galéria megtekintése

Nem lehetett előre látni a gátszakadást

7 komment


Hajba Ferenc

Több lényeges ponton módosította az ügyész a vádiratot a tíz ember halálát okozó vörösiszap-tragédia büntetőügyében a hétfői tárgyaláson, így aztán szeptemberben és októberben is szinte mindennap tárgyalnak majd. A legfontosabb módosítás szerint a katasztrófa bekövetkezése nem volt előre látható.

Öt évvel ezelőtt október negyedikén Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet öntötte el a timföldgyártás melléktermékeként keletkezett lúgos vörösiszap, miután átszakadt a Mal Zrt. egyik ajkai tározójának a gátja. A katasztrófában tíz ember életét vesztette, több száz ingatlan összedőlt vagy megrongálódott, új lakónegyedeket kellett építeni, sokan elköltöztek a környékről.

Az áradás nyomai a Veszprém megyei Kolontáron 2010 októberében
Az áradás nyomai a Veszprém megyei Kolontáron 2010 októberében
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A polgári (kártérítési) perek mellett büntetőeljárás is indult, az ügyet a Veszprémi Törvényszéken tárgyalják. Jogi szakemberek szerint a nyomozást talán túlságosan is hamar zárták le, illetve nyújtották be a vádat a bíróságra. Az ügyvédek úgy látják: néhány nyomozati cselekményt a rendőri, ügyészi szakban kellett volna elvégezni, ennek hiányában most nagy teher nehezedik a törvényszékre.

 

Tizenöt ember – köztük a Mal Zrt.-t akkor irányító B. Zoltán – áll a bíróság előtt. Csak a volt vezérigazgató tíz napon át tett vetített képekkel illusztrált vallomást, de a többiek is aprólékosan ismertették munkakörükből adódó feladataikat. Több szakértőt a bíróságnak elfogultság miatt ki kellett zárni az eljárásból.

Fejes Péter ügyész száztíz oldalon foglalta egységes szerkezetbe a végindítványokkal módosított vádiratát. A hétfői tárgyaláson a módosításokat sorolta fel – ez még nem tekinthető a lezáró vádbeszédnek –, melyekből kiderült: új szabályszegéseket emelt be a vádiratba, illetve terjesztett ki az eddigi vádlottakra. Igaz, a vádlottak közül néhány esetében az eddigieknél enyhébb törvényszegéseket állapított meg.

Bánáti János, az elsőrendű vádlott, B. Zoltán ügyvédje például védence számára több tekintetben is kedvezőnek találta a módosítást.

– Az ügyész is úgy gondolja már, hogy nem volt előre látható a tragédia – hangoztatta Bánáti. Szerinte morálisan is súlyos és teljesen alaptalan vádak érték korábban a védencét, amikor azt állították róla, hogy a katasztrófa után nem tett meg mindent azonnal a kárelhárításért, az emberek mentéséért.

Bánáti tudósítónknak arra is felhívta a figyelmét: végre kiderült, hogy korábban a hatóságok rosszul ítélték meg a gát szakadásának a kezdetét. Az ugyanis egy áramkimaradáskor kezdett el repedni, a téli időállítás miatt a berendezés órája 11 óra 14 percet mutatott – ebből indult ki a nyomozás – pedig akkor már délután negyed egy volt.

Szabó Györgyi tanácsvezető bíró a kiterjesztett új szabályszegések miatt a vádlottak és védőik kérésére megadta a lehetőséget a vádpontokra történő védekezésre. A felkészülésre természetesen időt is garantálni kell, így a most keddre és szerdára is kiírt tárgyalást szeptember 8-ra elnapolta. A vádlottak jelezték, hogy az ügyész szavai után kiegészítik vallomásaikat, esetleg új bizonyítékokkal állnak elő.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.