogy a móri vérengzést az úgynevezett zálogházas sorozat elkövetői hajtották végre, így reálisnak látszott az a veszély, hogy a konspirált keresés alatt újabb, hasonlóan véres bűntett elkövetésére kerül sor. Ennek elkerülésére, a gyanúsítottak gyors kézre kerítésére a másik megoldás, ha a közvéleménnyel a média útján a rendőrség megosztja a gyanút és a rendelkezésre álló adatokat. Ebben az esetben a számításba jöhető személyek »üldözött vaddá« válnak, szabad mozgási lehetőségük megszűnik, minden pillanatban számolniuk kell a leleplezés lehetőségével. Ráadásul a tapasztalatok szerint az ilyen ügyekben egyértelműen tapasztalható, hogy az alvilág »kiadja« a keresett személyeket.

Az utóbbi megoldás ugyanakkor számos hátránnyal is jár. A gyanúsítottak értesülnek, arról hogy a rendőrség milyen információkkal rendelkezik róluk, felkészülnek a védekezésre, a bizonyítékokat megsemmisítik. Jelen esetben azzal is számolni kellett, hogy az adatokkal együtt nyilvánosságra hozott fényképek a későbbi felismertetési eljárások bizonyító erejét csökkentik. Ennél is hátrányosabb volt számunkra az a veszély, hogy amennyiben Horváth Szilárdékkal szemben a gyanú nem igazolódik, a közölt fényképek és kiválasztási eljárások az esetleges későbbi felismertetések bizonyító erejét csökkentik. (Ez be is következett, ami a Kaiser-ügyben jelentős bonyodalmat okozott a nyomozás későbbi szakaszában.) Végül a megelőzés elve kapott prioritást. A rendőrség a nyilvánossághoz fordult.”

Horváth Szilárd három nappal később az MTV Kék fény című műsorának kamerája előtt, egy szál alsónadrágban adta fel magát a rendőrségen. Múltja miatt attól tartott, ha a rendőrök meglátják, szó nélkül lelövik. Már megtapasztalta, milyen érzés, amikor lőnek az emberre, nem akarta újra átélni. Később a vizsgálatok (még hazugságvizsgálatnak is alávetették, amit ártatlansága biztos tudatában önként vállalt) tisztázták, hogy semmi köze a móri mészárláshoz. Ellenben több megoldatlan súlyos bűncselekményt – amelyek között gyilkosság is volt – sikerült rábizonyítani az elfogásakor tőle vett DNS-minta alapján. Bíróság elé állították és el is ítélték. De közben Horváth is pert indított a rendőrség ellen jó hírneve megsértése miatt.

És meg is nyerte a pert. A rendőrségnek félmillió forintjába került, hogy összefüggésbe hozta Horváthot a móri üggyel. A bíróság szerint „a jó hírnév nem azt jelenti, hogy valakiről csak jót szabad mondani, hanem azt, hogy mindenkiről csak a valót lehet mondani, legyen az akár jó, akár rossz...”. Az ORFK az ítéletet tudomásul vette és nem kommentálta, a Horváth Szilárdnak megítélt összeget kifizették. Horváth András szerint: Horváth Szilárd ügye tényszerű cáfolata volt az akkor is, és azóta is folyamatosan elhangzó vádaskodásnak, miszerint a rendőrség az elviselhetetlen társadalmi és politikai nyomásnak engedelmeskedve, akár félrevezető eljárással is tettest akar produkálni. Két hónappal a mészárlás után a rendőrség elfogta Kaiser Edét és Hajdú Lászlót.

A legelső hivatalos közlések szerint elfogtak egy régóta között bűnözőt, s ő vezette a rendőröket Kaiser és Hajdú nyomára. Bár ezt már akkor sem hitte el senki, Hajdú és Kaiser bírósági tárgyalásáig kellett várni, hogy bizonyosságot kapjunk, tényleg nem ez történt. Újabb idézet Horváth András tanulmányából: „Ügyvédi közreműködéssel 2002 júliusában informátor (Kiglics Attila – a szerk.) jelentkezett, aki – sok más bejelentőhöz hasonlóan – azt állította, hogy a móri mészárlás elkövetőiről adatokkal rendelkezik. A bejelentő azt állította, hogy az általa tettesnek vélt személyekkel gyermekkoruk óta egy bandában bűnöznek, és bár ez az együttműködés a móri elkövetés előtt kb. fél évvel megszakadt, jelenleg is baráti viszonyban vannak. Konkrét ismeretei vannak arról, hogy tervezték a móri Erste Bank fegyveres kirablását, és ennek során számoltak, azzal hogy a jelenlévőket lemészárolják.”

„Tiszta lapokkal játszottunk. Nem hagytunk kétséget afelől, hogy K. Attilát elkövetőként vonjuk ellenőrzés alá, és a nyomravezetői díjban csak akkor részesül, ha az általa megjelölt személyekre bizonyítani tudjuk a móri vérengzés elkövetését, és természetesen csak akkor, ha az is bebizonyosodik, hogy ő nem vett részt az elkövetésben. Elfogadta, és természetesnek tartotta az ismertetett feltételeket, bár azt előre leszögezte, hogy teljes és korlátlan együttműködése csak Mórra vonatkozik. A poligráfos vizsgálat egyértelműen alátámasztotta K. Attila igazmondását. (Itt szeretném leszögezni a módszerrel kapcsolatban, hogy az csak a szándékos félrevezetés kimutatására alkalmas, a meggyőződéses, de téves következtetések kiszűrésére nem felel meg. Röviden szólva a vizsgálat egyértelműen állást foglalt amellett, hogy K. Attila nem vezeti félre a nyomozó hatóságot.)

Különös nyomatékkal kell kihangsúlyoznom, hogy a bírálók által visszatérően támadott körülmény, miszerint hagytuk magunkat egy pénzéhes bűnözőtől félrevezetni, teljesen alaptalan. K. Attila szinte egyedülálló módon mindenben, az utolsó szóig igazat mondott. Ez még akkor is kétségtelen, ha a végkövetkeztetései, hozzánk hasonlóan, teljes egészében tévesnek bizonyultak. K. Attila lényegében az alábbiakat mondta el: Kaiser 2000-ben megismerkedett egy Móron lakó lánnyal, rendszeresen látogatta a kisvárosban. Életmódszerűen bűnöztek, figyelmüket mindig automatikusan arra összpontosították, hogy adott környezetben milyen vagyon elleni bűncselekmény elkövetésére van lehetőség. Kaiser különösen kedvezőnek vélte a móri Erste bank elhelyezkedését...

Ez a bank viszonylag félreeső helyen, kevésbé figyelemfelkeltően volt megközelíthető. Becslése szerint 100 millió forintos zsákmányra is szert tehetnek. Ugyanakkor problémát jelentett a fegyveres őr személye.” A móri rablás ötletét soha nem vetették el, de Kiglics az ellene kiadott elfogatóparancs miatt nem volt hajlandó vidéki „munkákban” részt venni. A fentieken túl volt azonban Kiglicsnek volt még egy mondata, amellyel akarva-akaratlanul megpecsételte Kaiser és Hajdú sorsát. Nevezetesen az, hogy a móri rablás után Kaisernek hirtelen sok pénze lett. Ebben sem hazudott. Kaiser, mint utóbb kiderült, május 12-én Eisenstadtban kifosztott egy pénzváltót, ahonnan húszmillió forintnyi eurót zsákmányolt.

Horváth András írja: „Tudtuk, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok közvetettek és elégtelenek, de nem kockáztathattuk meg egy újabb tragédia bekövetkezését. Őszintén szólva bíztunk abban is, hogy a helyszínen rögzített nyomok azonosítása, a szemtanúk felismerése, a házkutatások végrehajtása perdöntő bizonyítékokat szolgáltatnak. Végül is a vezetés egyhangú döntést hozott a gyanúsítottak elfogására, és előzetes letartóztatásuk indítványozására. Kaiser szökést kísérelt meg, Hajdú pedig letartóztatása után lázasan kereste a kitörés, akár erőszakos módszerekkel történő szökés lehetőségét. Magatartásuk a csapdába esett vadállatéhoz hasonlított, de teljes egészében hiányoztak az ártatlanul meggyanúsítottak normális reakciói... Hajdú és Kaiser a nyomozó hatósággal mindenfajta együttműködést megtagadott. A fogdában ugyanakkor minden lehetőséget megragadtak, hogy konspiráltan érintkezzenek. Aktuális közlendőik egyes kulcsszavait idegen nyelven – görögül – folytatták. Teljesen egyértelmű volt, hogy lázasan kutatják, hogy ki árulta el őket. Hangsúlyozom, hogy nem az őket bemártó, gyanúba keverő, vagy vádaskodó személyt akarták megtalálni, hanem az árulót. Ekkor rögzült bennünk az a téves következtetés, mely N. László és W. Róbert szerepének egyértelmű kirajzolódásáig megakadályozta tisztánlátásunkat. A gyanúsítottakkal kapcsolatban nagyszámú, vagyon és életelleni bűncselekmény elkövetését bizonyítottuk – ezekben az okozott összes kár 100 milliós nagyságrendű volt – ettől függetlenül mindvégig a nyomozás középpontjában a móri ügy felderítése állt. Mindent ezen a »szemüvegen« keresztül néztünk, és a félrevezető manővereket a móri ügy felderítésének meghiúsítására tett lépéseknek értékeltük. Szem elől tévesztettük azt az alapvető fontosságú körülményt, hogy a banda éveken át olyan súlyos, gyakran véres bűncselekményeket követett el, melyeknek a büntetőjogi konzekvenciái azonosak a móri ügyben várható büntetéssel, így a gyanúsítottaknak élethalál kérdés volt az eredményes nyomozás akadályozása. A nyomozás utolsó szakaszában azzal kellett szembesülnünk, hogy a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tudunk további bizonyítékokat beszerezni az ügy megnyugtató tisztázására.”

Kaisert és Hajdút végül azért állították bíróság elé, mert tervezték a móri rablást (ezt a bíróság előtt ők is beismerték). Hajdú kiképzett légiós volt, rajongásig szerette a Skorpió géppisztolyt, s mivel több élesbevetésen is részt vett, a korábban Kaiserrel közösen, brutális kegyetlenséggel végrehajtott bűncselekményeire is tekintettel alkalmasnak tűnt a tett végrehajtására. Kaisert többen felismerni vélték, mint azt a személyt, aki a bank ajtajában állt a „Műszaki okok miatt zárva” táblával, és elküldte a vérengzés alatt érkezőket. Ahogy a nyomozás során a rendőrség, később az ügyészség és a bíróság is félretette a két gyanúsított mentő bizonyítékait. A Kaisernek alibit igazoló tizenéves barátnőt és szüleit az első eljárásban ítélkező bíróságok feljelentették hamis tanúzásért. A vádat az igazságszolgáltatás dicsőségére azután is fenntartották, hogy a rendőrség elfogta Nagy Lászlót és Weiszdorn Róbertet. Később más bírók első- és másodfokon is felmentették a családot.

Az is csak Nagy és Weiszdorn elfogása után derült ki, hogy alig egy órával a mészárlás után nyolcezer forintra megbírságolta őket gyorshajtásért kétmotoros rendőr, mivel – az anyósülés alatt a két füstölgő fegyverrel – túl nagy sebességgel hajtottak ki Mórról. A bírságpapírra azonban valamiért 13 helyett 18 órát írtak, így a Nagy–Weiszdorn páros ellenőrzése „mint gyanúsan viselkedő autósoké” elmaradt. Még rendőrségi körökben is sokan vélekednek úgy, ha a két motoros rendőr pontosan tölti ki a csekket, az évszázad gyilkosait forró nyomon elkaphatták volna, és akkor Nagy nem követhette volna el 2003 nyarán a veszprémi gyilkosságot, azaz Fódi György postás még ma is élne.

Hajdú esetében is volt perdöntő bizonyíték, amit több mint egy éven át „elfektetett” a rendőrség. Utóbb egy nyomozó menthetetlen hibájának minősítették a történteket. Fegyelmi vagy más eljárás azonban nem indult. A nyomozótól – úgy hírlik – csendben megvált a rendőrség. Végül is az a telefonbeszélgetés, amelyet Hajdú a rablás idején Budapesten folytatott, már a kezdetek kezdetén kizárhatta volna, hogy Hajdú a móri mészáros – ha nem fektetik el. Így viszont, hogy mentse a menthetőt, az igazságszolgáltatás úgy döntött, hogy a nyolc gyilkosságot az első jogerős ítélet szerint „Kaiser egy ismeretlen társsal” követte el, Hajdú csak a fegyverek beszerzésében vett részt. Arról, hogy a nyomozás során fel sem merült semmiféle ismeretlen társ közreműködése, mindenki hallgatott...

Lenne itt mit tisztázni. De vagy a 30 ezer oldalnyi irat riasztotta el a vizsgálatot ígérőket tervük megvalósításától, vagy egyszerűen csak tizenkét év távlatából már senki nem akarja, mert az senkinek sem az érdeke, hogy esetleg még kiderüljön valami...

Másodfokon Kaiser ítéletét helyben hagyták, Hajdú ügyében új eljárást rendelt el a bíróság. Kaiser védője az ítélet felülvizsgálatát kérte, a Legfelsőbb Bíróság azonban elutasította. Ez után jött a rendőrség számára a hidegzuhany. A 2003 nyarán elkövetett veszprémi postásgyilkosság nyomozása közben előkerült holmik (láthatósági mellény, lőszerhüvelyek és hasonlók) között rátaláltak néhány, a móri gyilkosságnál használt fegyverekből származó lövedék hüvelyére is.

Horváth András erről így ír:

„A móri és a postásgyilkosság ügyében párhuzamosan folytatott nyomozás során, a módszer alapvető különbözősége miatt, senkiben sem merült fel az elkövető azonosságának lehetősége. Merőben új helyzetet teremtett, hogy a bűnjeleket elrejtő, vagy elhelyező személy kétségbevonhatatlanul kapcsolódik mindkét ügyhöz. Bár a dolgok ilyetén alakulása szinte sokkolt bennünket, annak jelentősen pozitív hatása is volt a nyomozást végzőkre.” A rendőrség (személyesen a nyomozást irányító Bolcsik Zoltán, az NNI igazgatója) 2007 februárjában jelentette be, „lehetséges, hogy a móri ügynek van egy másik megoldása is”.

Ekkor derült ki, hogy a Kaiser ügyében meghozott jogerős ítélet dacára nem állították le a nyomozást, bár nem Kaiser ismeretlen társát, hanem a gyilkos fegyvereket keresték. És miután egy amatőr „kincskereső” rátalált a móri és a postásgyilkosság elrejtett bizonyítékaira, gyorsan azonosították az igazi móri gyilkosokat, Nagy Lászlót és Weiszdorn Róbertet. A történtek után Kaiser kártérítési pert indított a magyar állam ellen, mivel szerinte a rendőrség hibái is közrejátszottak abban, hogy őt éveken át (ebben az ügyben ártatlanul) tömeggyilkosnak nevezték. A bíróság szerint nem így volt. Követtek el ugyan szabálytalanságokat a rendőrök a nyomozás során, de a bíróság szerint azok nem voltak olyan súlyosak, hogy érdemben befolyásolták volna az ügymegítélését.

Kaisert az akkor ismert tények alapján szabályosan ítélték el kétszer is – ártatlanul. Emlékezzünk Horváth Szilárd perére: „...mindenkiről csak a valót lehet mondani, legyen az akár jó, akár rossz...”. Senki sem kötelezhető saját ártatlanságának bizonyítására. Horváth András ennek ellenére azt állítja, Kaiseréknak elég lett volna egyszer beülni a hazugságvizsgálóba, és kizárták volna őket a móri gyanúsítottak közül. Hogy miért nem tették, arra az ügy részleteit ismerőknek vannak elképzelései, de már nem mondják. Az indok így vélhetően örökre Kaiser és Hajdú titka marad.