galéria megtekintése

Tessék választani!

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 11. számában
jelent meg.


Bita Dániel
Népszabadság

Idei harmadik győzelmére készül a kormányoldal a holnapi önkormányzati választáson. A baloldal a négy évvel ezelőtti eredményéhez mérheti magát, míg a Jobbik az EP-választáshoz hasonlóan a megyék nagy részében a második erő lehet.

Bár a településtípusonként eltérő szisztéma, a különböző összefogásvariációk és a sok független jelölt miatt nem mindig lehet győztest hirdetni a helyhatósági voksoláson, a politikai erőviszonyok nem hagynak kétséget a Fidesz–KDNP sikere felől. A baloldal legfeljebb azt adhatja el nyereségként, ha javít négy évvel ezelőtti eredményén.

A főpolgármester-jelöltek
A főpolgármester-jelöltek
Teknős Miklós / Népszabadság

Ehhez háromnál több kerületben és legalább két megyei jogú városban kellene győzniük az MSZP, a DK és az Együtt–PM által támogatott polgármesterjelölteknek. Erre van esély, de a térkép narancssárgába borulását semmi nem veszélyezteti.

 

A fővárosban Tarlós István újrázása biztosnak tűnik. A baloldal két hete sorakozott fel Bokros Lajos mögé, akkor sem egységesen. A Nézőpont Intézet felmérése szerint Tarlós 52, Bokros 25 százalékra számíthat.

Az Ipsos azt mérte, hogy a szavazásra jogosultak harmada Tarlóst támogatja, Bokrost 14 százalék (a baloldali pártokat majdnem kétszer ennyien, 26 százalék).

Az MSZP-s vezetésű Angyalföld, Kispest és Pesterzsébet mellett az ellenzék Újpest, Erzsébetváros, Ferencváros, Kőbánya, Zugló, a XV. kerület és Csepel bevételében reménykedhet.

A Fővárosi Közgyűlés összetétele megjósolhatatlan: a testületben most először a kerületi polgármesterek lesznek többségben, de a kilenc kompenzációs mandátum többségét az ellenzék viheti el. Ráadásul a döntéshozatalhoz a budapestiek több mint felét képviselő polgármesterek egyetértése is kell.

A megyei jogú városok közül az MSZP négy éve csak Szegeden szerzett polgármesteri helyet. A baloldalon most öt-hat győzelemmel számolnak.

Salgótarjánban, Dunaújvárosban és Tatabányán több, Nyíregyházán, Szombathelyen, Szolnokon és Békéscsabán kevesebb az esélyük, Miskolcon a Jobbik miatt háromesélyes a választás.

Néhány megyében – így Borsodban és Hevesben – a Jobbik erősödése miatt megszűnhet a Fidesz abszolút többsége. Számítani lehet rá, hogy az ország túlnyomó részén a Jobbik zár a második helyen, a listás választáson külön induló MSZP és DK pedig egymással, illetve a csak az ország felében listát állító Együtt–PM-mel versenyez.

Annál is inkább, mert a nagyvárosokban nem szavaznak megyei listákra. Az EP-választás alapján valószínű, hogy néhány megyében a DK megelőzi az MSZP-t.

Az ellenzéki erőviszonyokról ezzel együtt sem sokat árul el majd az eredmény: ahol van esély a győzelemre, ott együtt indulnak, míg a jobboldaliként elkönyvelt kerületekben és városokban háromfelé szóródó baloldali voksokból távoli következtetéseket nem érdemes levonni.

Mégis érdekes lehet, mire megy Pécsen, Székesfehérváron vagy Győrben az MSZP–Együtt szövetséggel szemben induló DK. A baloldalon egy korszak lezárásaként tekintenek a holnapra: a DK az egységesülést, az MSZP és az Együtt–PM a különbségek megmutatását várja a következő időszaktól.

A Jobbik a jelenlegi tizenegynél több polgármesteri cím elnyerésében is bízhat, ám igazi sikere az lenne, ha Tiszavasvárin kívül más, tízezresnél népesebb város élére is szélsőjobboldali politikus kerülne.

Az öt megyében listát állító LMP pedig Szekszárdra összpontosít, ahol a baloldali pártok is támogatják a trafikügyet leleplező Hadházy Ákost.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.