1944. március 19-e a magyar történelem gyásznapja, mindnyájunk gyásznapja – kezdte beszédét Heisler András. Ezen a napon vonultak be a náci csapatok Magyarországra, foglalták el hazánkat. A magyar történelemírás sötét napja, de nem sorsfordító a magyarországi zsidóság életében. „A megszállással az út, amelyet az ország akkori vezetői számunkra kijelöltek, már korábban elkezdett épülni" – állapította meg a Mazsihisz elnöke.
Ma nem csak hazánkat siratjuk – folytatta. Arra a hatszázezer ártatlanul elhurcolt és elpusztított társunkra is emlékezünk, akiknek a jogfosztása, kirekesztése már jóval korábban elkezdődött. Numerus clausus, zsidótörvények, Kamenyec-Podolszkij, cigányellenes razziák – ezek voltak a jelzőtáblái annak az útnak, amely a náci megszálláson keresztül a deportáláshoz, Auschwitzhoz és a nyilas vérengzéshez vezetett.
Gyakran elhangzik a kérdés, hogyan lehetett Magyarországon sok százezer embert szinte ellenállás nélkül vagonokba terelni. Heisler András szerint a válasz fájdalmasan egyszerű: húsz év szisztematikus jogfosztása kellett ahhoz, hogy a magyarországi zsidók némán, lehajtott fejjel és feltartott kezekkel vonuljanak végig az utcákon, megalázva és megadóan szálljanak fel a marhavagonokba.
|
| Kardos Péter főrabbi beszél – Kurcz Árpád / Népszabadság |
A Mazsihisz elnöke felidézte, hogy anyai nagyanyját – akit soha nem ismerhetett meg –, édesanyját és nővérét nyolcvan társukkal együtt egy vasúti kocsiba zsúfolva vagonírozták be. A magyarországi zsidók többsége még az auschwitzi rámpán is bízott a magyar közigazgatásban, megadóan elfogadta a magyar jogrendszert, tudomásul vette a magyar kormány intézkedéseit. Mert nem hitték el, hogy magyar állampolgárként velük is megtörténhet az, ami később szörnyű valósággá vált.
Heisler András hangsúlyozta, hogy a magyar holokauszt tragédiájának ez egy külön fejezete, amelynek máig szóló tanulságai vannak. „Megtanultuk, hogy sehol a világon a diaszpórai zsidóságnak, de bármely más kisebbségnek sem szabad a mindenkori hatalomban vakon, feltétel nélkül megbíznia. Ha kell, fel kell emelni a szavunkat. Ha kell, kritikával kell illetnünk az ország vezetőit. Ha kell, nemet kell tudnunk mondani a hatalomnak" – jelentette ki nagy taps kíséretében a Mazsihisz elnöke.
Az előre megadott programtól eltérőn színpadra lépett Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete is. Izrael állama a letéteményese annak, hogy a világ zsidósága védve legyen az ordas eszmék ellen – mondta. Nem fogadjuk el – tette hozzá –, hogy a holokauszt populista politikák eszközévé váljon. „Nincs erkölcstelenebb dolog a holokauszt tagadásánál" – hangsúlyozta a nagykövet, aki úgy fogalmazott: úgynevezett zsidókérdés nem létezik, hanem az a súlyos társadalmi probléma létezik, amit rasszizmusnak, antiszemitizmusnak hívunk.
Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója az élet legtorzabb „adományának" nevezte, hogy képzeletben újra átélhetjük azt, ami már megtörtént velünk. Vagy majdnem azt – a hetven évvel ezelőtti drámai esemény után.
A magyarországi holokauszt nem 1944. március 19-én kezdődött – mondta Zoltai Gusztáv is. A zsidóellenes érzelmek felkeltésének évszázados hagyományai vannak, sőt: kipróbált módszerei. A náci hadigépezet bevonulása Magyarországra inkább volt nevezhető a bajtársi szövetség kiterjesztésének, semmint később szoborban megformálható leigázási eseménynek. (Zoltai beszédét ennél a pontnál taps szakította félbe.)
Hogyan lesz a náci osztagosokból címeres sas, Horthy államából meg a nyilasokból Gábriel arkangyal? A Mazsihisz ügyvezető igazgatója közölte: ha ezen az ösvényen haladunk tovább, ha meghamisítjuk a valóságot, és ellenkezőjére fordítjuk az igazságot, már nem tudjuk soha a jóra, az emberségre tanítani a gyermekeinket.
|
| Kurcz Árpád / Népszabadság |
A magyarországi szélsőjobboldal készülődik – mondta Zoltai Gusztáv, remélve, hogy az „állam teljes felelősséggel fellép ellenük, együttműködik minden progresszív erővel".
Kardos Péter főrabbi beszédében megemlékezett a vészkorszak egyik túlélőjéről, Klári néniről, aki a napokban halt meg. Karsai László történész egyebek mellett azt a levelet idézte, amelyet Horthy Miklós kormányzó 1943 áprilisában írt Hitlernek (miután Hitler szemrehányásokkal halmozta el, hogy túlságosan enyhén bánik a zsidókkal):
„Ebben a kérdésben minden elbizakodottság nélkül hivatkozhatom arra, hogy annak idején én voltam az első, aki szót emeltem a zsidók destruktív magatartása ellen, és azóta megfelelő intézkedéseket tettem befolyásuk visszaszorítására... a zsidók fokozatos kikapcsolására vonatkozó további intézkedések folyamatban vannak, s amint meg lesznek teremtve elszállításuk feltételei, ezt végre is fogjuk hajtani".
