galéria megtekintése

Caramel és a sorsukat cipelő gyermekek

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 24. számában
jelent meg.


Ónody-Molnár Dóra
Népszabadság

A Mosolyvadász program keretében a Semmelweis Egyetem orvostanhallgató önkéntesei tematikus beszélgetéseket tartanak  12–18 éves fiataloknak a szexuális témákban és drogügyekben. A hátrányos helyzetű, gyermekotthonokban élő fiatalok – kiváltképp az értelmi fogyatékosok – ugyanis rendkívül veszélyeztetettnek számítanak, körükben a felvilágosítás túlzás nélkül életmentő is lehet.

– A szex kicsit kínosabb téma. Arról mit tanultatok?
– Gomba
– mondja az egy fiú.
– Aha. Akkor nyilván beszéltetek a szexuális úton terjedő betegségekről. És valami másról?
– Hát ott a terhesség is
– szólal meg kissé zavartan egy kislány.
– Két hónapja született a kislányom, Szofi. A világon a legszebb dolog, ha az embernek kisbabája születik. De nem mindegy, fel vagy-e készülve a baba érkezésére.

Fotó: Generali a Biztonságért Alapítvány

Ez az első hallásra kissé szokatlannak tűnő beszélgetés nemrégiben játszódott le az énekes-zenész, Molnár Ferenc Caramel és értelmi fogyatékos fiatalok között, akik részt vesznek egy egyértelműen a megelőzést szolgáló felvilágosító programon. A hátrányos helyzetű, gyermekotthonokban élő fiatalok – kiváltképp az értelmi fogyatékosok – ugyanis rendkívül veszélyeztetettnek számítanak, körükben a felvilágosítás túlzás nélkül életmentő is lehet.

 

A programot a Generali a Biztonságért Alapítvány működteti, és az alapítvány gyerekotthonokban dolgozók véleményét kikérve választotta e programja fő témakörévé a drogprevenciót és a szexuális felvilágosítást. A Mosolyvadász elnevezésű program keretében a Semmelweis Egyetem orvostanhallgató önkéntesei tartanak tematikus beszélgetéseket 12–18 éves fiataloknak szexuális témákban és drogügyekben. (Az önkéntesek gyakorlottak a felvilágosító, preventív foglalkozások vezetésében: középiskolákban rendszeresen tartanak hasonló beszélgetéseket a drog, a dohányzás, az alkohol ártalmairól, a szexuális élet kockázatairól.)

Az orvosjelöltek azon túl, hogy szakszerűen magyarázzák el a veszélyeket, kockázatokat, a fiatalokhoz korban is közel állnak, akik így őszintébben mernek kérdezni, beszélni problémájukról. Már 12 gyermekotthonba jutott el a prevenciós program, amelynek arca Molnár Ferenc Caramel. Az énekes azon túl, hogy a foglalkozások után beszélget az otthonban élő gyerekekkel a témáról, koncertet is ad. A szórakoztatáson túl Caramel szerepe, hogy oldja a hangulatot a száraz, komoly témákkal terhelt beszélgetések után.

Abban a gyerekotthonban, ahová elkísértem, közepesen súlyos fogyatékos gyerekek élnek 24 éves korukig. Ők még inkább veszélyeztetettek. Ezt a foglalkozást az otthon kertjében lévő garázsépületben tartották, Caramel koncertje is itt lesz. Erre az eseményre már azok a fiatalok is kijönnek a fő épületből, akik fogyatékosságuk súlyossága miatt nem tudtak részt venni a prevenciós beszélgetéseken. Most tizennégy, különböző mértékben sérült gyerek, kamasz nézi a zenészt.

Fotó: Generali a Biztonságért Alapítvány

Legtöbbjüket már rég elhagyták a szülei. Nem sok minden kelti fel az érdeklődésüket. De a koncert nagy esemény. Izgatottak, izegnek-mozognak, boldogan ölelgetik nevelőiket, a simogatásokból és odabújásokból a foglalkozást vezető egyetemistáknak is kijut. Caramelt nagy ováció fogadja. Pár perc után kiderül, hogy feloldódnak a közelében, mert van egy titka: nincs benne semmi nagyképűség, szeretetet és figyelmet sugároz.

– Úgy tudom, túl vagytok a foglalkozásokon. Felelevenítitek, miről hallottatok?
– A drogról
– felelik kórusban, aztán zavartan nevetgélnek.
– Kínos téma?
Bólogatnak.
– Nem kínos, egyáltalán nem az
– biztatja őket Caramel. – Mit gondoltok a drogokról?
– A drogfogyasztás rossz
– mondja egy 18 év körüli lány.
– Meghalsz tőle
– veszi át a szót egy Down-szindrómás nagyobbacska fiú.
– Megtanultuk, hogy senkitől ne fogadjunk el cigit. És mást se
– egészíti ki egy lány, aki épp aznap ünnepli a születésnapját.
– Egyre elterjedtebbek a drogok. Én az alkoholt is a drogok közé sorolom. Láttam karriereket az alkohol miatt tönkremenni – magyarázza Caramel, aki előtt megnyílnak a szexualitásról szóló kérdések kapcsán is, amikor például arról kérdi őket, milyen módjai vannak a védekezésnek.

Fotó: Generali a Biztonságért Alapítvány

Hécz Réka a drogprevenciós foglalkozás önkéntese. Az orvostanhallgató lány azt mondja, arra törekedett, hogy sokszor elmondja és kiemelje a lényeget. – A gyerekekkel átbeszéltük, hogy a különböző drogok miként néznek ki. És azt is sokszor elismételtük, hogy idegenektől semmit sem szabad elfogadni. Amikor valamit elmondtam, visszakérdeztem – meséli, miként tette hatékonnyá a foglalkozást. Réka azt tapasztalta, hogy a fiatalok sokat kérdeztek.

Csiky-Strauss Gábornak, aki a szexuális felvilágosítást tartotta, meg kellett küzdenie a gyerekek természetes gátlásaival is. – Szégyenlősek voltak, de nagyon érdeklődők. Újdonság volt számukra a nemi betegségek témaköre. A foglalkozáson előkerült persze a nem kívánt terhesség témája is. Arra biztattam őket, hogy bátran merjék használni az óvszert. Az óra végén odajött hozzám egy lány, aki azt mondta, a barátjával mindenképpen óvszert fognak használni.

Már ezért megérte megtartani ezt a foglalkozást

– mondja.

Fejéregyháziné Girtler Andrea, a gyermekotthon igazgatója elmeséli, hogy az alapítvány már évek óta jelen van az otthon életében, az onnan jövő támogatással sok helyen kirándultak már az országban. A prevenciós program lehetőségét is a Generali ajánlotta fel.

Fotó: Generali a Biztonságért Alapítvány

– A drog és az alkohol nincs jelen az intézmény életében, mert mindenhová velünk közlekednek, nincsenek egyedül. De a szextéma érint minket is, a hormonok itt is dolgoznak. Többen vannak nálunk 16–18–21 évesek, ketten-hárman egy szobában élnek. Csak össze vannak zárva. Muszáj ezekről a dolgokról beszélnünk. Pláne, hogy az utcán, a buszokon látják a csókolózó párokat, a tévében pedig még többet is – mondja az igazgatónő. Caramel utóbb azt meséli, hogy az öccse autista.

– Ő is speciális suliba jár. Vannak olyan emberek, akik mások, mint mi. Jobban oda kell figyelni rájuk.

Ha a zenémmel ilyen dolgokat képviselhetek, ennél többet nem kívánhatok

– mondja, majd arra a kérdésemre, hogy másként készül-e, ha fogyatékos gyerekeknek énekel, nemmel válaszol. – A legfontosabb, hogy megtaláljuk a közös hangot. Közvetlenséggel az emberek megnyílnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.