Glemba az ORFK és a BRFK nemzetbiztonsági védelmében végzett felderítő-kutató munkában, valamint a hazánk területén működő szervezett bűnözői csoportok ellen folyó felderítő munkában hasznosította volna Portikot, illetve a tőle származó információkat. Hétköznapi megfogalmazásban ez azt jelentette, hogy elsősorban arról várt volna információt Portiktól, hogy kik azok a bűnözők, melyek azok a bűnözői csoportok, akik, illetve amelyek be akarnak épülni a Budapesti és az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársai közé, akik az ott dolgozó rendőrök megkörnyékezésére, megzsarolására vagy megvesztegetésére készülnek. Információkat várt általában véve is a szervezett bűnözés konkrét céljairól, az egyes bandák tervezett akcióiról, kapcsolatairól. Glemba úgy vélte, bár Portik láthatóan saját érdekeinek megfelelően számol be az eseményekről, de ellenőrzés mellett a tőle kapott, máshonnan be nem szerezhető információk és információtöredékek jelentősen javíthatták volna az NBH felderítő munkájának a hatékonyságát, „informáltsági szintjét”.
Glemba kitért arra is, hogy Portikkal egy olyan telefonon, illetve SIM kártyán keresztül tartják a kapcsolatot, amely nem köthető a hivatalhoz és a hivatal munkatársaihoz. Egyidejűleg figyelmeztette a hivatalt, hogy Portik személyére tekintettel célszerű fokozott konspirációs szabályokat bevezetni, ami azt is jelenti, hogy a Portikkal kialakítandó kapcsolatról rajta (Glembán) és Laborcon kívül más ne tudhasson. Mindkét igény teljesült. Portik már a második találkozón megkapta a telefont, hogy használta-e, arról a bizottságnak nincsenek információi. A konspiráció is sikeres volt, olyannyira, hogy még az NBH utódszervezeténél, az Alkotmányvédelmi Hivatalnál is csak hosszas keresgélés után találták meg a Portik–Laborc-találkozók dokumentumait.
Az egyelőre rejtély, hogy Glemba terveiből végül miért nem lett semmi. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága 2013. április 30-án a Portik–Laborc-találkozók hátterének feltárására létrehozott egy ténymegállapító bizottságot, azonban ez sem adott választ erre, miként sok más, a testület működésének kezdetén megfogalmazott kérdésre sem.
A ténymegállapító albizottságot hónapokkal azután állította fel a nemzetbiztonsági bizottság, hogy az első sajtóhírek megjelentek az egykor a rendőrség top 100-as körözési listáját is vezető Portik és a titkosszolgálat első emberének titkos találkozóiról. E találkozók tényét kezdetben mind Laborc Sándor, mind az NBH utódszervezetének az Alkotmányvédelmi Hivatalnak a vezetői tagadták. A nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagjai viszont határozottan állították, hogy voltak ilyen találkozók, így az AH-nál a teljes irattárat átkutatták.
Az egykori találkozók éttermi számlái közül végül előkerültek a találkozók iktatódokumentumai, köztük a beszélgetések leiratai, valamint a hangfelvételeket tartalmazó CD-k. Arra a többször is feltett kérdésre, hogy a bizottság fideszes tagjai honnan tudtak a találkozókról, ha azokról még az NBH/AH berkein belül is csak néhányan értesültek, Kocsis Máté, a testület fideszes tagja azt válaszolta: „valaki a városban túlságosan hangosan dicsekedett azzal, hogy ő szervezte meg a találkozókat, mi pedig mindig nyitott fülekkel járunk...”
Ugyanakkor a bizottság működésének törvényességével kapcsolatban komoly aggályok merültek fel, mivel azt követően kezdte meg munkáját, hogy az ügyészség bűnpártolás gyanújával nyomozást rendelt el a találkozók kapcsán, az Országgyűlésről szóló törvény értelmében pedig nem folytatható parlamenti vizsgálat olyan ügyben, amelyben már valamelyik nyomozó hatóság eljár. A NAV-nál vélelmezett ezermilliárdos korrupciót kiteregető volt adóhivatali dolgozó, Horváth András esetében épp erre hivatkozva fúrta meg a kormánytöbbség az ellenzék által kezdeményezett vizsgálóbizottságot. Ugyanaz a kormánytöbbség korábban, a Portik–Laborc-találkozók ügyében még semmi kifogásolhatót nem talált abban, hogy a már folyó ügyészségi nyomozással párhuzamosan parlamenti vizsgálat is induljon.
A testület – munkaterve szerint –14 kérdés tisztázását tűzte ki célul. A Portik–Laborc-találkozó előzményei mellett azt például, hogy „milyen volt a szervezett bűnözés felderítését segítő nemzetbiztonsági munka hatékonysága az olajügyek idején, kellő szakmai gondossággal járt-e el az NBH a szervezett bűnözés felderítésében, illetve más nyomozó hatóságok munkájának segítésében? Mit tettek az Energol-ügy (1997-es) kirobbanása után nyomtalanul eltűnt Portik Tamás felkutatása érdekében? Portik kapcsolatban állt-e bármelyik hazai titkosszolgálattal? És így tovább...
A ténymegállapító albizottság végső, hétoldalas jelentésének tanúsága szerint azonban a testület a volt és ma is aktív titkosszolgálati vezetők, köztük a kérdéses időben hivatalban volt titokminiszter Szilvásy György, illetve Portik Tamás meghallgatása után sem kapott választ a munkatervében felsorolt kérdések döntő többségére. Ezt burkoltan maga a jelentés is elismeri. A konszenzussal elfogadott dokumentumban ugyanis egy helyen az áll, hogy „a vizsgálatot, az üggyel kapcsolatos körülmények tisztázását jelentősen nehezítette, hogy a találkozók résztvevői meghallgatásukkor többször egymással is ellentmondásba keveredtek, a találkozókat követően megtett intézkedésekről pedig semmit nem tudtak elmondani”.
A testület így végül azzal zárta a „vizsgálatát”, hogy megállapította: „A teljes körű adatok hiányában a ténymegállapító vizsgálat folyamán megfogalmazódott kérdésekről nem lehet kimerítő megállapításokat tenni”. Így a testület minden további megállapítását azzal a fenntartással rögzítette, hogy azok a rendelkezésére bocsátott információkon alapulnak. A későbbiekből még inkább nyilvánvalóvá válik, hogy maga a testület sem hiszi el, hogy minden részletkérdésben az igazságot sikerült kiderítenie.
Amit szinte biztosan pontosan sikerült megállapítani, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalnak feladat- és hatáskörébe tartozott figyelni és megakadályozni a szervezett alvilág beépülési és befolyásolási kísérleteit a rendvédelmi szervekbe, a bíróságokba és az ügyészségekbe, valamint a politikai szférába. Elismeri a jelentés továbbá, hogy a szervezett alvilágban jártas együttműködő személy nagyon hasznos információforrása lehetett az NBH-nak. „Megállapították” azt, ami kezdettől tudható volt, hogy a találkozóra Szilvásy kérésére került sor, akit Portik egy közvetítőn keresztül keresett meg azzal, hogy információi volnának egyes rendőrök és az alvilág kapcsolatáról. Később azonban a jelentés úgy fogalmaz: „... a két találkozó hátterének teljes feltárása szélesebb körű és időben is kiterjedtebb kutatást igényel”.
A jelentés bizonyítékok és adatok közlése nélkül tényként közli, hogy a bizottság több hibát és mulasztást állapított meg. Hiba volt, hogy az NBH vezetője személyesen tárgyalt Portikkal. Szakszerűtlennek ítélték a kapcsolatfelvétel dokumentálásának módját. Újfent megállapították, hogy Laborc nem mondott igazat, amikor 2012. november 27-én a nemzetbiztonsági bizottság előtt letagadta a találkozókat. Majd a testület megállapította, hogy „a jogszabályok jellege és hiányosságai miatt az albizottságnak nem volt módja a teljes körű iratbetekintésre, nem tudott mindenkit meghallgatni, akit érdemes lett volna.” Ennek ellenére úgy tapasztalták, hogy a vizsgált időszakban a rendvédelmi szervek és az NBH közti együttműködés nagyon sok problémával küzdött, az NBH rendvédelmi szervek felett gyakorolt ellenőrző tevékenysége nem volt megfelelő.
A találkozókról készült hangfelvételek „egyenetlen” minőségű leirata a testület szerint nem zárta ki, hogy a találkozók megszervezésében „bizonyos mértékig” politikai motivációk is megjelenhettek. (...) „Vélelmezhető, hogy Portik Tamás és Laborc Sándor tervezett együttműködése közéleti szereplők, bírók, ügyészek, rendőrök kompromittálására is irányulhatott. A vizsgálat során azonban semmilyen adat, információ a vizsgálóbizottság tudomására nem jutott arra vonatkozóan, hogy a Portiktól származó információkat az NBH feladat- és hatáskörén túlmutató, jogellenes célra, visszaélésszerűen használta volna fel”.
