A fentieket tudva elmentem Tolnára, s faggattam a helybélieket.
– Érdeklődtünk azokról a gyerekekről – mondta egy idős férfi –, a legtöbbjük roma. Betörnek, rabolnak, verekednek, törnek-zúznak. Ha idejönnek, ugyanazt teszik.
Megkérdeztem Fadd polgármesterét, Fülöp Jánost, s ő elismerte, hogy a nevelőintézet növendékei nem angyalok, de hozzátette:
– Nem igaz, hogy bűnözők.
Nem törtek be sehová, nem raboltak. Az előfordult, hogy aki innen kikerült, később elkövetett betöréseket. Annak az volt az előzménye, hogy amikor a fiatal nagykorúként kikerült az intézetből, a családja befogadta, ám az egész csak arra ment ki, hogy elvegyék az összegyűjtött pénzét. Miután ezt megtették, kidobták, s az a nincstelenné vált szerencsétlen ezért ment lopni.
A történet ezen részét a tolnaiak nem ismerik, de ha ismernék is, álláspontjuk aligha változna.
– A lányaimat félteném tőlük – vallotta meg egy harmincas asszony a Táncsics utcában, a kiszemelt házzal átellenben. – Tudom, hogy rossz példát mutatnának: lógnának, innának, drogoznának. Nem akarom, hogy ezt lássák a lányaim.
– Elértéktelenednének a házaink, ha lenne az utcánkban egy ilyen intézet – így egy negyvenes férfi.
– Miért nem Szekszárdra viszik őket? – kérdezte egy 55 éves agrárvállalkozó. – Tolnán nincs szakmunkásképző, Szekszárdon van. Mi értelme innen buszoztatni őket? Ha ingázni fognak, előbb-utóbb nem járnak be az iskolába.
– Persze, hogy félünk – morogja az egyik tolnai kisbolt gazdája.
– Van bűn itt nélkülük is.
Három éve betörtek hozzánk. Hiába szólt a riasztó, a tolvaj pár perc alatt kipakolt 400 ezer forint értékű dohányárut. Öt éve egy álarcos férfi pisztollyal kirabolta a kasszát. Csak hatvanezret vitt el, de amit átéltünk, azt senkinek se kívánom.
A Táncsics utcában lakásotthonnak kiszemelt 300 négyzetméteres ház egyik szomszédja aláírásokat gyűjtött, a másik szomszéd viszont nem tart a gondozottaktól. A 74 éves férfi így meditált:
– A mi családunk Óbecséről jött ide, amikor kitört a háború Jugoszláviában. Bár volt elég pénzünk, nem volt könnyű újrakezdeni az életet, kellett hogy az itteniek befogadjanak. Sajnálom azokat a gyerekeket. Családjuk nincs, és a világ ellenséges velük, pedig nekik is járna a bizalom. De megértem azokat is, aki félnek tőlük. Sok a bűn.
|
| Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Az elemi elutasítás hatására a tolnai képviselő-testület a múlt héten tárgyalt a lakásotthonokról. A grémiumnak nincs semmi beleszólása abba, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Tolna megyei kirendeltsége hol alakít ki lakásotthont, így csak egy kérést fogalmazhattak meg. A képviselők azt kérték, hogy a főigazgatóság, ha lehet, ne Tolnán, hanem másutt építse meg a két lakásotthont. Appelshoffer Ágnes, a város Fidesz-KDNP-s polgármestere – amiképp az egész testület – maga is megszavazta ezt a kérést, ám ettől cseppet sem elégedett:
– Ezeknek a család nélkül felnövő gyerekeknek van elég bajuk, s akkor még mi is így viszonyulunk hozzájuk – mondja önkritikusan. – Megértem a szorongását a tolnaiaknak, ám nem szép tőlünk, hogy ismeretlenül elutasítjuk a fiatalok jövetelét. Mi azért kértük a gyermekvédelmi főigazgatóságot, hogy vigyék máshová a lakásotthonokat, mert a város akaratát kell közvetítsük, s úgy láttuk, nem tehetünk semmit a tömeghisztéria ellen. Ha idejönnek a gyerekek, az ellenséges fogadtatás miatt még nehezebb lesz számukra a beilleszkedés.
Szóba hozom, hogy egyesek szerint a tiltakozásban a polgármesternek is szerepe lehet, hisz az egyik tervezett lakásotthon az ő portájával kertszomszéd. Amikor ezzel szembesítem, elmosolyodik: – Bennem is volt szorongás a lakásotthon hírére, de nem volt szerepem a tiltakozásban, és
szégyellem, hogy így viselkedtünk.
Kierőszakolni nem lehet a befogadást
Czibere Károly, az Emberi Erőforrás Minisztérium szociális ügyekért felelős államtitkára vizsgálatot rendelt el, hogy megállapítsák, a gyermekvédelmi főigazgatóság megtett-e mindent a tolnai lakásotthonok Tolnára telepítésének előkészítésében. Az államtitkár úgy gondolja, erőszakkal nem lehet kicsikarni az állami gondozottak Tolnára költöztetését.
A fentiek kapcsán tudni kell, hogy jelenleg a gyermekvédelmi szakemberek alapvetően azt tartják helyesnek, ha az állami gondozottak nevelőszülőknél vagy lakásotthonokban nőnek fel. A cél, hogy a lakásotthonokban 10-12 fiatal családszerűen éljen a nevelőivel. A lakásotthonokat kertvárosi környezetben szeretik kialakítani, mivel ott a gyerekek megtanulnak együtt élni az utcabeliekkel. A lakásotthonok ellen időnként tiltakoznak a helybéliek, ám a létesítmények 90 százalékát ellenkezés nélkül befogadja a környék.
A súlyosan magatartászavaros vagy szerfüggő fiatalokat inkább gyermekfalvakban felépített lakásotthonokba költöztetik. Ezzel elkerülhetők a napi konfliktusok a környezettel, igaz, így a gyerekek szegregáltak, s ha kilépnek az állami gondozásból, társadalmi beilleszkedésük kevésbé teljes. Van, aki szerint a környezetnek is megéri vállalni a konfliktusok kockázatát a lakásotthonok lakóival, mert a kívülállóknak is tanulniuk kell, hogyan építsenek ki egészséges kapcsolatot a problémás viselkedésű gondozottakkal. Tolnán egyelőre erre nincs esély.
