galéria megtekintése

Már Magyarországon megtörténhetett a tragédia

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 28. számában
jelent meg.


Hajba Ferenc
Népszabadság

A volt nickelsdorfi határátkelőn nyitották fel csütörtök este az osztrák hatóságok annak a magyar rendszámú teherautónak a rakterét, amely menekültek halálos csapdájává vált. A legfrissebb információk szerint 71 ember vesztette életét. A járművet az A4-es autópályán hátrahagyó embercsempészek egy részét elfogták.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter csütörtök délelőtt a burgenlandi rendőrség vezetőivel a magyar határ menti menekülthelyzet feltérképezésére indult. Inspekció helyett egy szörnyű bűntény helyszínén találta magát. A Hegyeshalomból Bécsbe vezető A4-es autópálya mellett dolgozó munkások felfigyeltek egy magyar rendszámú, szlovák reklámfeliratú, hűtött rakterű teherautóra, amelynek belső teréből bomlástermékből származó folyadék szivárgott. A helyszínre hívott rendőrök felnyitották a rakteret, és a szörnyű gyanú bebizonyosodott. Miután túlélőre nem bukkantak, visszazárták a teherautót, hogy a nyomok ne semmisüljenek meg.

Belülről esély sem volt kiszabadulni a raktérből. Az áldozatokat csak este kezdték kiemelni a teherautóból
Belülről esély sem volt kiszabadulni a raktérből. Az áldozatokat csak este kezdték kiemelni a teherautóból
Ronald Zak / MTI/AP

A rendőrök aprólékos munkája miatt csütörtök estig alapvető kérdésekre sem tudtak válaszolni az osztrák hatóságok. Az áldozatok számára csak becslés van. A burgenlandi rendőrigazgató ugyanakkor este 6-kor tartott sajtótájékoztatóján nem tudta még megmondani az áldozatok nemzetiségét, ahogy arra sem felelt, mi okozhatta halálukat. Később kiderült, szírek voltak az áldozatok. A holttestek állapota alapján úgy számolnak az osztrák hatóságok, hogy a teherautó rakterébe zárt emberek másfél nappal megtalálásuk előtt halhattak meg. Ebben az esetben a bűncselekmény minden bizonnyal Magyarországon történt. Doskozil elmondása szerint szerda reggel hagyta el a jármű a Budapesttől délre található indulási pontját, délben érkezett az osztrák határ közelébe, de csak az esti órákat követően lépett ki Magyarországról, majd mintegy fél napot vesztegelt Parndorf közelében a vészsávban.

 

Az osztrák rendőrség a helyszínen nyitva találta az elhagyott sofőrfülkét, a rakteret is akadálytalanul tudták felnyitni. A nyombiztosítók ezután órákig dolgoztak a helyszínen, csak délután vontatták tovább a járművet Nickelsdorfba, ahol az egykori határátkelőn található állatorvosi állomáson kezdték meg az áldozatok kiemelését a raktérből. Itt ugyanis megfelelő hűtőkapacitás biztosított a munkához. Ma délelőttre ígértek újabb sajtótájékoztatót, amelyen már az áldozatok számát és nemzetiségét is valószínűleg meg tudják mondani. Az is kiderülhet, hogy a feltételezéseknek megfelelően fulladás végzett-e a menekültekkel, vagy esetleg már holtan kerültek a járműbe. A holttesteket ezek után Bécsben, a Törvényszéki Orvostani Intézetben vizsgálják meg.

A magyar rendszámú teherautón egy szlovák csirkefeldolgozó felirata szerepel. Lapunk pozsonyi tudósítójának a zsolnai Hyza Rt. szóvivője, Karel Hanzelka elmondta: ez a jármű már legalább egy éve nem tulajdonuk. Hozzátette, hogy a cég –amely az Andrej Babis szlovák származású milliárdos, jelenlegi cseh miniszterelnök-helyettes által alapított holdinghoz tartozik – tavaly 21 haszonjárművet adott el különböző érdeklődőknek. Tudomása szerint az érintett teherautónak azóta két tulajdonosa is volt, az utóbbi román állampolgár, és Kecskeméten regisztráltatta a járművet, ezért volt magyar rendszáma. A zsolnai társaság logója jogtalanul volt még rajta.

– Külső segítség nélkül a szabadulás és a túlélés is szinte reménytelen hasonló esetben – vélekedett megkeresésünkre egy haszongépjármű-szakértő. Mint fogalmazott, a hasonló teherautók zárt rakterébe addig jut folyamatosan levegő, amíg működik a hűtőberendezés, a ventilátor, ami viszont járó motornál, illetve rövid ideig akkumulátorról üzemel csak. Ebből adódóan, ha műszaki hiba miatt leáll a motor, vagy azt szándékosan leállítja a sofőr, akkor attól kezdve – ablak, nagyobb nyílás híján – minimális levegő juthat csak a raktérbe. Kérdésünkre kitért arra is: a raktérajtón belül nincs kilincs, a külső, úgynevezett rúdzár rendkívül masszív szerkezet, a felépítmény szendvicsszerkezetű fala pedig olyan erős, hogy még több száz kilogrammnyi elmozduló, elszabaduló árut is megtart.

Burgenland rendőrfőnöke
Burgenland rendőrfőnöke
Krizsán Csaba / MTI

Az osztrák belügyminiszter igen határozottan reagált a történtekre. Az embercsempészeket nem a menekültek segítése, hanem kifosztása vezérli – mondta, és velük szemben zéró toleranciát hirdetett. A sofőr elfogására hajtóvadászat kezdődött Burgenlandban, az akció sikeres volt, mivel három embercsempészt elkaptak.

Az este a helyszínre érkező kollégánk azt tapasztalta, hogy Nickelsdorfban, Parndorfban, Bruckban nagy az elkeseredés és a felháborodás. A burgenlandiak sajnálják az áldozatokat, gyertyák is megjelentek a tragédia helyén. Többen is a határzár visszaállításában látják az egyetlen megoldást. – Ezt az elképzelést akkor is támogatnám, ha megakadályozná, hogy a Magyarországon bérelt földjeimet rövid úton elérjem a munkagépeimmel – bizonygatja egy magyarokat is foglalkoztató gazda. A hazánkból átjáró vendégmunkások rémültek, féltik állásaikat. – Ki fognak utálni Burgenlandból minden idegent – mondogatják. A tragédiáról legrészletesebben beszámoló Kronen Zeitung emlékeztet rá: kedden a Parndorfhoz közeli Bruckban már elfogtak három embercsempészt.

Csütörtöki hír, hogy a német hatóságok szerint idén hétszeresére emelkedett a Balkánon át Nyugat-Európába tartók száma. Csak idő kérdése volt, hogy a szárazföldi útvonalon is bekövetkezzen az első tömeges tragédia. A Földközi-tengeren mindennaposak a katasztrófák. Az MTI jelentése szerint tegnap is elsüllyedt egy bevándorlókkal teli hajó a líbiai partoknál, Zuára város közelében. Több százan veszthették életüket a szerencsétlenségben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.