– Más a helyzet, most külön indulunk. Még mindig azt tapasztalom, hogy sok baloldali szavazó, aki támogatná Gyurcsányt, azt hiszi, hogy az MSZP-ben politizálok. Ezen persze nem segített az összefogás, amely elmosta a pártjaink közti különbségeket. Most a legfontosabb dolgunk megtanítani nekik, hogy én a Demokratikus Koalíciót vezetem.
– Talán ezért is sokan arra számítottak, hogy a vereség után hevesen támadni fogja a baloldal többi pártját.
– Ez a Fidesz és a Jobbik érdeke lett volna. Nekem meg ők az ellenfeleim, nem az MSZP vagy az Együtt. Versengeni kell, nem hátba szúrni egymást. Már csak azért sem, mert ahhoz, hogy a nagyobb városok közül minél több helyen ellenzéki polgármester legyen, ősszel megint együtt kell működnünk. A politika nem szerelem kérdése. Hosszú listám lenne, hogy elmondjam, mit gondolok erről vagy arról az emberről, akár a mi oldalunkon is. De ettől nem lesz több szavazóm. Gondolja, hogy a szavazóink örömmel néznék, ha most egymásnak esünk? Vitatkoztunk erről az elnökségben ezen a héten is, mert van rajtunk nyomás a párton belülről is, hogy legyünk kritikusabbak, de a túlnyomó többségünk szerint nem a szocikkal vagy az Együttel kell törődnünk.
|
„Nem lehet langyosan politizálni, különösen nem egy önkényes hatalommal szemben”
M. Schmidt János |
– De meg kell különböztetniük magukat tőlük.
– Két és fél éve azt mondtuk, mi leszünk az Orbán-rezsim legádázabb ellenfelei. Nem beszélünk nagykoalícióról, a legfontosabb elvi kérdésekben – alkotmány, kettős állampolgárság, egyházak politikai szerepe – nem kötünk kompromisszumot. A DK szavazói szenvedélyesen szemben állnak az Orbán-rendszerrel, nem fogadják el az MSZP sokszor kompromisszumra hajló álláspontját, és az Együtt gyakran kilúgozott, technokrata válaszait sem. A Demokratikus Koalíció a legkiszámíthatóbb baloldali párt. Nem váltogatjuk a véleményünket aszerint, hogy éppen mit gondol erről-arról a jobboldal vagy a választók feltételezett többsége. Aki ránk szavaz, biztos lehet abban, hogy fontos elvi ügyekben évek múlva is azt kapja tőlünk, amit ma ígérünk.
– Az ország szempontjából mi a tétje az EP-választásnak?
– A legfontosabb kérdés sajnos eldőlt. A bezárkózó, „honvédő”, Brüszszelt moszkvázó álláspontnak, a szabadságharcos mentalitásnak többsége lesz ezen a választáson. Így inkább belpolitikai a tét: az, hogy a három kisebb baloldali párt, az LMP, az Együtt és a DK bekerül-e, és mi lesz közöttük a sorrend. De ez is szimbolikus jelentőségű, ha az egyik 5, a másik 6 százalékot szerez, az nem sok mindent befolyásol, bár nyilván nem lesz jó érzés annak, aki hátul végez. Ki fog derülni az is, hogy külön-külön több szavazatot szerzünk-e, mint a parlamenti választáson közösen. Ha többet, fel fog erősödni azoknak a hangja, akik szerint nem kellett volna összefogni. Ami nem igaz, hiszen akkor – talán a XIII. kerület kivételével – egyetlen egyéni ellenzéki mandátum sincs.
– Milyen eredményre számít?
– Miért titkolnám, hatalmas csalódás lenne, ha nem érnénk el az 5 százalékot. Őrült sok munkánk van ebben, nemcsak nekem és korábbi kormánytagoknak, hanem sok ezer embernek. Ha nem sikerül, az sokakat el fog gondolkodtatni, hogy jó-e a politikánk, jól csináljuk-e, elég tehetségesek vagyunk-e. De nem erre készülök, erősen hiszem, hogy mandátumot szerzünk. Két képviselői hellyel mindenki elégedett lenne.
– Lehet másokkal, másfajta politikát csinálni a DK-ban?
– Őszintén szólva, nem hiszem. A párt fő irányát, karakterét jelentősen befolyásolja az én személyiségem. Ezért is fogalmazok óvatosan, hogy ne legyen álságos, amikor azt mondom, kudarc esetén felajánlanám a lemondásomat. De a párt vezetőjéről ilyen esetben a pártnak kell döntenie.
– Programjukból úgy tűnik,mintha egy sor kérdésben, amelyeket itthon nem sikerült rendezni, Brüsszeltől várnák a megoldást: európai korrupcióellenes ügyészséget hoznának létre, uniós szankciókkal kényszerítenék ki a demokratikus jogok betartását, megtiltanák a kötelező hitoktatást. Mi köze mindehhez az uniónak?
– Most is van az Európai Unió asztalán olyan javaslat, hogy az uniós pénzekkel összefüggő korrupciós ügyeket egy európai ügyészség tárja fel. A magyar kormány nem támogatja, mi viszont tovább mennénk, és minden, politikust érintő korrupciós ügyet ezen a szinten vizsgálnánk ki. Természetes, hogy ha Európai Egyesült Államokat szeretnénk, annak része egy szövetségi szintű vádhatóság is. Aki egységes Európáról beszél, az egyre több közös ügyről, politikáról és intézményről beszél.
– Nem hiszem, hogy amikor egy lakossági fórumon az egyesült Európáról szónokol, lázba jönnek az emberek.
– Akik eljönnek meghallgatni minket, szeretik. Példákat mondok nekik. Hogy az Egyesült Államok, Németország, Olaszország sem lenne ilyen erős, ha nem alakulnak egységes, illetve szövetségi állammá. Versenyképesek leszünk Amerikával, Kínával, Oroszországgal, ha külön-külön versenyzünk? Itt a krími konfliktus: Putyin háromszor felvonultatja a csapatait, amikor mi Európában még mindig arról társalgunk, hogy a huszonnyolc tagállami külügyminiszter mikor fog találkozni. A feje tetejéről a talpára kell állítani az uniót: közös kül- és védelmi politika kell, ahogy az Osztrák–Magyar Monarchiában. Ne a hétköznapi élet apróságaiba szóljon bele Brüsszel, abba, hogy mennyi a házi pálinka jövedéki adója, vagymi legyen a helyi piacra készülő hurkában, hanem nagy ügyekben állapodjunk meg! Ezt értik az emberek. De vannak rövidebb távú, néhány évre szóló vízióink is, mint hogy hat-nyolc év alatt tegyük kétnyelvűvé a teljes európai közoktatást. Ezek is kellenek a politikában, nem csak napi válaszok, könyvelőszemlélet.
– Miért nem hajlandó vitatkozni a Jobbikkal?
– Mert az ember vagy köpköd, vagy vitatkozik. Akik köpködnek, azokkal megküzdök és nem vitatkozom.
– De hogy küzd meg, ha nincsenek egy légtérben? Aki elmegy egy DK-fórumra, azt nem kell meggyőzni, hogy ne szavazzon a Jobbikra. Valószínűleg az ATV nézőit sem. Miközben nyilvánvaló, hogy a Jobbik szavazóinak egy része korábban a baloldalra voksolt.
– Elmondom, ahol csak tudom, hogy mit gondolok a Jobbikról. De a demokratikus és a szélsőséges, helyenként újnáci eszméket valló pártok közé falat kell építeni. Ha nem volt sikeres a bojkottpolitika, akkor nem föladni kell, hanem szorosabbra kell fogni a bojkottot, a legminimálisabb együttműködést sem tanúsítani. Le kell leplezni például, hogy amíg a Jobbik politikusbűnözésről beszél, az elmúlt négy évben politikusai több köztörvényes ügybe keveredtek bele, mint az összes többi párt együtt.
– Erre való a vita.
– Nem fogok kezet újnácikkal. Nem fogom azt mondani Morvai Krisztinának, akinek egy rossz szava sincs arról a gyalázatról, ami a vajdasági Pásztor Istvánnal történt a Kossuth téren, hogy tisztelt képviselő asszony, mert nem tisztelem. De nem akarom megkerülni a kérdését. Igaz, a Jobbik megtanulta, hogy oda kell menni az emberekhez, beszélni kell velük, meg kell kérdezni, mit segíthetek. Magunknak is ezt javaslom a vita helyett, amit, higgye el, nagyon kevesen néznének meg azok közül, akikről most beszélünk. Mi állami támogatás nélkül egy tank benzint nem tudunk adni az embereinknek, nem tudjuk fizetni a telefonszámlájukat, ennek ellenére a legszervezettebb baloldali párt vagyunk a tízezresnél kisebb településeken.
– A Jobbiknak sem volt pénze, míg be nem jutott a parlamentbe, mégis megszervezte magát.
– Igen. És szembe is kell néznünk azzal, hogy van valami, amiben a jobboldal, így a Jobbik is, sokkal erősebb nálunk: a szenvedéllyel átélt politikai meggyőződés. Ez régi tehertétel a baloldalon. A baloldal szeret kompromisszumot kötni, de nem szeret versenyezni, elintézni szeret ügyeket, nem megharcolni értük, apparátusi szemlélet jellemzi, nem mozgalmi szemlélet. Ha van kulturális hátránya a baloldalnak, ez az. Nem véletlenül mondom, hogy nem lehet langyosan politizálni, különösen nem egy önkényes hatalommal szemben. Mert ha egy politikai közösséget nem hat át a szenvedély, hogy változtasson az országon, akkor alul fog maradni.
