galéria megtekintése

Tarlós szerint fizessenek Orbánék, ha már miattuk büntet az EU

4 komment


Szalai Anna

A kormánynak kell kifizetnie a behajtási díj bevezetésének elmaradása miatt kiszabott uniós bírságot, Budapestnek ugyanis erre nem lesz pénze – mondta a Népszabadságnak Tarlós István. A főpolgármester nem tud arról, hogy már döntés született volna az ügyben.

Nem tudok olyan kormányzati döntésről, amelynek értelmében az állam inkább kifizetné a behajtási díj bevezetésének elmaradása miatt kiszabott 10–35 milliárd forintra rúgó uniós bírságot, mintsem feloldaná a dugódíj bevezetésére vonatkozó parlamenti tiltást – jelentette ki a Népszabadság kérdésére válaszolva Tarlós István. A főpolgármester hozzátette: bár erről eddig nem értesítették, lehet, hogy a Fidesz pénteki elnökségi ülése után ez megváltozik.

A városvezető újfent rögzítette, hogy a dugódíj ötlete nem tőle származik, azt az előző városvezetés vállalta a 4-es metróhoz kapcsolódó uniós támogatási szerződésben, 2013-as határidővel. Budapest ugyan a beruházás csúszása miatt kapott némi haladékot, de mostanra az utolsó, 2015 végi határidő is lejárt. Sőt a türelmi időből is kifutnak.

A márciusban Budapestre látogató uniós delegáció egyértelművé tette: az unió ragaszkodik a behajtási díj bevezetéséhez. Ráadásul a fizetős zónának akkorának kell lennie, hogy azzal elérjék a korábban kitűzött forgalomcsillapítási célt. Tarlós akkor azt mondta lapunknak: nem fut bele abba a zsákutcába, hogy saját maga kérje a kormányt a dugódíj bevezetését tiltó jogszabály felülvizsgálatára.

 
Esti dugó Pest felé az Erzsébet hídon. Csillapítanák
Esti dugó Pest felé az Erzsébet hídon. Csillapítanák
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A kormány tavaly januárban kérte a fővárostól a bevezetésre vonatkozó javaslatot, amit meg is kapott, ám döntés azóta sem született róla. A Népszabadság már akkor megírta: a politikai erőviszonyok kedvezőtlen változása és a választások közelsége miatt elképzelhető, hogy a kormány bevállalja az uniós bírságot. A kötelezettségszegési eljárás ugyanis évekig húzható, és akár újabb szabadságharcként is eladható.

Az Origo tegnap kormányzati forrásokra hivatkozva azt állította, hogy a 2018-as országgyűlési választás előtt szinte biztosan nem vezetik be a dugódíjat, inkább kifizetik a büntetést. Sem a Fidesz, sem a kormány nem akarja felvállalni egy ilyen súlyos döntés politikai kockázatát egy évvel a választás előtt. A kormánypártok Budapesten az országos támogatottságukhoz képest gyengébben állnak, a dugódíj bevezetése pedig tovább rontaná az esélyeiket.

A beruházás azonban csak 21 százalékban az államé, így a bírságnak is csupán az ötöde hárulna rá, a többit a fővárosnak kellene előteremtenie. – Ha így lenne, akkor ez a rész nem lesz kifizetve – jelentette ki lapunknak a főpolgármester. Budapestnek ugyanis erre végképp nincsenek tartalékai az M3-as metró rekonstrukciójának idején. Tarlós ugyanakkor nem tagadta: a közösségi közlekedés finanszírozása ­miatt jól jött volna a behajtási díj bevezetése. Az 500 forintos napidíj 30 milliárdnál is több bevételt hozna az önkormányzatnak. S ez már elegendő lenne a kivonni készült állami támogatások pótlására.

A főváros a megyei útdíjrendszer tapasztalatait felhasználva dolgozta ki saját verzióját. Így az útdíjjal megegyező összegű – évi 5000 forintos – behajtási díjat javasolt. Ha csak a 600 ezer ingázótól szednék be ezt a pénzt, akkor évi hárommilliárd forinttal számolhatnának, ha a fővárosiaknak is fizetniük kellene, akkor a tízmilliárdot is meghaladhatná a bevétel. A Hungária körúton belül pedig napidíjat szednének. A kormány azonban Orbán Viktor Tarlósnak tett ígérete ellenére sem tárgyalta eddig a fővárosi javaslatokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.