galéria megtekintése

Tüntetés a migránsokért: „Európa vasárnap is nyitva tart”

3 komment


Czene Gábor

Két napon belül két tüntetést szerveztek Budapesten a menekülteket segítő civilek. A Kossuth téren bejelentették, hogy Palya Bea koncertet ad a menekülteknek a Nyugati tranzitzónájában.

Mondjuk hangosabban! – mivel előző nap pocsék volt a hangosítás, csütörtök kora estére a Migration Aid önkéntesei újabb demonstrációt szerveztek a menekültek védelmében, a tervezett kormányzati szigorítások ellen.

Fotós: Koncz György / Népszabadság

Sejteni lehetett, hogy ezúttal nem lesznek több ezren, de kezdésre így is mintegy nyolcszázan összejöttek a Nyugati pályaudvarnál. Ahhoz képest, hogy a tüntetést csupán kilenc órával korábban hirdették meg, kifejezetten szép teljesítmény.

 

A Nyugatinál még nem volt se hangosítás, se szónoklat. A tömeg az Alkotmány utcán át indult a Kossuth térre, a Parlament elé. Akadtak, akik már első alkalommal is a menekültek részvételét hiányolták. A szervezők szándékosan nem szóltak nekik: nem akartak olyan látszatot kelteni, mintha bármire is szeretnék felhasználni őket.

Átverték a menekülteket, esélyük sincs kijutni az országból

Pattanásig feszült a helyzet Bicskén, ahol megállították a Keleti pályaudvarról csütörtök reggel kifutott, Sopronba indult „menekültvonatot”. A migránsok egész nap nem mozdultak a vonatról, a rendőrség tehetetlennek bizonyult. Hasonló jelenetek zajlottak Győrben és Nagyszentjánosban is. Percről percre tudósításunkat itt olvashatják.

Sokan sárga táblákat vittek: „Not in my name” („Az én nevembe ne”). Egy másik felirat tényként közölte, hogy

„Nincs más recept! A kufárokat el kell távolítani a hatalomból!”

Szintén egy transzparensen olvashattuk a tájékoztatást, hogy „Európa vasárnap is nyitva tart”. Többen uniós zászlókat lengettek.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

A Kossuth téren alkalmi színpad és működő hangtechnika várta a demonstrálókat.

– Ma volt az a nap, amikor megnyíltak a Keleti pályaudvar kapui – mondta Zsohár Zsuzsanna, az egyik szervező. Százak hitték el azt, hogy a szabadság felé indulhatnak. Felszálltak a soproni IC-re, majd megálltak – Bicskén.

Damaszkusz pályaudvar, Budapest

„A készenléti rendőrök peckesen felálltak a Keleti bejáratához, de egy szír kisfiú megállította őket. Kezében szájharmonikát tartva nézegetett fölfelé a rendőrökre, és nyújtotta feléjük hangszerét. A fotósok azonnal lecsaptak a „történetre”, s kattogni kezdtek, amint a kisfiú mellett két kislány is feltűnt. A rendőrök hamar rájöttek, hogy ebből a képi helyzetből nem jönnek ki jól, és visszabújtak a pályaudvarra...” Rab László riportja.

Bicskén elolvadt a szabadság. Szégyelljük magunkat azért, ami itt történik – folytatta a szónok. Ismét felszólította a parlamentet, hogy vonja vissza a menekültügyi szigorításokat tartalmazó „tömény embertelenséget”.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

Rövid beszédet mondott Sándor Mária ápolónő is, aki arra kérte az embereket, hogy ugyanígy álljanak ki az egészségügy mellett is.

A rendezvény végén elhangzott, hogy Palya Bea menekültek előtt fog fellépni: a koncert most pénteken, délután négy órakor lesz a Nyugati pályaudvar tranzitzónájában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.