galéria megtekintése

Keményen odatették magukat a Fidesz-közeli földesurak

4 komment


Hargitai Miklós

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a kormány százéves kisgazdaprogramot valósít meg az állami földek eladásával. Lapunk összeállítást készített a legismertebb új földesurakról.

Győrffy Balázs, az Agrárkamara elnöke, fideszes parlamenti képviselő, a földeladási program ötletgazdája. Győrffy vásárlásairól földrajzi értelemben csak az tudható, hogy Veszprém megyében történtek, kiderült ugyanakkor, hogy bankkölcsönből vásárolt – minden bizonnyal abból a kedvezményes állami hitelből, amely szintén az általa jegyzett program részeként segíti a földvásárlásokat. Ráadásul a politikus menet közben beterjesztett egy módosítást is, amelynek révén az új tulajdonosok felemelhetik a bérleti díjat a földjeiken – történetesen Győrffy Balázs is olyan földekre licitált, amelyek a legalacsonyabb, aranykoronánként 580 forintos díjért lettek bérbe adva,

vagyis igen előnyösen érinti őt a saját maga által kezdeményezett törvény.

L. Simon Lászlónak, a Miniszterelnökség államtitkárának a felesége közel 300 millió forintért vásárolt be a Velencei-tó északi és déli partján. Nemhogy a teljes vételárra, de (a kedvezményes állami kölcsönhöz szükséges) 60 milliós önrészre, illetve a hitel törlesztésére sem nyújtanak fedezetet a házaspár nyilvánosan megismerhető jövedelmei és megtakarításai.

 

L. Simon főnöke, a földeladásokat minden korábbinál átláthatóbbnak és tisztességesebbnek nevező Lázár János Hódmezővásáhely mellett vásárolt meg négy hektárt 8,2 millióért, de az édesapjához és a nagybátyjához is került állami föld (előbbihez 14 , utóbbihoz 111 hektár).

A szintén a Fidesz-frakcióban ülő Farkas Sándor felesége 46 hektárnyi területet vehet meg 49 millió forintért Csongrád megyében.

A miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a családja Fejér megyében, Mány térségében vált nagybirtokossá, kihasználva a 300 hektárnyi elvi birtokkorlát adta lehetőségeket.

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, a miniszterelnök barátja és sporttársa

nem volt ennyire visszafogott: családtagjaival együtt több mint 1400 hektár állami földet vett a Váli-völgyben és Etyeken.

A többek között Lévai Anikó (Orbán Viktor felesége) földjeit művelő Flier János és családja 93 hektárt vett meg Felcsúton, de vásároltak Alcsútdobozon és Óbarokon is. 

Gőgös Zoltán, az MSZP agrárpolitikusa szerint az átláthatóság szinte teljes hiánya miatt korántsem tudható még, hogy kik a legnagyobb nyertesek,

az óvatosabb fideszesek ugyanis nem a saját nevükön, hanem strómanokon keresztül vásárolnak.

Az viszont egyértelmű, hogy a birtokviszonyok változását a politika irányítja: nem lett például földtulajdonos a cégein keresztül rengeteg földet bérlő Simicska Lajos, a Csányi Sándor által bérelt területeket pedig nem hirdették meg licitre.

Ugyanezt erősítette meg kérdésünkre Sallai R. Benedek, az LMP képviselője is: mint kifejtette,

pontosan ugyanaz történik, mint a rendszerváltás idején, vagyis a szemünk előtt zajlik az állami vagyon lenyúlása,

a politikai hatalom gazdasági hatalommá konvertálása. Sallai most munkatársaival azon dolgozik, hogy a földeladásokról szóló NFA-adatokat összevetik a valasztas.hu névjegyzékeivel. Az igazi veszély ugyanis szerinte nem az, hogy néhány Fidesz-közeli oligarcha nagybirtokossá válik, hanem az, hogy minden települése

a kormánypárt (nem feltétlenül országos ismertségű) emberei, a „helyi kiskirályok és Döbrögik” viszik el a földeket,

és rajtuk keresztül a Fidesz a teljes agrártársadalom fölött próbál majd kontrollt gyakorolni. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.