Andocsnál jobbra fordult, Karád felé. Ott éltek a varrónői. Valamikor a Trapper farmergyárban dolgoztak, de már a rendszerváltás előtt tönkrement a piac és bezárt a gyár. Olyan volt a magyar állami farmer, mint a magyar narancs vagy a gumipitypang meg a magyar gyapot. Nekünk tetszett, de a kutyának sem kellett. A gyár bezártával a varrónők munka nélkül maradtak. A szorgalmas asszonyok éjjel-nappal dolgoztak, csak legyen munka. Nem lehetett tőlük olyat kérni időben vagy minőségben, amit ne teljesítettek volna.
Első útja Ilcsihez, a kis cigánylányhoz vezetett. Ilcsi a falu legszélső házában lakott. Egyedül. A ház vakolata hiányos volt, az ajtók, ablakok szárazak, a festék rég lepergett róluk. Ha meglendítette valamelyiket a szél, a többi vele nyikorgott. A fiatal cigánylányok korát nehéz megállapítani. Az egyik pillanatban még gyereklányok, a másikban kisdeddel a karjukon jönnek elő. Ilcsi is kortalan volt. Lehetett tizenhat, de akár huszonöt is. Egyedül élt, ami nem szokás a cigányoknál. Anyja, apja a cigánysoron élte a cigányok kilátástalan életét. Írni, olvasni alig tudtak, munkájuk inkább nem akadt, mint igen. Ittak, koldultak, néha loptak. Nem lógtak ki a sorból. Ilcsi más volt. Rendesen járt iskolába. Tanult is, amikor a többiek hagyták. A többi gyerek csúfolta, szülei inkább otthon tartották volna, kapirgáljon a mihaszna iskola helyett a ház körül. Amikor kijárta az általánost, varrónőnek tanult egy darabig, de nem bírta. Aztán betanított varrónő lett a gyárban. Három műszakban dolgozott, amíg lehetett. Közben elment a tanácselnökhöz, hogy azt az elhagyott kis omladozó házat a falu szélén megvenné a Tanácstól. Hitelbe, ha lehetne. Lehetett. A tanácselnök igen rendes ember volt, Ilcsi százötvenezer forintért megkapta hitelre a házat. Boldog volt. Végre a maga ura. Nem szekírozza a részeg anyja, apja. Nem szedik el a keresetét, mikor munkából jön haza, nem nevet rajta az egész sor.
Ahogy belakta a kis kunyhót, egyre inkább rátört a magány. Övéi, a többi cigány kiközösítette. Még egykori játszópajtásai se igen álltak szóba vele. Nem is nagyon tudtak volna miről beszélni, talán csak az emlékekről, de ehhez Ilcsi túl fiatal volt. A magyarok meg nem fogadták be. Egy jelzőt ragasztottak hozzá, ő lett a különc cigány. Aki azért csak cigány. Most mást mutat, de azért cigány. Olyan, mint a fajtája, megéri a pénzét. Majd ő is lopni fog, inni, meg koldulni. Mind ezt csinálja.
Ilcsi a gyárban tisztázó gépen varrt, övé volt az első munkafázis. Minden darab átment a kezén, úgy ismerte az interlock varrógépét, mint a tenyerét. Most is ő csinálta a tisztázást, de már a saját varrógépén. Örömét lelte a munkában. Átvételnél büszkén és öntudatosan mutatta a kész darabokat. Pontos volt. A ki-berakodásnál mint a kisnyúl, szaladt a portékával az autóhoz, pedig nem lett volna dolga.
Ezen a vasárnapon is ezt tette. Amikor a rakodásnak vége lett, kihordták a készet, be az újat, megkapta a fizetségét is. Megbeszélték, mikor jön a főnök újra. A főnök megszólításról nem lehetett leszoktatni. Mikor búcsúzásra került volna a sor, Ilcsi marasztalta. Tessék még várni egy kicsit, toporgott a kapuban, és beszaladt a házba. Mikor kijött, valamit tartott a kezében. Papírba csomagolt valamit. Zavarban volt. A földet nézte. Lassan szólalt meg. Tudja főnök bácsi, ma van május első vasárnapja. Anyák napja. Elakadt a szava. Aztán erőt vett magán, és folytatta. Ilyenkor a gyerekek virágot adnak az anyjuknak. Könnyes lett a szeme, de nem sírt. Én is adnék az anyámnak, de nem fogadja. Adnom meg kell. Nekem csak maga van, főnök, fogadja el tőlem ezt a virágot. A kezébe nyomta a csomagot, aztán beszaladt. Hangosan kattant a zár, ahogy magányára zárta az ajtót.
A főnök ott állt tanácstalanul a karádi faluvégen, kezében a virággal. Zavart volt, mint előbb a lány. Kinyitotta a csomagtartót, óvatosan betette a virágot, vigyázva, hogy ne dőljön el. Szinte beszéd nélkül járta körbe a többi varrónőt. Aztán hazafelé indult. Másnak látta az utat, mint idefele. Lassan vezetett. Mintha megállt volna az idő. Hazafelé nagyon fájt a világ.
Esteledett, mikor hazaért. Betette a kocsit a garázsba, bement a lakásba. A cserepet fogva vitte a be virágot. A szobába érvén letette az asztalra az orgonák mellé. Leült a félhomályban és nézte a virágokat. Szépen mutattak együtt. Örült a pillanatnyi egyedüllétnek, annak, hogy a gyerekek a mamától az anyjukkal csak később érnek haza.
