galéria megtekintése

Népszavazás: nincs igazán jó végeredmény az ellenzék számára

30 komment


Kálmán T. Attila

A Jobbiknak és az MSZP-nek akkor sincs sok oka az örömre, ha érvénytelen lesz a népszavazás. A kisebb pártokban viszont kézdörzsölve várják az érvénytelenséget.

„Mit ünnepeljünk? Hogy egy hülye kérdésre nem válaszoltak elegen? Ráadásul úgy, hogy a mi szavazóink is sokan nemmel szavaztak?” – fogalmazta meg kétségeit­ lapunk munkatársának az MSZP egyik elnökségi tagja. Nemcsak a szocialista párt van bajban azzal, hogy hasznot húzzon abból, ha érvénytelen lesz a népszavazás, hanem az ellenzéki pártok általában: javarészt csak asszisztálnak ahhoz, hogy kicsit, vagy nagyon veri meg őket a Fidesz.

fotó: Illyés Tibor / MTI

A menekültügy és a kvótanépszavazás bedobása óta csak vergődő Jobbik helyzete még érthető, mivel a kormány hol egy lépéssel előttük, hol a javaslataikat felhasználva valósítja meg az idevonatkozó programjukat, így nagy örömujjongásra nyilvánvalóan nincs okuk Vona Gáboréknak. Jobb híján bedobták, hogy mondjon le a miniszterelnök, ha minden erőbedobás ellenére érvénytelen lesz a népszavazás, de erre a forgatókönyvre valószínűleg a Jobbikban sem fogadnának.

 

Orbán Viktor hiába adta parancsba, hogy érvényes népszavazást akar, és mint megírtuk, a gyengén mobilizáló választókerületi elnököket is megfenyegette; az érvénytelen népszavazás esetén is borítékolható, hogy a többmilliós nagyságrendű nem szavazatot sikerként kommunikálja majd a kormány.

A baloldali térfélen a Jobbiknál eggyel jobb helyzetben vannak, mert mást mondanak, mint a Fidesz, így egy érvénytelen népszavazás esetén volna miből politikai tőkét kovácsolniuk. A Demokratikus Koalíció a Jobbikhoz hasonlóan­ a miniszterelnök lemondását tartaná adekvát lépésnek, és ehhez mérten számukra egyértelműen jó kimenet az érvénytelenség. A PM-mel és a Bokros Lajos-féle Momával közösen bojkottáló Együtt elnöke, Szigetvári Viktor szerint is „súlyos politikai kudarc” lenne az érvénytelen népszavazás.

„Ha nem mennének el négymillióan szavazni a sok milliárdból dübörgő gyűlöletkampány ellenére, az egyértelműen azt jelzi, nincs meg az a szavazói bizalom a kormány mögött, amire hivatkozva csörgetik a kardot Brüsszelben” – mondta Szigetvári Viktor. Az Együtt-elnök azonban elismerte, a kisebb pártok – idesorolva a DK-t is – könnyebb helyzetben vannak, mint a szélesebb bázison szerveződő, diverzebb bázist maga mögött tudó MSZP. „Mi annak a 20 százaléknak politizálunk, aki a Fidesz-kampány ellenére is kiáll a humanitárius értékek mellett” – magyarázta helyzetüket Szigetvári.

Az MSZP-sek viszont nincsenek ilyen egyértelmű helyzetben: a szavazóik jelentős része mondja, hogy nemmel voksol október 2-án, ami csak kis részben magyarázható azzal, hogy jó darabig zavarosan kommunikált a párt a népszavazásról, hiába állt be a vezetőség a távolmaradás mögé. Ebből következik, hogy kitörő örömre nem lehet számítani a szocialistáktól akkor sem, ha nem lesz meg az 50 százalékos részvétel. „Ha kevesebben mennének el, mint a Fidesz plusz a Jobbik szavazói, akkor döngetnénk a mellünk” – mondta egy szocialista országgyűlési képviselő, de rögtön hozzátette, erre nagyon kevés esélyt lát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.