galéria megtekintése

"Gyilkosok gyülekezetének" ajánlanának amnesztiát

2 komment


Körösi Ivett

– Az én életemben ez a béke első napja. Amikor bejelentették, hogy a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) és a kormány békét kötött, arra gondoltam: a lányaimnak már nem kell egy háború sújtotta országban felnőniük – mondta a Juan Gábriel Vásquez 43 éves kolumbiai író a Broadcasting House-nak a történelmi megállapodásról, amely véget vetett Latin-Amerika leghosszabb fegyveres konfliktusának.

Reuters

A marxista gerillák hétfőre virradóra jelentették be a végleges fegyvernyugvást, s Kolumbia ezzel új fejezetet nyitott. Legalább is remélhetőleg, hiszen a megállapodásról október 2-án népszavazást tartanak, s a négy éve tartó békefolyamat csak akkor zárul le, ha az emberek így döntenek. Egy 18-i közvélemény-kutatása szerint a kolumbiaiak 32,3 százaléka igent mondana a békére, míg 29,1 százalékuk nemmel szavazna.

 

– Szeretném, ha az unokáim megtapasztalnák a békét, de a FARC gyilkosok gyülekezete, és a legkevesebb, amit az okozott szenvedésért kaphatnak, az a börtön – mondta a BBC-nek Alba Gómez, akit tíz éve üldöztek el otthonából a gerillák. Becslések szerint a 47 milliós lakosság negyede szenvedett valamilyen módon a FARC miatt, amely emberrablásokból és drogkereskedelemmel tartotta fenn magát. A polgárháború 260 ezer ember életét követelte.

A Havannában kötött megállapodás gyakorlatilag amnesztiát kínál a gerillák többségének. Közülük azoknak, akik háborús bűnöket követtek el és beismerő vallomást tesznek, „korlátozzák a szabadságát", vagyis egy elkülönített területen kell élniük öt-nyolc évig. A kisebb bűnökért teljes amnesztia jár. Az egyezség garantálja továbbá a FARC politikai szerepvállalását. Sokan úgy vélik, a kormány kesztyűs kézzel bánik a gyilkosokkal. Dag Halvor Nylander, Norvégia különleges megbízottja tagja volt annak a csapatnak, amely közvetített a felek között, s úgy véli, igazságos megállapodás született. – Ha valaki súlyos bűnt követett el és nem ismeri azt be, akkor 20 évre ítélik egy hagyományos börtönben – mondja a Népszabadságnak a Havannából frissen visszatért diplomata, aki szerint fontos megérteni: sosem volt példa ehhez hasonló megállapodásra.

Nemcsak az emberek körében, de a FARC-on belül is tapasztalható a nyugtalanság. Sokan a hegyekben harcolva töltötték az életük java részét, s nem tudják, mihez kezdenek majd. – Ha a kormány nem tartja be az ígéreteit, fegyvert ragadunk – nyilatkozta a Reutersnek a 32 éves Gabriel, aki 18 éve csatlakozott a FARC-hoz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.