galéria megtekintése

Simicska most az utolsó fillért is be fogja hajtani

7 komment


Lencsés Károly

A Mahir kérte, de a főváros egyelőre nem adja vissza a cégnek a közterületekről elszállított hirdetőoszlopait. Magyar György ügyvéd szerint az önkormányzat ezzel csak tetézi a kárt.

Hiába kérte vissza a Mahir az elbontott hirdetőoszlopait attól a cégtől, amelynek telephelyén őrzik azokat – tette közzé az mno.hu. Korábban a Drone Media Studio videofelvétele is megjelent arról, hogy milyen körülmények között tárolják az oszlopokat. Puskár Anett, a Simicska Lajos tulajdonában álló Mahir Cityposter Kft. tanácsadója ezzel kapcsolatban a lapnak elmondta: már több kérelmet beadtak a videón látható telephely gazdájához, a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft.-hez, hogy szolgáltassák vissza a reklámhordozókat, ám nem jártak sikerrel. A bíróság viszont a Mahirnek a főváros ellen indított perében, amelyben a cégnek 2006 szeptemberében a budapesti önkormányzattal kötött szerződése egyoldalú felmondását vitatják, pár napja ideiglenes intézkedést hozott. A bíróság megtiltotta ugyanis további hirdetőoszlopok elbontását.

Most tehát patthelyzet alakult ki:

az önkormányzat nem vihet el újabb oszlopokat, mi több, a verdikt előírta, hogy a reklámcég számára a szerződésnek megfelelően biztosítsák a közterület használatának jogát. Tehát a kihelyezett hirdetési felületekkel a Mahir továbbra is rendelkezhet, s az elbontott oszlopokat akár vissza is állíthatja.

 

A bíróság többek között utalt arra, hogy

a bontás jelentős és indokolatlan kárt okoz a cégnek, mivel a hirdetésre vonatkozó szerződéseit nem tudja teljesíteni.

Emellett jelzi a Fővárosi Törvényszék, hogy indokolt a jogvitára okot adó állapot változatlan fenntartása, mivel az oszlopok elbontása azt is lehetetlenné tenné, hogy a perben a szerződésszerű teljesítést bizonyítani lehessen.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

Magyar György ügyvéd, a Mahir Cityposter jogi képviselője ezzel kapcsolatban elmondta: ha az oszlopokat elviszik, utóbb elég nehéz bizonyítani, hogy azok karbantartását a cég valóban elmulasztotta, amit a főváros rendkívüli felmondási okként hozott fel. Jelezte azt is, hogy

a még 15 évig érvényes kontraktus hirtelen felbontására az sem szolgáltathat okot, ha az önkormányzat 2012-ben felmerült kifogásokra hivatkozik,

mert ha akkor baja volt a Mahirral, azonnal lépni kellett volna.

Az ideiglenes intézkedésnek viszont valóban nem tárgya az ügyvéd szerint „ellopott" oszlopok visszaszolgáltatása. Az ugyanis csak arról szól, hogy a döntés pillanatában fennálló állapotokat rögzítsék, tehát ne folytassa a főváros a további pusztítást.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Másfelől Magyar felhívta a figyelmet arra, ha már Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója oszlopügyben karhatalommal fenyegetett, ugyanilyen lendülettel kellene az egyelőre jogellenesnek tűnő módon elbontott hirdetési helyeket az azok eltávolításában közreműködő szervezeteknek visszaállítaniuk.

Az ideiglenes intézkedés az ügyvéd szerint egyértelműen azt jelenti, hogy a Mahirt a jogerős intézkedésig megilleti az eredeti használati jog.

Ebből pedig akár az is következhet – mondta –, hogy a fővárosnak mindent meg kell tennie a kárenyhítés érdekében, mert a későbbi ítélet bármit tartalmazhat.

Magyar – ha már a bíróság is szükségesnek tartotta, hogy a verdikt meghozataláig intézkedjék a jelenlegi állapot fenntartása érdekében – nem tartja kizártnak, hogy ügyfele nyerni fog. Ebben a helyzetben pedig végképp felelőtlenségnek tartja, hogy az elszállított oszlopokat szakszerűtlenül tárolják – s ezzel további károkat okozzanak –, és azokat nem is adják vissza jogos tulajdonosuknak.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A hirdetési felületek barbár módon történt eltávolításával már eddig is sokat ártottak – hangsúlyozta az ügyvéd –, mert amikor azokat kitépték a földből, egyenként több tízmilliós kárt okozhattak bennük. Ha tehát azokat azonnal visszaadnák, szerinte akkor is jelentős követeléssel állhat elő a Mahir.

Ezért is követelik, hogy a bíróság döntsön hatszázmilliós kárbiztosíték letétbe helyezéséről, ugyanakkor minden fillérnyi kárt be fognak hajtani az önkormányzaton

– hangsúlyozza Magyar.

Az ügyben a következő tárgyalási fordulóra március 1-jén kerül sor.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető