— Lehet, hogy a pszichoanalízis eddigi szakmájában, a politológiában is segíteni fog? Politikusok motivációját fogja vele vizsgálni?
— Erre a kérdésre még korai végleges választ adni. Az a szakirodalom, amelyet egyelőre ismerek, nem meggyőző. Például Richard Nixon életrajza többet árul el a szerző előítéleteiről, mint alanyáról. Erik Erikson Gandhi-életrajzáért sem rajongok. Sajnos Freud is rossz példával szolgált, amikor Leonardo da Vinciről írt, akit persze nem ismert. Szóval térjünk erre vissza két év múlva, meglátjuk, hová vezetnek a tanulmányaim.
— Szóval nem Orbán Viktort akarja elemezni.
— Egyáltalán nem. Csaknem fél évszázadnyi tanítás után szeretnék valami újat tanulni. Azaz az agyamat szeretném felfrissíteni.
— Fellélegezhetnek a gyerekeiket esténként önnel ijesztgető jobboldali kollégák, akik itt Budapesten folyton összeesküvést keresnek minden bíráló sora mögött?
— Jóindulatú ember vagyok, nem szeretném, ha munkanélkülivé válnának.
— Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Megdönthető kívülről az Orbán-rendszer?
— Hacsak nem orosz katonai beavatkozásra számít, még a gondolat is nevetséges. Sajnos a Balkánon, Oroszországban, illetve Közép- és Kelet-Európában különösen népszerűek az ilyen összeesküvés-elméletek. Itt kevésbé. Elképzelhetetlen, hogy valaki itt Amerika függetlenségéért aggódna, vagy összeesküvéstől félne, csak azért, mert Orbán Viktor most már háromszor is nyíltan támogatta a Republikánus Párt elnökjelöltjét. Tudtommal senki se utasította el a beavatkozását Amerika belügyeibe...
— De önt Amerikában is összeesküvéssel vádolták néhány évvel ezelőtt.
|
Régi barátok: Orbán Viktor és Charles Gati a szakítás előtt
Hungarian Spectrum |
— Az úgynevezett Hungarian Lobby hat tagja, aki azt állította, hogy másfél millió ember nevében ír, feljelentett a Johns Hopkins Egyetem elnökénél, mondván, hogy én az egyetemi irodámból hadakozok a törvényes magyar kormánnyal. Dékánom felhívott ezzel az üzenettel: „Viselje a feljelentéseket kitüntetésként!” Tóta W. Árpád tollára való, hogy most a CÖF egy Obamához intézett nyílt levélben panaszkodott a The New York Timesra, a Washington Postra (és rám) az Orbánt ért kritikáik miatt. Talán nem vették észre, hogy ez a két lap valamivel gyakrabban kritizálja Obamát, mit Orbánt.
— Tudjuk, hogy régi antikommunista. Most tulajdonképpen hová tartozik? Baloldali, jobboldali? Változott valami a nézeteiben?
— A magyar politikai élet sablonszerűen osztja az embereket jobb- vagy baloldaliakra. Ötvenhét Amerikában töltött év után én ezt másképp látom. Az általam nagyon tisztelt Bajnai Gordon például ellenzi Orbánék politikáját, de őt nemigen tekintenék itt baloldalinak. Az biztos, hogy én nem vagyok az. A gazdaságpolitikai nézeteim inkább konzervatívak, mint liberálisak. Ha magyar vonatkozással akarom ezt érzékeltetni, ilyen téren leginkább Bokros Lajossal értek egyet. A külpolitikában viszont 2008–2009-ben azzal az Orbán Viktorral, aki megbélyegezte a grúziai orosz agressziót. Vele együtt elleneztem a Gyurcsány-kormány oroszbarát energiapolitikáját is. Mindezt vissza lehet keresni, akár itt, a Népszabadságban. Vannak ellenben területek, amelyeken határozottan liberális vagyok. Ilyen például a szabad sajtóról alkotott felfogásom. Kevesen vagyunk, még Amerikában is, akik az abszolút, azaz a korlátlan sajtószabadság hívei. Összevetve: a kapitalizmus és a polgári demokrácia híve vagyok. Hibáik, sőt bűneik ellenére még mindig ezek a legjobb, a legemberibb alternatívák.
— Létezhetnek ezek külön, egymástól elszakítva? Magyarországon mintha ilyen kísérlet zajlana.
— Nem, ezek feltételezik egymást. A túl erős állam, amelyik oda is beleüti az orrát, ahol a szabályozott piacnak kellene működnie, a polgári demokrácia átka, aláássa a nyugati társadalom alapvető értékeit. Nincs harmadik út, nincs „magyar” út, amelyen majd mások minket követnek, mint ahogyan nincs magyar narancs sem, és ha mégis van, akkor kicsi, sárga és nagyon savanyú, nekünk sem ízlik.
— Van-e értelme Gyurcsány Ferenc baloldali pártegyesítésre szóló felhívásának?
— Értelme van, realitása e pillanatban nincs. Az viszont valószínű, hogy a kormányoldalon, a Fideszen belül nőni fognak a feszültségek, és kérdés, hogy a rendszer ezt hogyan kezeli. Az egyszemélyi hatalom sosem tartós. Én leginkább a külpolitikát figyelem, ahol ugye össze sem lehet hasonlítani a Navracsics Tibor által a külügyi értekezleten elmondottakat és Kövér László minapi Nyugat-ellenes kirohanását. Az alapvető probléma talán az, hogy nemcsak a Fidesz, de maga az ország sem találja helyét a nyertesek között. Pedig micsoda alkalom volt a NATO- és EU-csatlakozás, és például Lengyelország ezt milyen jól kihasználta! Nálunk ellenben mintha egyfajta kisebbségi érzés akadályozná a még mindig kedvező világhelyzet kiaknázását. Már többször elmondtam, hogy az országnak elsősorban egy bölcs Deák Ferencre, nem egy bátor Petőfi Sándorra lenne szüksége.
— Mit szólt az illiberális államról szóló orbáni tézishez?
— A tartalom nem lepett meg, a szerző őszintesége annál inkább. Három éve, amikor a The New York Timesba írt cikkemben illiberális demokráciaként bíráltam az Orbán-rendszert, nagyon kikaptam az „ellenséges” kritikáért. Most maga Orbán Viktor mondta ki ugyanezt. Idézem őt: azok az országok, ahová Magyarország akar tartozni, „nem nyugatiak, nem liberálisak, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket”. Az ember azt gondolná, hogy most őt fogják bírálni azok, akik három éve ugyanezért nekem estek. De érdekes módon most megint engem szidnak. Jobban örültem volna egyébként, ha Orbán Lengyelországot említi példaképnek, mint az EU és a NATO fontos és aktív tagját, vagy éppenséggel Ausztriát, ahol az opera intendánsának váratlan lemondása a nagy belpolitikai ügy.
— Felesége, öt gyermeke, tíz unokája és két dédunokája mind amerikai születésűek. Csaknem hatvan éve ön is ott él. Hanyatlik Amerika?
— Az általánosítás téves. Óriási problémákat látok magam körül, elsősorban a szegények és a gazdagok közötti szakadékot, ebből még nagy baj lehet, ha nem kezelik. Bízom abban, hogy Amerika kimászik a pártok közötti áldatlan belharcból is, és talpra áll, elvégre ez az egyetlen ország a világon, ahol a változás a tradíció. 1958 tavaszán, amikor egyetemi hallgatóként először jártam Floridában, útközben egy georgiai szálloda előtt még az a neonreklám világított, hogy „No Niggers, No Jews, No Dogs!” (Se négerek, se zsidók, se kutyák!) Ehhez képest most Amerikának erős fekete középosztálya és fekete elnöke van. Azok az egyetemi katedrák, amelyek 1945-ben el voltak zárva zsidók elől még a New York-i Columbia Egyetemen is, már régen megnyíltak. 1954-ben jelent meg a fehér ligában az első fekete baseballjátékos, most meg lehet nézni a csapatokat. A legutóbbi pénzügyi válság után már a tőzsde is visszapattant, a nyugdíjalapok értéke majdnem megduplázódott, ez engem és a feleségemet is érint. Még sokáig folytathatnám a sort. Legyen elég annyi, hogy itt, a Johns Hopkins Egyetem nemzetközi szakán a diákok csaknem negyven százaléka külföldi. Ők valamiért mégsem Azerbajdzsánba mentek tanulni.
— Amerikában önt elsősorban Kelet-Európa és Oroszország szakértőjének tartják. Az ukrajnai helyzet a magyar kormány szerint elsősorban gazdasági kockázatot jelent, a lengyelek szerint biztonságit. Kinek van igaza?
— Emlékeztetni szeretnék Zbigniew Brzezinski még 1994-ben tett, gyakran idézett megállapítására, amely szerint Oroszország Ukrajna nélkül önálló állam, de nem birodalom, s csak akkor lesz ismét birodalom, ha újra övé lesz Ukrajna. Az a fő kérdés, hogy egy orosz birodalom veszélyezteti-e Európa biztonságát. Ha igen, márpedig én ebben a lengyelekkel értek egyet, akkor az ukránokat támogatni kell, egészen addig, hogy el kell látni őket védelmi fegyverekkel.
— Egy sor könyvet írt, legutóbb nagy visszhangot váltott ki az a kötet, amelyet Zbigniew Brzezinskiről szerkesztett. Vannak még könyvtervek a fiókban?
— E pillanatban nincsenek. Van egy távoli gondolat, de a következő két év a tanulásé és az egyetemi feladatoké, meg ha mégis jut rá idő, a gitáré.
— Más huszonöt-harminc éves korában tűz maga elé ilyen célokat. Csak lélekben érzi magát fiatalosnak, vagy testileg is?
— Nem érzem magam fizikailag gyengébbnek, mint tíz-tizenöt éve. Csodálatos magyar szóval élve, a kapuzárás nem foglalkoztat. Néha egy-egy név nem ugrik be, de ez régebben is előfordult. Nagyjából tízezer diákot tanítottam, sajnos a legtöbb nevére nem emlékszem. Még nyolc-tíz év remélhető aktivitása után persze majd jönnek az öregkor problémái, fájdalmai.
— Rendszeresen jár haza. Mit érez ilyenkor?
— A modern repülőtéren kívül nagy élményem a Belváros. Nem tudom, ezért kit illet az elismerés, de tény, hogy a Vörösmarty tér vagy a bazilika környéke csodálatos. Tavasszal ugyanezt tapasztaltam Kaposváron járva is. Koncz Zsuzsa márciusi koncertje örök élmény. Április végén több száz ember jött el a Brzezinskiről szerkesztett könyvem két bemutatójára! Egyébként mindig jó érzéssel tölt el, ha magyar sikerekről hallok – a vízilabdacsapat minden Európa-bajnoki meccsét láttam. Varga Dénesnek volt egy fantasztikus gólja, amikor a víz alatt cselezte ki ellenfelét, mint annak idején Gyarmati Dezső, akkor felugrottam, és úgy éljeneztem. De ugyanígy örülök Hosszú Katinka győzelmeinek is, aki a világ két-három legjobb úszója között van. Sajnos a mai magyar politikáról nem tudok sok jót elmondani, de Magyarországról annál inkább.
