galéria megtekintése

Kiutálták a Helsinki Bizottságot a Kossuth Klubból

13 komment

Munkatársunktól

Alighanem kisebb csodára lenne szükség, hogy a Helsinki Bizottság meg tudja tartani a péntekre meghirdetett adomány- és szavazatgyűjtő buliját. Az eredetileg a rendezvény helyszínéül szolgáló Kossuth Klub ugyanis az utolsó pillanatban közölte: a politikát nem engedik be, a buli pedig a népszavazásról is szólna. Így most új helyet keresnek.

Elmarad a pénteki adomány- és szavazatgyűjtő buli – tudatja a Magyar Helsinki Bizottság. A rendezvény előkészítése már a nyáron megindult, és szeptember 6-án nyilvánosan meg is hirdették azt. A TIT Kossuth Klub Egyesület azonban most olyan feltételeket támasztott, amelyeket a civil jogvédők nem akarnak teljesíteni.

„Bérlő tudomásul veszi és programjának összeállításával figyelembe veszi, hogy bérbeadó – alapszabálya szerint – kizárólag politikailag kiegyensúlyozott rendezvények megtartása biztosíthat helyszínt" – ezzel a ponttal módosította egyoldalúan az egyesület szerdán az eredeti szerződést.

A civilek kérték, hogy ezt értelmezze valaki, és erre csütörtökön a következő válasz érkezett: „Ezúton kifejezetten kérjük, hogy a Helsinki Bizottság által a rendezvény kommunikációjában kiemelt politikai tartalmat a Kossuth Klubban megszervezésre kerülő programok során és az eseményhez kapcsolódó nyilvános felhívásokban mellőzzék".

 

A Helsinki Bizottság viszont emlékeztetett rá: sohasem állították, hogy a rendezvény politikamentes lenne. A kezdetektől világossá tették, hogy mit szeretnének, és a buliról szóló első szerződéstervezet címe is mindent elárult:

Hozd el az ⊗-edet! Meg hozd el az EXedet is! A Magyar Helsinki Bizottság e⊗kluzív Adomány- és Szavazatgyűjtő Gálaestje.

Vagyis világossá tették, hogy ez az esemény nem kis részben a népszavazásról fog szólni. Ezért a TIT Kossuth Klub Egyesület utolsó pillanatban támasztott feltételét – miután az öncenzúrára nem hajlandók – nem tudják elfogadni, így kénytelenek más helyszín után nézni.

Egyelőre azonban csodára várnak, mert egyetlen nap alatt legalább háromszáz fő befogadására alkalmas termet találni a fővárosban határos lehetetlennel. Ezért a nyilvánossághoz fordulnak, hátha tud segíteni nekik valaki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.