galéria megtekintése

Nem tágítanak és további atrocitásokra számítanak a Ligetvédők

19 komment


Hargitai Miklós

Belülről az építők teljesen körbekerítették faforgácslapokkal és fekete fóliával a Városligetben a bontásra szánt Hungexpo-épületek telkét, így belátni szinte lehetetlen. Kívülről viszont a Ligetvédők sátrai övezik a területet, miközben a képet a friss paravánra fújt, az építkezést fideszes korrupciós ügyként bemutató graffitik színesítik. Hétfőn reggel kedélyes piknikhangulat fogadta az érkezőket, az aktivistákkal szóba elegyedve ugyanakkor kiderült, hogy arra számítanak: akár napokon belül megkezdődhet a bontás, és akkor újra elszabadulhatnak az indulatok. Egyikük a Népszabadság kérdésére elmondta: jelenleg az épületbontáshoz szükséges munkagép már a telken van, munkások viszont nincsenek, csupán a munkásruhába bújt biztonsági őrök őrzik a tábort, akiknek hétfőn több tucatnyi munkavédelmi sisakot is bevittek. - Lehetséges, hogy csak az éberségünket tesztelik – jegyezte meg mosolyogva.


Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Délután a Ligetvédők egy csoportja hivatalában kereste fel a VIII. kerület jegyzőjét, aki a bontást végző cég számára a birtokvédelmi határozatot kiadta, hogy átadják neki a „Gerinctelen köztisztviselő" díjat. Danada-Rimán Edina, aki az előre jelzett időpontban nem tartózkodott a munkahelyén, azzal érdemelte ki a kétes dicsőséget, hogy a jogszabályban előírt kötelező tartalmi és formai kellékek (például azon személyek neve és címe, akikkel szemben a birtokvédelmet kérik) nélkül is hajlandó volt határozatba foglalni a helyszínen jogszerűen tartózkodó civilek kiebrudalását. Ugyanő korábban a szintén sok vitát kiváltó Szabadság téri emlékmű építésénél is hasonló szerepet vállat. Abban az esetben is az ellenérdekelt felek értesülésével kapcsolatban merültek fel súlyos kifogások, és az emlékmű ellen demonstrálók perében elrendelt szembesítések során kiderült, hogy a tüntetők szerint Danada-Rimán Edina nem igazolta magát, Mécs Imre pedig azt mondta, hogy amikor jelezte, élni kíván a jogorvoslat lehetőségével, a jegyző nem hallgatta meg, hanem hátat fordított neki, amit utóbb fényképekkel is bizonyítottak.

 


Fotó:  Teknős Miklós / Népszabadság

Csák Gergely, a Ligetvédők szóvivője jogi végzettség nélküli jegyzőként említette Danada-Rimán Edinát (ugyanez a megfogalmazás korábban a sajtóban is többször felbukkant vele kapcsolatban, és a neve előtt a dr. megjelölést jelenleg sem használja, miközben az önkormányzat mindkét aljegyzője jogi doktor), akihez valószínűleg nem a jogi szakértelme miatt ragaszkodik feltűnően a politika – hogy mennyire, az abból is látszik, hogy Józsefváros jegyzőjeként Erzsébetvárostól kapott bérlakást az akkori MSZP-s polgármester, Hunvald György hozzájárulásával. A kerület egyik korábbi képviselőjének honlapján azt írják róla, hogy kezdetben Kocsis Máté józsefvárosi polgármester titkárnője volt, majd alpolgármesterré nevezték ki, ezalatt elvégezte az Államigazgatási Főiskolát, az oklevéllel együtt pedig a jegyzői pozíciót is megkapta.

Az önkormányzat munkájának törvényességi felügyeletét ellátó jegyző működése most mindenesetre feljelentésbe torkollott: a Városligetre vonatkozó birtokvédelmi határozat szabálytalanságai miatt a Párbeszéd Magyarországért VIII. kerületi képviselője, Erőss Gábor hivatali visszaélés gyanújával tett büntetőfeljelentést ismeretlen tettes ellen.



Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Csák Gergely a jegyző nélkül megtartott díjátadón bejelentette: maradnak a Ligetben, annak ellenére, hogy további atrocitásokra számítanak.

Lapunk a nem csituló feszültséggel kapcsolatban megkereste Baán Lászlót, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosát, azt tudakolva tőle, egyetért-e azzal a sajtóban neki tulajdonított állásponttal, hogy a liget beépítése ellen demonstrálók csak azért tiltakoznak, mert nincsenek tisztában vele, mennyire jó hely lesz a Városliget a tervezett beruházások után. Megkérdeztük azt is, hogy az általa a társadalmi párbeszéd beindítása végett meghirdetett Zöld Liget főrumsorozaton az alapkérdésről, vagyis arról is kikérik-e az emberek véleményét, hogy akarnak-e új épületeket a Városligetbe. Erről Csák Gergely az említett díjátadón azt mondta: a Liget-projekt eddigi három éve alatt az építeni akarók semmilyen párbeszédre nem voltak hajlandóak, miközben a szakma (többek között az építészkamara és a tájépítészek szövetsége) világossá tette, hogy nem ért egyet a beépítéssel, a lakosság pedig több mint 45 ezer tiltakozó aláírás érkezett a beruházás ellen.

Baán kérdésünkre úgy érvelt: a tiltakozóknak bizonyára sokrétű a motivációja, de a leggyakrabban elhangzó érvük, hogy a fejlesztés tönkreteszi a park növényzetét, ám a valóságban a teljes értékű zöldfelület növekedni fog, több mint ezer új fát is elültetnek. Ami pedig az épületeket illeti, azokról nem lehet vitatkozni, mert a beépítést kormányhatározat rögzíti. -Ám arról, hogy milyen legyen a 2019-re megújult Városliget, hol legyen bicikliút, milyenek legyenek a játszóterek, hol és milyen rekreációs funkció kerüljön be a parkba, továbbra is szükséges beszélni, hiszen a végleges tervek csak közel egy év múlva készülnek el – írta kérdéseinkre a miniszteri biztos.

Jegyző:Ha nem tetszik, mehetnek bíróságra

A Városliget meghatározott területének birtokvédelmére vonatkozó jegyzői határozat jogszerű, de aki azt sérelmesnek tartja, a bíróságtól kérheti megváltoztatását - közölte a józsefvárosi önkormányzat. Danada-Rimán Edina jegyző közleménye szerint a határozat csak a Városliget Zrt. és a bontást végző cég birtokát képező területen birtokháborító magatartást tanúsító emberekre vonatkoztatható. Danada-Rimán Edina jelezte azt is, hogy a helyszínen minden érintettel közölték, továbbá a határozat is tartalmazza, hogy azzal szemben bírósághoz lehet fordulni. (MTI)

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.