galéria megtekintése

Tánc a zsírosbödön körül

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 03. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Összesen kétszáz cégvezetői, igazgatósági és felügyelőbizottsági, valamint fővárosi közgyűlési bizottsági helyről dönthetnek szerdán a képviselők. Az önkormányzati törvény friss módosítása értelmében a közgyűlés helyett ezentúl a főpolgármester tehet javaslatot az önkormányzati tulajdonú cég- és intézményvezetők kinevezésére.

Az előzetes háttéralkuk többsége már az elmúlt héten megköttetett, de néhány forró ponton még mindig nagy a bizonytalanság. Így például továbbra is heves casting zajlik a főpolgármester által meneszteni kívánt Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetőjének helyére. Az mno.hu információi szerint Dabóczi Kálmán, a Közlekedéstudományi Intézet ügyvezető helyettese váltja Vitézyt. (Az Origo is Dabóczit nevezi a poszt várományosának január 1-től, sőt, már tudni véli, hogy Vitézy szerződése három hónapos felmondással szűnik meg.)

Vitézy Dávidnak várhatóan mennie kell a BKK éléről, Dabóczi Kálmán lehet az utódja
Vitézy Dávidnak várhatóan mennie kell a BKK éléről, Dabóczi Kálmán lehet az utódja
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Korábban felmerült Almássy Kornél neve, aki jelenleg a BKK Közút Zrt-t vezeti. A fideszes polgármesterek azonban nem támogatták az egykori MDF-es politikus kinevezését, így vélhetőleg marad. Szintén a kormánypárti kerületvezetők tiltakozása söpörte el Nemesdy Ervint, akit Tarlós egy évvel ezelőtt a BKK Igazgatóságába már belobbizott. Az elmúlt évtizedekben több kétes ügyben (Pannonplast, bróker-botrány) is felbukkanó sztrádaépítő mérnök jelölését azonban most kénytelen volt visszavonni. Így a közgyűlés előtti napon még lázasan keresgélt a városvezetés. Többek között felbukkant Várszegi Gyula a BKK Igazgatóság jelenlegi elnökének, korábbi BKV vezérigazgatónak a neve is, mint ahogy a szintén igazgatósági tag Szegvári Péter főpolgármesteri főtanácsadóé is. Talán szerdára megegyeznek.

 

Még nem találták meg Bolla Tibor BKV vezérigazgató utódját sem, akinek helyére Dávid Ilonát, a MÁV elnök-vezérigazgatót csábították, de nem jött. Így a közlekedési cég élén szerdán aligha lesz változás. Biztosan megy viszont Szarvas Ferenc, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) vezérigazgatója, de a cég megszűnése miatt nem kell utódot keresni.

A Népszabadság információi szerint távozik a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. éléről Klug Lajos, aki 2011-ben Tarlós István főpolgármester régi óbudai csapatából igazolt át. Helyére jelenlegi helyettese, Szepessy Tamás léphet, aki Tarlósnak is helyettese volt még Óbudán. Várhatóan új vezetőt kap a Főtáv is: Fekete Csabát szintén egy Tarlós bizalmas, Mitnyan György, a színes plüssbékákról elhíresült korábbi hegyvidéki polgármester váltja. A cégvezetők várhatóan sok milliós végkielégítéssel távozhatnak majd az 1,1-1,6 milliós havi fizetésük és egyéb juttatásaik ismeretében.

A cégek igazgatótanácsi (IT) és felügyelőbizottsági (FB) tagjai viszont nem számíthatnak végkielégítésre menesztésükkor. De amíg tartott, szépen hozott a konyhára. A legtöbbet a most feloszlatott két holding IT és FB tagjai keresték. A két IT elnök havi 500 ezer forintot, a tagok fejenként 357 forintot tehetettek zsebre havonta, míg a két fb elnök 357 ezerért, a tagok 214 ezer forintért felügyelték havonta a holdingok működését. Az új városigazgatóság 6-6 fős igazgatótanácsát és felügyelőbizottságát szintén szerdán választják meg, díjazásuk nem ismert. Zsíros mellékállás volt a Fővárosi Csatornázási Művek IT, FB tagsága is. Az elnökök 355 ezer forintot, a tagok 252, illetve 189 ezret vihettek haza havonta. A gyógyfürdőket és a temetkezési intézetet felügyelők ennél jóval kevesebbet 140 ezret, illetve 90 ezret kaptak. A BTI felügyelőbizottsága 6 tagot számlált. Az új városigazgatóság, illetve a fővárosi cégek igazgatótanácsairól és felügyelőbizottságairól – összesen csaknem 150 főről – szintén szerdán dönthetnek.

Az új közgyűlési bizottságok felállításáról, illetve tagjairól is most dönthetnek. Az előző ciklusban éppen egy tucatnyi bizottság működött, bár a Németh Szilárd rezsibiztos vezette – a Szabadság oszlopának felállítására alakított – testület csak névlegesen. Az átlagosan 5-6 fős bizottságok elsősorban a politikai hatalomgyakorlás színterei. A nagyobb politikai befolyással bíró, illetve dörzsöltebb képviselők jobb érdekérvényesítőnek bizonyultak a háttéralkukban. Az MSZP a frakciók eltörlésekor elszenvedett pénzügyi és presztízsveszteségét most két fontos bizottság - Pénzügyi Ellenőrzési és a közbeszerzési – elnöki tisztségével és több bizottsági hellyel kompenzálhatja.

Horváth Csaba, a szocialista képviselőcsoport vezetője lapunknak elmondta, hogy az új rendben minden képviselő csak egy bizottságban kaphat helyet. A kormánypárti többségű városvezetés a választási eredmény arányaihoz igazodva osztotta szét a helyeket. A cégek igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági helyosztójánál már kevésbé volt korrekt a városvezetés, de a szocialisták azért több helyet is megcsíptek.

– Az ellenzék mindig többet szeretne, mint amennyit végül kap – összegzett Csárdi Antal LMP-s képviselő. A pártnak egy bizottsági (költségvetési) hellyel kell beérnie, de a fővárosi cégeknél is kaptak posztokat. Csalódott viszont Karácsony Gergely (PM) zuglói polgármester, aki a Városfejlesztési és környezetvédelmi bizottságban ténykedett volna, de végül a közbeszerzési bizottságban ajánlottak neki helyet. Cserébe a PM-nek is jutott néhány hely a cégeknél. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.