|
Mindenki táncol
Teknős Miklós |
Semmi különös nem történik: srácok és lányok dumálnak, piálnak, ismerkednek, és így vagy úgy táncolnak, slamet, zenét hallgatnak. Buliznak.
– Ezzel az estével szerettük volna megmutatni, hogy nem ördöngösség olyan bulit összehozni, ahol az épek mellett a siketek, a vakok, a mozgássérültek is jól érezhetik magukat – mondja Gyulavári Ágnes, a figyelemfelhívó bulit szervező Fehér Paradicsom Klub koordinátora. Később azért kiderül szavaiból, hogy egyszerűnek sem mondható a feladat.
A hazai klubok, szórakozóhelyek többsége ugyanis nincs felkészülve minderre. Egyrészt ott vannak a sokat emlegetett fizikai akadályok. Az akadálymentesítés ráadásul – emeli ki Gyulavári Ágnes – többet jelent egy akadálymentes mosdónál. A szórakozóhelyek programszervezői azonban egy-két kivételtől eltekintve csak az épekre gondolnak, eszükbe sem jut például jeltolmács alkalmazásával, audionarrációval a sérültek számára is befogadhatóvá tenni a programot.
A szórakozóhelyeken dolgozók többsége sincs felkészülve. Itt említi meg, hogy a Gödör Klubba szervezett buli előtt tartottak egy „érzékenyítő gyorstalpalót” a stábnak. Elmondták például: a siketekkel úgy beszéljenek, hogy mindig láthassák a szájukat, a vakoknak a pulton ne két másik pohár közé adják az italukat, hanem a kezükbe, és a fizetésnél mondják, milyen bankjegyet vesznek el, milyet adnak vissza, az asztalokat pedig próbálják úgy elhelyezni, hogy a kerekesszékesek is elférjenek.
Ha másként is, de ugyanezt mondja a nagyothalló Sápi Anita, aki a figyelmetlenséget tartja a legnagyobb gondnak. Hiába szól, hogy nem hall jól, sokszor hülyének nézik, ha nem vagy nem jól válaszol egy kérdésre a pultosnak. Ezzel együtt, mondja nevetve, nem bosszankodik sokat: ha egy szórakozóhelyen többször előfordul hasonló eset, nem megy oda többé. A fiatal lány szerint nemegyszer kellett már új helyet keresnie, de azért bizakodó. Szerinte ugyanis, ha lassan is, de változik a helyzet, úgy látja, a mai fiatalok egyre nyitottabbak.
Kevésbé optimista a party animal, azaz partiállat feliratú baseballsapkában érkező kerekesszékes srác, Bálint, aki szerint már az is kész tortúra, hogy eljussanak egy buliba. Azt mondja, odafelé könnyebb a helyzet, de éjjel segítség nélkül szinte esélytelen hazajutni. Neki szerencsére sok barátja van, s hogy szavait igazolja, felemeli jobb karját: vagy húsz karszalag emlékeztet a nyári fesztivál- és koncertlátogatásaira.
– A legtöbbször a fizikai akadályokról és az elfogadás, az odafigyelés hiányáról esik szó. De beszélni kell arról is, hogy sokszor maguk az érintettek gördítenek akadályokat a szórakozásuk elé. Az állami intézményekben felnőttek közül sokan félnek kilépni a megszokott, biztonságos zárt világukból – említ egy kevéssé ismert aspektust Gyulavári Ágnes.
Fontosnak tartja megemlíteni, hogy e problémák megoldása tízezreket érint. Ugyanis csaknem 70 ezer, fogyatékossággal élő fiatal van az országban, és többségük örömmel részt venne az éjszakai életben, ha sikerülne végre leküzdeni az akadályokat és a figyelmetlenséget, a türelmetlenséget, a gátlásokat, a félelmeket.
