galéria megtekintése

Sose nézzen bele a tűzijáték csövébe

Senki ne lőjön hátba rakétával másokat, és semmiképpen se hajoljon türelmetlenül a kistűzijáték vetőcsöve fölé, hogy „mikor indul már be végre az a fránya szerkezet", mert könnyen elveszítheti a fejét, akár a szó szoros értelmében is – figyelmeztet a rendőrség.

Vasárnap óta vásárolhatják meg a felnőttek a szilveszteri eldurrogtatni valót. Év közben csak az olyan egyszerű, szinte veszélytelen, többnyire a lakásban is használható pirotechnikai eszközök vásárolhatók meg a szaküzletekben, mint a tortafáklya és társai. Az úgynevezett harmadik kategóriába sorolt pirotechnikai eszközöket – amelyek már komoly fény- és hangeffektusok kíséretében akár több tíz méteres magasságba is felemelkednek – a civilek csak az év utolsó néhány napján szerezhetik be. Ezekért állnak most sorba ezrek a konténerekből kialakított alkalmi elárusítóhelyek előtt.

Mirkó István / Népszabadság

Használni, vagy ahogy a rendőrség tűzszerészei fogalmaznak, elműködtetni azonban szabályosan csak szilveszterkor (azaz december 31-én este hattól január elsején reggel hatig) szabad ezeket a termékeket. Amit ez idő alatt nem sikerült kilőni, felgyújtani, felrobbantani, január 5-ig vissza kell vinni oda, ahol vásárolták azokat, és az eladónak térítésmentesen vissza kell vennie a megmaradt eszközöket. Persze a rendőrség szerint is ritka, mint a fehér holló, hogy bárki is visszavinné a fel nem használt pirotechnikai holmikat.

 

A csak szilveszterkor és csak a felnőttek számára használható eszközökről szólva az ORFK hétfői sajtótájékoztatóján arra figyelmeztettek, hogy ilyen terméket csak engedéllyel rendelkező árustól vásároljanak az érdeklődők. Külföldről postai vagy futár útján történő szállítással pirotechnikai eszköz (elvileg és törvényesen) nem szerezhető be. Ettől függetlenül érdemes megnézni, hogy a megvásárolt holmit hol helyezték forgalomba: nem biztos, hogy ami Szlovákiában legális és használható, nálunk is az.

A megvásárolt szilveszteri durrogtatni valót száraz helyen, sugárzó hőtől, nedvességtől és gyermektől elzárva kell tartani. Senki ne próbálkozzon a nem működő vagy átnedvesedett eszköz „megszerelésével". Nem csak azért, mert ez esetben a sufnituning az életébe kerülhet. Jó tudni, hogy a pirotechnikai eszközök mindennemű átalakítása gyártásnak minősül, ami engedélyköteles tevékenység. Kőkemény bírság jár annak, aki engedély nélkül gyárt efféle veszélyes holmikat.

Mirkó István / Népszabadság

Mindenki olvassa el alaposan a megvásárolt eszköz használati utasítását. Akkor is, ha tavaly is pont ugyanilyet vett. Előfordulhat ugyanis, hogy tavaly óta módosított rajta egy kicsit a gyártó. Melegen ajánlott szigorúan betartani a biztonsági előírásokat. Az eszközöket úgy kell elműködtetni, hogy azok ne sebesíthessenek meg másokat, ne okozhassanak kárt (például az ablaküvegben) vagy tüzet.

Tipikus balesetnek számít, hogy a kis tűzijáték-rakéta kezelője véletlenül vagy játékból hátba lő a rakétával valakit. Ugyancsak gyakori súlyos baleset okozója a türelmetlenség, amikor az alkalmi – és már nem szomjas – pirotechnikus belenéz a kis rakéták vetőcsövébe, hogy „mikor lövi már ki azt a nyavalyás bombát". És általában akkor lövi ki. Négy éve egy ilyen ártalmatlannak látszó látványosság letépte egy ember fejét, mert épp akkor nézett a vetőcsőbe, amikor az kilőtte a „bombát".

Továbbra is tilos a petárda birtoklása és használata. Az idén – pedig még csak most kezdődik a szezon – a rendőrség 26338 petárdát és 4860 egyéb, illegálisan forgalmazott pirotechnikai eszközt foglalt le. 174 feljelentés alapján 105 ember ellen indult eljárás, akiknek összesen kétmilliós bírságot kellett megfizetniük. Olcsón megúszták, mert személyenként akár 150 ezer forintra is büntethették volna őket.

Szilveszter táján több százan sérülnek meg a nem a leírásnak megfelelően kezelt vagy rossz minőségű pirotechnikai eszközök és a petárdák miatt. Sokan még mindig nem hiszik el, hogy ha felrobban, az ökölbe szorított kezet akár le is szakítja a benne tartott petárda. A közvetlenül a pirotechnikai eszközökkel okozott sérüléseknek a többszörösét teszik ki a másodlagos sérülések: amikor valaki megijed az orra előtt felrobbantott petárdától, és elesik, esetleg félrekapja az autója kormányát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.