A volt amerikai nagykövet, Tsakopoulos Kounalakis budapesti éveit feldolgozó, most megjelent könyv, a Madam Ambassador Three Years of Diplomacy, Dinner Parties, Democracy in Budapest központi témája a demokrácia, a szabadság értelmezése és az azért való küzdelem a „kétharmados magyar forradalom" idején. De felveti azt a kérdést is, hogy mennyire avatkozhat bele egy diplomata egy szuverén állam belügyeibe.
A művet kísértetként hatja át Orbán, róla vagy politikájáról beszél mindenki. „Néhányan őrültnek tartják. De nincs igazuk. Nagyon okos, racionális ember, csak különbözik a koncepciója a demokrácia, a szabadság, de még a szabad piac kérdésében is. Úgy tekinti önmagát, mint az egyetlen ember, aki megvédi a magyar embereket a romboló külső hatásoktól. De ha tágabb értelemben nézzük, mint energiabiztonság, keleti partnerség – Afganisztán – teljes az egyetértés Magyarországgal. Mint mindig, most is megbízható partnerek a magyarok" – tájékoztatta a nagykövet asszony Bill Clinton volt amerikai elnököt a magyar helyzetről.
Bár Tsakopoulos Kounalakis megérkezésekor, 2010-ben még Bajnai Gordon volt a miniszterelnök, mindenki tudta, hogy pár hónap múlva Orbán Viktor lesz az ország vezetője. A kérdés csupán az volt, milyen mértékű győzelmet arat. Tsakopoulos Kounalakis tudta, hogy együtt kell dolgoznia vele, még akkor is, ha
Orbánt szeszélyesnek, időnként modortalannak tartotta.
Nem akart Nancy Goodman Brinker sorsára jutni, akinek a miniszterelnök ajtót mutatott. (Emlékezetes: az előző amerikai nagykövet a 2001-es terrortámadás után tett megjegyzést az egyre növekvő magyarországi antiszemitizmusra, amire Orbán miniszterelnökként annyira feldühödött, hogy gyakorlatilag nem vett tudomást Brinkerről – a szerk.) A kétharmados győzelem után pedig világossá vált számára, hogy nem az ellenzéki pártokat, köztük a Jobbikat kell figyelniük, hanem a magabiztos kormánypártot. Már az első intézkedések – Nemzeti Emlékezés Napja, a határon túli magyarok honosítása – aggodalommal töltötték el, de a washingtoni külügyminisztérium ezt magyar belügynek tekintette, és nyugalomra intette a diplomatát. A nagykövet feladata egyébként is világos volt: Afganisztánra, az energiabiztonságra és a szélsőségek elleni harcra kellett koncentrálnia.
A könyv tanúsága szerint a diplomatát mégis a belpolitikai problémák izgatták. A törvényeket futószalagon gyártották, aminek csúcsa az új alkotmány volt. Felemelte szavát a média-, az egyházi törvény ellen, harcolt a központi bank és a bíróságok függetlenségéért. Nem értette, hogy az Európai Unió miért nem regulázza meg Magyarországot. Akármilyen amerikai vendég érkezett Budapestre, akármilyen ügyben tárgyaltak, a nagykövet arra biztatta őket, hogy emeljék fel szavukat a demokráciadeficit ellen. Ilyen volt Eric Holder igazságügyi miniszter, Janet Napolitano belbiztonsági miniszter, Nancy Pelosi, a kongresszus akkori elnöke. Az amerikai vendégek néha nem értették a helyzetet. Holder például felvetette a bíróságok ügyét Navracsics Tibornak, és úgy érezte, hogy kielégítő választ kapott. Nem volt hajlandó Orbánnak is elismételni az aggodalmakat.
A legfontosabb amerikai vendég azonban a nagykövet asszony barátja, Hillary Clinton volt. Az akkori külügyminiszter a Tom Lantos Intézet avatására érkezett Budapestre, és az eredeti tervek szerint a magyar demokrácia problémáit már a parlamenti beszédében felvetette volna, amelyet Lantos unokája, a külügyi főtanácsadó Tomicah Tillemann írt. Tsakopoulos Kounalakis megrémült. Úgy érezte, hogy a magyar népet sértenék meg azzal, ha már az ünnepi beszédben megleckéztetik. Egész éjjel dogoztak, amíg végül a beszédet átírták. Clinton később négyszemközt találkozott Orbánnal, és a közös sajtótájékoztatón bírálta az antidemokratikus intézkedéseket. A hatás óriási volt nemcsak a magyar ellenzéki, de a külföldi sajtóban is. Amikor később kiszivárogtattak egy Orbánnak szóló kritikus Clinton-levelet, az EU is komolyan vette a magyar alkotmány problematikus voltát. Tsakopoulos Kounalakis
úgy érezte, elérte célját.
Míg a belpolitikai irányvonallal nem értett egyet, a miniszterekkel jó kapcsolatot ápolt. Barátjának nevezte Hende Csabát, akivel együtt utazott a Balkánra és Afganisztánba. Martonyi Jánost művelt, igazi atlantistának tartotta, aki fölött átnyúlt a „sarmos pr-os", Szijjártó Péter. Tsakopoulos Kounalakis időszakának legnagyobb külpolitikai válsága, az azeri baltás gyilkos szabadon bocsátása is Szijjártó nevéhez fűződik, Martonyi nem is tudhatott róla. A nagykövet asszony politikai sztárnak tartotta Navracsics Tibort, akinek előmenetelében néhányan egy Orbán-ellenes puccs lehetőségét láttak. Szavahihetőnek ítélte Pintér Sándort, és hallgatott Sólyom László tanácsaira.
|
...és egy évvel később Clintonnal Budapesten. Elszámolni nem négyévenként kell
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Név szerint nem esik viszont arról szó, hogy milyen ellenzéki politikusokkal és civil szervezetekkel tárgyalt és miről. Clinton a villámlátogatásakor szakított időt arra is, hogy civilekkel, ellenzékiekkel beszéljen, de nem derül ki a könyvből, hogy kik voltak ők. Tsakopoulos Kounalakis osztotta Clintonnak azt az elvét, hogy egy szabad társadalom a demokratikus kormányon, a szabad piacon és a civil szervezeteken alapuló háromlábú szék. Az amerikaiak segítették a civil kezdeményezéseket, de helyettük nem végezték el a munkát. A nagykövet az aktív állampolgár kitüntetéssel jutalmazta azokat, akik valóban tesznek valamit a közösségért. Tsakopoulos Kounalakis támogatta a homoszexuális közösséget, amit azzal is kifejezett, hogy felvonult a 2012-es budapesti melegparádén.
A nagykövet úgy vélte, hogy az Orbán-kormány az áldozat szerepét sulykolta a magyar népbe, ennek hangsúlyozására kiemelt szerepet kapott Trianon, a német megszállás, a kommunizmus terrorja, a jelenben pedig a nyugati hatalmak befolyása.
