galéria megtekintése

Elege lett a pavilonbotrányból, feljelentést tesz a PM

0 komment

NOL/MTI

A Párbeszéd Magyarországért (PM) feljelentést tesz és rendkívüli számvevőszéki ellenőrzést követel a milánói világkiállítás magyar pavilonja és a kapcsolódó programsorozat ügyében - közölte a párt szakszóvivője. A számvevőszék pökhendi válaszban hajtotta el a PM-et.

Barabás Richárd az Index cikkére hivatkozva azt írta, beigazolódott a gyanú, miszerint Szőcs Géza irányításával a magyar pavilon körüli szerződések „milliárdos pénzkifolyatást, Fidesz-közeli bizalmi emberek pénzelését takarják”.

Léket kapott a magyar pavilon
Léket kapott a magyar pavilon
Palugyai István / Népszabadság

Az ellenzéki párt szakszóvivője szerint az expo magyar honlapját harmincnégyszeresen túlárazták, és 130 milliónyi további közpénzzel sem tudtak elszámolni. Nem véletlen, hogy a közérdekű adatigénylésre hónapok óta nem kapnak válaszokat a Carpathia Zrt.-től - jegyezte meg.

 

A PM a "botrányos közpénzpazarlás pikantériájaként" értékeli, hogy a varesei kolostorban a „tudományos tevékenységéről bizonyítottan hamis adatokat közlő” Nógrádi György feleségének képeit állították ki.

Számvevőszék: Tőlünk ne követeljenek semmit

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a PM követelésére reagálva azt közölte: a törvény alapján köteles ellenőrzést lefolytatni az Országgyűlés döntése alapján, illetve ellenőrzést végezhet a Kormány felkérésére. Nem folytat viszont ellenőrzéseket politikai pártok, vagy bármely más szervezetek "követelései" alapján. A megkereséseket, kezdeményezéseket, bejelentéseket az ÁSZ jelzésként kezeli, ellenőrzései tervezése során azokat a kockázatelemzési rendszerébe beépíti, figyelembe veszi és hasznosítja.

Szőcs Géza előre szólt, hogy lehet rá nyugodtan
Szőcs Géza előre szólt, hogy lehet rá nyugodtan "lövöldözni". Úgy látszik, hiába fogadták meg a tanácsát

"Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÁSZ nem nyomozó hatóság, vagy bíróság és nem végez "rendkívüli" ellenőrzéseket. Ellenőrzéseit saját maga által előre meghatározott nyilvános ellenőrzési terv, a szigorú nemzetközi standardokat irányadónak tekintő módszertan és kidolgozott ellenőrzési program alapján utólagosan végzi. Az ÁSZ ellenőrzési megállapításait jelentésbe foglalja, amelyet az ellenőrzések lezárását követően hoz nyilvánosságra" - olvasható a számvevőszék közleményében.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.