galéria megtekintése

Százötvenmillióra büntették a lázadó tanárokat, de ők már nem állnak meg

28 komment


Kálmán T. Attila

„A hibás terméket be kellene zúzni, és újat készíteni, nem pedig a féklámpa helyére bekötni a reflektort!” – írták legújabb levelükben a Tanítanék mozgalom képviselői a héten Balog Zoltán által a parlamentnek benyújtott törvénymódosítási javaslatokra reagálva.

A bő fél éve tiltakozó tanárok levelükben úgy fogalmaztak, hogy „hátrafelé megyünk az alagútban", ahelyett, hogy a kormány a szakértők javaslataival összhangban korszerű oktatási rendszert építene. Szerintük a Köznevelési Kerekasztal is csupán látszatszervezet, a valóságban kormányoldalról „a meghívott szervezetek véleményére nem kíváncsiak, alapvető kérdésekben kizárólag a kormány által eltervezett lépések bevezetésére kerülhet sor" – állítják a levélben.

A Tanítanék három viszonylag friss fejleménnyel igyekszik alátámasztani, hogy a kormány nem kíváncsi még az általa a kerekasztalhoz meghívott szervezetek véleményére sem.

Ugyanis a mozgalom képviselői kizártnak tartják, hogy a meghívottak többsége támogatná a közoktatási rendszer teljes államosítását, a jelenlegi tankönyvhelyzet fenntartását, illetve a szakképzésben tervezett átalakításokat. Ezt azonban csak tippelni tudják, ugyanis a Köznevelési Kerekasztal ülései nem sajtónyilvánosak, ami pont az egyik oka a Tanítanék távolmaradásának.

 

A tiltakozó levél zárásaként emlékeztették a kormányt, hogy június 11-én tanévzáró tüntetésre készülnek: „Elvárjuk, hogy meghallják a sokaság hangját!” – figyelmeztették a kormányt.

Pedagógustüntetés február 13-án Budapesten a Kossuth téren. A sokaság hangja
Pedagógustüntetés február 13-án Budapesten a Kossuth téren. A sokaság hangja
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A levél megjelenése előtt néhány órával Palkovics László oktatási államtitkár online fogadóórát tartott, ahol

igyekezett nyugtatni a kedélyeket.

Szerinte az állam biztosítani fogja a közoktatás működtetéséhez és fenntartásához szükséges forrásokat, kár aggodalmaskodni. Az önkormányzatok jelenleg 55 milliárd forintot költenek működtetésre, ennek fényében tervezik a jövő évi állami költségvetést is.

Palkovics azt is elárulta, hogy a korábbi pedagógussztrájk miatt összesen körülbelül

150 millió forint távolléti díjat vontak le a sztrájkban részt vevő tanároktól.

Ezt a pénzt a gyógypedagógiai intézményekben nevelt diákoknak szánja az államtitkárság, aminek a felhasználásáról az intézmények dönthetnek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.