galéria megtekintése

Szeged – a békebeli

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 12. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

Kolléganőmmel jöttünk haza kedden este tíz után Röszkéről, ahol sok nyelven ordítva, füstölve, szeméthalmokkal és meleg takarókkal, könnyel és könnygázzal gázol keresztül az Európai Unió határán hetek óta a történelem.

Beértünk a „Szerette város”-ba, ahogyan Péter László, a hely egyik emblematikus lakója könyve címében nevezi Szegedet, és furcsállottuk, hogy mi ez a különös itt benn, a Tisza Lajos körút környékén. Nem villogott és nem szirénázott mentő- és rendőrautó, nem égtek tüzek, nem ordítottak tolmácsok arab és urdu nyelven a járőrkocsi hangszórójából, nem sírtak és nem nevettek az idegen, kicsi gyermekek.

Kislány az Anna-fürdőben
Kislány az Anna-fürdőben
Bácsi Róbert László / Népszabadság

Itt béke volt. Ez itt a békebeli Szeged, amelyet tíz napon át fényképezett 12 kiváló magyar fotográfus, a Szegedi Műhely 2015 Fotóművészeti Alkotótelep jóvoltából.

 

A Szebeni András fotóművész által megálmodott és megszervezett tábor célja, hogy művészi színvonalon örökítsék meg Szeged és környéke épített és természeti környezetének jelen állapotát. A szervezők és szponzorok – a város önkormányzata, a Hunguest Hotel Forrás és a Fujifilm Magyarország – olyan képeket vártak, amelyek műalkotásként is megállják a helyüket.

Évtizedek óta dolgozom együtt kiváló fotósokkal – Móricz-Sabján Simon és Reviczky Zsolt kollégám itt volt a táborban is –, és rég megtanultam, hogy egy jó kép többet elmond kolumnányi szövegnél. Mégis kíváncsian vártam, mit vesznek észre ők, akik néhány napig vannak itt, de addig friss és éles szemmel járnak, abból, ami nekem, aki mindennap itt jövök-megyek, évtizedek alatt sem tűnt fel. És mit igazolnak vissza abból, amit régóta látok vagy látni vélek – de lehet, hogy nem jól látom.

Tisza-part
Tisza-part
Gaál Zoltán / Népszabadság

A fogadalmi templom nekem mindig égbe nyúló és szakrális. És lám, van akinek mindennapos látvány az egyetemi dolgozószobájából – ahogy nekem a kertünkben álló barackfa és vadrózsa. Hajdú D. András fotóján a templomnak nincs ajtaja, égbe nyúló tornya, nem látni körben a Pantheon szobrait – mindazt, amit akaratlanul is hozzáképzelünk –, csak a szobanövények mögött a Dóm homlokzatát, akárha valami különös gigantposzter lenne, amelyen csak az árnyékok mozdulnak alig észrevehetően.

Városháza
Városháza
Benkő Sándor / Népszabadság

A városházát sem néztem soha úgy és onnan, ahonnan Benkő Sándor most fotózta. Itt nem látszik a torony, a díszterem ablakai, a zászlók, még az angyalszobrok sem, csak a bárány, fölötte a főnixmadár, amelynek mintha fájna az újjászületés. Még följebb a körbejárós erkély szigorú kőkorlátjai – mögöttük nem színes ruhás turisták, hanem sötét üreg. Hiszen volt ebben a városban „szegedi gondolat”, volt itt „Pol Pot megye” székhelye, és ma is szigorú gondolatok sugároznak szét például a csak egyirányú párbeszédet ismerő tankerületi igazgatóságból.

Árvízi emlékmű
Árvízi emlékmű
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Benne van az összeállításban a megvadult Tisza Móricz-Sabján Simon Árvízi emlékműs fotóján, ahol a tarajos hullámra mégiscsak fittyet hány a street work outot űző utcai sportoló, de benne van a hínáros, állóvízszerű Tisza is Gaál Zoltán munkájában.

Juronics Tamás táncművész
Juronics Tamás táncművész
Bánkuti András

Szeged egyik kulturális védjegye a Kortárs Balett – Juronics Tamás városképi jelentőségű feje, szigorú tekintete, a táncos hajlékony teste és mindaz, amit ezzel ők itt elmondtak már egy büszke és értő közönségnek. Olykor még a gyermekklinika szenvedő betegeinek is – a test beszédét mindenki érti, vagy érzi legalább.

Szikszai Imre juhász
Szikszai Imre juhász
Németh György / Néprajzi Múzeum

A múlt egy darabjának tűnik, pedig Németh György fotója most készült: Szeged környéke, a későbbi tanyavilág valaha ilyen nyájakkal népesült be. Nincs kép az épülő lézerközpontról, amely a tudomány „hasító élét” reprezentálva büszkeséggel és reménnyel tölt el sok szegedit –, a Szikszai Imre juhászról készült alkotás mégis jelzi: sokféle idő fér el egymás mellett.

Szegedi minimál
Szegedi minimál
Kiss-Kuntler Árpád / Népszabadság

Semmi speciálisan szegedi nincs Kiss-Kuntler Árpád Szegedi minimál című képében – és mégis végtelenül aktuális: három üres zászlórúd háromfelé mutat. Háromfelé, de talán összevisszaságukban is egyfelé: arra, amit Fazekas István Röszke 2015 című képe ábrázol – a beláthatatlan, mai békénkből nézve irányavesztett jövő felé.

Csoportkép. Ülő sor, balról jobbra: Fejér Gábor, Kiss-Kuntler Árpád, Bácsi Róbert László, Móricz-Sabján Simon, Reviczky Zsolt, Fazekas István. Álló sor, balról jobbra: Gaál Zoltán, Benkő Sándor, Kincses Károly (fotómuzeológus), Szebeni András (művész
Csoportkép. Ülő sor, balról jobbra: Fejér Gábor, Kiss-Kuntler Árpád, Bácsi Róbert László, Móricz-Sabján Simon, Reviczky Zsolt, Fazekas István. Álló sor, balról jobbra: Gaál Zoltán, Benkő Sándor, Kincses Károly (fotómuzeológus), Szebeni András (művészeti vezető), Mandur László, Hajdú Éva (sajtófőnök), Németh György, Bánkuti András, Hajdú D. András
Kiss-Kuntler Árpád

Ha Szebeni Andrásék hagyományt teremtenek, ahogyan tervezik, és Szegedből tényleg a fotóművészet kelet-közép-európai fellegvára lesz, évek múltán majd azt is fénybe írják: valójában mi felé mutat az a három zászlórúd?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.