galéria megtekintése

„Szabad ember vagyok, nem félek"

29 komment


Czene Gábor

Az elsők között követte Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsman példáját, s adta vissza kitüntetését Tóth Bálint matematikusprofesszor.

- Több mint egy hét telt el azóta, hogy Bayer Zsolt kitüntetése miatt visszaküldte a lovagkeresztjét. Mi volt a reakció?

- Nagyon sok barátomtól, ismerősömtől, de még ismeretlenektől is meghatóan kedves, egyetértő leveleket kaptam. Még Kanadából is, angol nyelven. Időnként már belepirultam a dicséretekbe, egyik lábamról a másikra álltam zavaromban. Gyalázkodás, érdekes módon, egyáltalán nem jött.

- Tagja valamelyik pártnak?

 

- Nem, és nem is voltam soha.

- Más formában kötődik a pártpolitikához?

- Megvan a magam véleménye a pártokról, de egyikhez sem kötődöm. Nem emlékszem rá, hogy bármikor is lett volna bármilyen nyilvános közéleti megjelenésem.

- Miért éppen most?

- A szóban forgó személy állami kitüntetése extrém helyzetet teremtett. Nem vagyok naiv, tudom, hogy a lovagkeresztet politikusok ítélték oda, ezért a tiltakozás is politikai színezetet kap. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ez alapvetően nem pártpolitikai ügy. Erdélyben, Kolozsváron születtem és éltem 26 évet, 1981-ig – kérem, írja bele ezt is.

- Jó, de miért?

- A nacionalista jobboldal állandóan az erdélyi gyökerekről beszél, de a baloldalon is túl sematikus kép él az erdélyi magyarokról. A valóság sokkal bonyolultabb annál, amit a pártok mutatni akarnak.

- Nem fél a Fidesz bosszújától?

- Matematikusként van egy professzori állásom Budapesten, a műszaki egyetemen, és van egy másik a Bristoli Egyetemen. A fél életemet Angliában töltöm. Állíthatom, hogy én tényleg szabad ember vagyok. Nem félek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.