galéria megtekintése

Pornót nézett Pistorius a gyilkosság előtt

0 komment

Puskás Anikó
NOL

A barátnője megölésével vádolt Oscar Pistorius perének legutóbbi tárgyalási napján kiderült, hogy a futóbajnok a gyilkosság éjszakáján pornót nézett iPadjén. Reeva Steenkamp élete pedig talán azon múlt, hogy az első lövés után nem a földre, hanem egy újságtartóra esett.

A paralimpikon sportoló ügyvédje tegnap egy bűnügyi helyszínelőt próbált megszorongatni. Azt igyekeztek tisztázni, hogy Pistorius a lövések leadása előtt vagy utána csatolta fel a műlábát.

A mai tárgyalás délelőtt fél 9-kor indult, az első tanú Chris Mangena ballisztikai szakértő volt, aki folytatta tegnap megkezdett vallomását. A húsz éve a dél-afrikai rendőrségnél szolgáló százados elmondta, a fürdőszobaajtó kivizsgálására kérték fel, valamint a golyók ütötte lyukakkal és a lövések röppályájával is foglalkozott.

Pistorius húgával, Aimee-vel
Leon Neal/Pool / Reuters

 

A tanú meghallgatását Gerrie Nel, a vád képviselője kezdte, a Reeva Steenkamp csípőjét ért lövésről kérdezett elsőként. Mangena azt mondta, a lány az első lövés pillanatában az ajtóval szemben állt, nem pedig a vécén ült, a golyó roncsolta a csípőcsontot és Steenkamp az újságtartóra esett. A százados úgy véli, valószínűleg kezével próbálta védeni a fejét, erre utalnak ruhájának sérülései. Mangena szerint ha a lány az újságtartó helyett a földre zuhan, a többi lövés talán nem is találja el.

A második golyó nem talált, de gellert kapott és a repeszek zúzódásokat okoztak Steenkamp hátán. A negyedik lövés áthatolt a kezén, majd eltalálta a koponyát, a golyó kettétört, az egyik darab a tarkón keresztül távozott. A lány ekkor a jobb oldalára esett, majd a vécéülőkére. Mangena szerint a futóbajnok három méterre, de az is lehet, hogy csak 60 centire volt a vécéajtótól, amikor lőtt, ezt pontosan nem lehetett megállapítani. Ez azért lényeges, mert Pistorius azt állította, a fürdőszoba ajtajából lőtt, nem volt közel a vécéhez.

Gerrie Nel azután megkérdezte a szakértőt, hogy Pistorius viselte-e a műlábát a lövések leadásának pillanatában, mire Mangena azt válaszolta, a sportoló minden bizonnyal a térdcsonkjain állt - ez az elgondolás pedig egybevág az eddigi megismert bizonyítékokkal. A ballisztikai szakember szerint a legvalószínűbb, hogy Pistorius több mint 60 centiről adta le a lövéseket, Reeva az ajtó mögött állt, az első lövés után lerogyott, a többi lövés pedig már fekve érte.

Fél 10-kor Pistorius ügyvédje kezdte el kérdezni Mangenát: Barry Roux - eddigi szokásához híven - megpróbálta belezavarni vallomásába a tanút. Azt fejtegette, vajon mennyi idő is telhetett el az egyes lövések között, és mindenre bizonyítékot akart kérni. Roux öt perc szünetet kért, hogy beszéljen saját ballisztikai szakértőjével. A rövid szünet alatt Pistorius húga egy levelet adott át Reeva Steenkamp anyjának, June-nak, aki olvasás után Pistoriusra nézett.

Oscar Pistorius hallgatja a tanúvallomásokat
Themba Hadebe / Reuters

Roux azt mondta, az általa megkérdezett szakértő szerint Reeva jobb karja volt a vécéajtóhoz közel az első lövés pillanatában, ám Mangena kitart saját álláspontja mellett.

Ismét Gerrie Nel volt soron, azt akarta megtudni a tanútól, hogy elképzelhető-e az, amit a szomszédok állítottak, vagyis az első lövés után kis szünettel még három következett. Mangena válasza szerint a ballisztikai bizonyítékok ezt támasztják alá.

Negyed 11-kor szólították a következő tanút, Ian van der Nestet, aki több mint húsz éve dolgozik véranalízissel foglalkozó törvényszéki szakértőként, és több mint 1300 nyomozásnál segédkezett már. A bíróságon fotókat mutattak a fürdőszobáról: van der Nest szerint a vécéülőkén látható vér Reeva fejéből, míg a padlón lévő a karját ért lövésből származik. A szakértő egyet értett Mangenával, a lány az ő véleménye szerint is a karjaival próbálta védeni a fejét.

Pistorius ügyvédje csak egyetlen kérdést tett fel a tanúnak, azt kérdezte van der Nesttől, hogy véleménye szerint a történtek megegyeznek-e Pistorius vallomásával, mire a férfi igennel válaszolt.

Van der Nest után következett is az újabb tanú, Michael Sales, a három mobiltelefon-szakértő egyike, aki megvizsgálta a paralimpikon iPhone-ját és iPadjét. A bíróság azt szerette volna megtudni, milyen oldalakat látogatott Pistorius a gyilkosság előtt, az ügyészség szerint ugyanis ezek alapján nem úgy tűnik, mintha a sportoló szeretetteljes kapcsolatot ápolt volna Reevával.

A letöltött adatok szerint Pistorius az iPaden eladó kocsikra, például egy 2011-es Aston Martinra és pornóra keresett rá. Közben egy érdekes információ is kiderült: a helyi média szerint a sportoló iPadjén a gyilkosság estéjén, este fél 7-kor is letöltöttek egy pornóoldalt. Erről az ügyészség korábban nem tett említést. Roux azzal próbálta védencét menteni, hogy nem bizonyítható, hogy ezt az oldalt valóban Pistorius kereste fel.

Ezen a ponton a vád és a védelem megegyezett, hogy a szerdai tárgyalást befejezik, a következőt pedig hétfő délelőttre tűzték ki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.