galéria megtekintése

Tarlós mélyen hallgatott, de most kiderül, mit akartak az oroszok

64 komment


Szalai Anna

Az orosz gyártó már öt éve azt ajánlotta, hogy felújítás helyett újakra cseréli a metrószerelvényeket. Hogy most ez történt, azt a jármű-azonosítók cseréje is valószínűsíti.

2011 áprilisában az M3-as metró Árpád hídi állomásánál kigyulladt egy szerelvény, az első kocsi teljesen kiégett. A tűzeset miatt Várszegi Gyula, a BKV megbízott vezérigazgatója megkereste az orosz gyártót, amely válaszul leszögezte: harminc év, illetve hárommillió kilométer futásteljesítmény után a kocsikat le kell selejtezni, mivel oly mértékben romlik az állapotuk, hogy az veszélyezteti a biztonságos üzemeltetést – ismertette Tarlós István főpolgármester. A levélnek azt a részét viszont nem hozták nyilvánosságra, amelyben az orosz gyártó felajánlotta: szívesen újakra cseréli a régi szerelvényeket. Erről lapunk most szerzett információt.

Pályaszám egy régi szerelvényen. Már nyoma sincs
Pályaszám egy régi szerelvényen. Már nyoma sincs
Máthé Zoltán / MTI

Azóta sem cáfolt hírek szerint a Metrowagonmash ez után kezdett puhatolózni a cégnél és a kormánynál. A városvezetés eredetileg az új kocsik – nyílt tender nélküli – vásárlása mellett lobbizott, de a kormány 2014-ben határozatban tiltotta meg a beszerzést. Közben zajlottak a paksi beruházásról és a gázszállításról szóló egyeztetések Magyarország és Oroszország között.

 

Várszegi már 2011-ben arra utalt a Népszabadságnak: a gyártó szakmai véleménye keresletgeneráló szándéknak is betudható. De úgy vélte, hogy a BKV-nak se a 80 milliárd forint értékűre becsült járművásárlásra, se a feleannyiba kerülő felújításra nem futja. Bár azt elismerte, hogy a 370 kocsiból álló járműpark fele elmúlt harmincéves, és a 43 legöregebbet a metrótűz nyomán ki is vonták a forgalomból. Helyükre húsz újabbat vezényeltek át az M2-es vonalról.

Az orosz gyártó már öt éve azt ajánlotta, hogy felújítás helyett újakra cseréli a metrószerelvényeket
Az orosz gyártó már öt éve azt ajánlotta, hogy felújítás helyett újakra cseréli a metrószerelvényeket
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ezek alváza vagy azok néhány darabja esetleg felhasználható a mostani felújítás során. A többi kétszáz jármű esetében ez aligha kivitelezhető. Az anyagvastagság-mérések ugyanis olyan mértékű elvékonyodást mutattak ki, amelynél már nem használható biztonsággal az elem. S ha az alváz nem a régi, akkor a számok sem azok. Márpedig a Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztatása szerint a vasúti járművek azonosítására a pályaszám és az alvázszám szolgál. Az orosz Metrowagonmash által gyártott és a múlt héten Budapestre szállított kocsikon viszont nincsenek kocsiszekrénybe beütött pályaszámok. A számokat csak a járművek oldalára ragasztott matricákon tüntették fel. Nem véletlenül: ha a prototípus megkapja a típusengedélyt, akkor várhatóan új pályaszámot kapnak a kocsik. A helyszínen legalábbis ezt válaszolták Bíró Endrének, a Metróért Egyesület elnökének a kérdésére.

A prototípus vizsgálatának része a 15 ezer kilométeres próbaüzem, amit Budapesten kell teljesíteni. Ezt elnyújthatja a pálya rekonstrukciója. A 137 milliárd forintra becsült munkára szakipari hírek szerint minden nagyobb cég jelentkezni fog, köztük a Strabag, a Swietelsky, a KÉSZ, sőt Garancsi István és Mészáros Lőrinc birodalmának vállalkozásai is. Az eredményt szinte bizonyosan megtámadja valamelyik vesztes, a szerződéskötés így hónapokkal is kitolódhat. Ez akár kapóra is jöhet a fővárosnak, ugyanis a rekonstrukcióra egy fillérje sincs, azt uniós és kormányzati forrásból valósítaná meg. Ám az unióhoz még a támogatási kérelem se futott be. A Metrowagonmash jóformán teljesen új kocsijai tehát még jó ideig róhatják próbaköreiket az elaggott pályán.

A Budapestre szállított metrókocsik prototípusa az új forgóvázzal. Micsoda csere!
A Budapestre szállított metrókocsik prototípusa az új forgóvázzal. Micsoda csere!
Veres Viktor / Népszabadság

A metrókocsik azonosítását szolgáló másik szám az alvázon található. Az NKH kiköti, hogy a vasúti jármű alvázszámát az alváz legalább két átellenes helyén, jól azonosíthatóan és olyan módon kell elhelyezni, hogy az roncsolásmentes eljárással ne legyen eltávolítható.

Csakhogy az M3-as vonalon futó kocsikon a forgóváz és a kocsiszekrény mellett nagy valószínűséggel az alvázat is kicserélték. Kérdés, hogy ebben az esetben beszélhetünk-e még régi kocsikról, vagy már inkább új járművekről van szó. Márpedig azt az oroszok is elismerik, hogy a prototípuson csak vezetőfülke ajtaja a régi.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.