Ne kérjen pénzt, aki fanyalog

- Meg kell mutatni, hogy - noha az uniós rendszer számunkra kissé átláthatatlan, s olykor a döntéshozók is túl messze vannak – elemi gazdasági érdek fűz minket ehhez a közösséghez. Nincs más alternatíva. Ha ímmel-ámmal vesznek részt az emberek az uniós választásokon, akkor – legalábbis az én olvasatomban – ne csodálkozzanak, ha „ímmel-ámmal" csorognak majd hozzánk a fejlesztési források. Akkor is így gondolom ezt, ha tudom: nincs közvetlen összefüggés a választási részvételi arány és a támogatási feltételek között. De kérni erkölcsileg csak annak van joga, aki cserébe ad is valamit, s nem csak fanyalog.

Szavazásra menet

A művelődési ház épp felújítás alatt van – ezt kivételesen nem uniós forrásból hozzák rendbe -, de a szavazókör az építkezés ideje alatt is működik. Megtudjuk: délelőtt tizenegyig itt nyolc-kilenc százalékos volt a részvételi arány. Sokan érkeztek a tíz órakor kezdődő mise előtt, és várhatóan annak befejeztével is jön majd egy újabb hullám.

Bóta Marcell először szavaz: édesanyjával és a nővérével, Barbarával érkezik. Azt mondja, az uniós kampány nem volt túl ütős, a közeli Egerben is csak alig néhány plakátot látott, a tévében meg szinte semmit, így ezek az információk nem igazították útba, hogy melyik pártra adja a voksát. Hogy végül melyik mellé tette az ikszet, nem mondja, mi pedig nem firtatjuk. A testvérpár arról beszél, nem igazán járnak külföldre, s karrierjüket is itthon tervezik. Az édesanyjuk hozzáteszi, jó lenne, ha az uniós tagságunk konkrét, és sokak számára érzékelhető munkahelyteremtéssel járna, mert ma ez a legfontosabb ügy az országban.

Bóta Marcell és testvére - fotók: Szántó György

Végigsétálunk a falun: új park, új szobrok, szép házak, virágos kertek. A város közelsége jót tett a településnek, főként azért, mert az itteni lakóparkokba sokan kiköltöztek Egerből. Ennél már csak akkor örülnének jobban – mondják az itt élők -, ha a tehetősebb vállalkozók nem csupán a nyugodt otthon és a szép családi ház megteremtésének lehetőségét látnák meg Ostorosban, hanem a vállalkozásaikat is ide telepítenék.

Erre azonban – vélik – még jó darabig várniuk kell. Hiába vagyunk ugyanis egy évtizede uniós tagok, a városok és falvak közötti különbségek nem csökkentek. Az értelmiség még mindig elvándorol a kistelepülésekről, de legalábbis reggelente kocsiba ül, buszra száll, mert helyben nem talál valódi munkalehetőséget.