Ezek a kijelentések akkor is, most is nagy vitát gerjesztettek, illetve gerjesztenek. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség január 12-re meghirdetett, majd lemondott vitaestjéről szóló cikkünket több mint kétezren osztották meg, rengetegen kommentelték. Ezekből kitűnik:
a szingli alatt sokan csak a karrierjére koncentráló, jól kereső, gyereket nem akaró, a partnereit cserélgető nagyvárosi nőt értik.
Az embereknek rendszerint két regényfigura, Bridget Jones vagy a Állítsátok meg Terézanyut! főszereplője, Kéki Kata ugrik be.
És ha vetünk egy pillantást a 2011-es népszámlálás adataira, akkor valóban markáns statisztikát látunk: Magyarországon ma már minden hetedik ember egyedül él. Ám ha mélyebbre ásunk, akkor kiderül: az egyedülállók jelentős része nem „úgy” egyedülálló, sőt, igazából alig találni köztük igazi szinglit.
A KSH Népességtudományi Kutatóintézet (NKI) 2012-2013-as adatfelvétele azt mutatja, hogy
a fenti definíció szerinti szinglik aránya a 30–49 korosztályban alig 3 százalék,
és ebben a számban nemcsak a nők szerepelnek. A 2011-es népszámlálás pedig arra is rávilágított, hogy az egyedülállók jelentős része már nem fiatal, 40 feletti. Köztük magas a nők aránya, de nem azért, mert a karrierjüket építgetik. Túlnyomó többségük özvegy. (Közismert, hogy a magyar férfiak átlagéletkora jóval alacsonyabb, mint a nőké.) Továbbra is magas a válások száma, ráadásul terjed egy újfajta élettársi kapcsolat is: főleg a gyerekes elváltakra jellemező, hogy új partnerükkel nem költöznek össze, külön háztartást vezetnek.
|
Valahogy így néz ki a szingli – ahogyan azt a magyarok elképzelik
Paul Hackett / Reuters |
Az már az ezredfordulón kiderült Utasi Ágnes szociológus kutatásaiból, hogy
Magyarországon főleg „kényszerszinglik” élnek, az egyedüllét nem tudatosan vállalt életforma.
„A falun élő, nem túl jó anyagi helyzetben élő férfi és a nagyvárosban lakó diplomás, az átlagnál jobban kereső nő nem talál egymásra, mert a férfi nem partiképes” – elemezte a jelenséget lapunknak Murinkó Lívia, az NKI tudományos munkatársa. Nem arról van szó tehát, hogy a 30-40-es korosztály tagjai jól érzik magukat egyedül, sőt: a társkereső oldalak magas forgalma azt mutatja, hogy nap mint nap tízezrek keresik a párjukat.
Gyökeresen más képet kapunk a szinglikről, ha belenézünk az NKI kutatásaiba. Murinkó szerint mára elterjedtté vált, hogy a fiatalok a húszas éveikben egyetemre-főiskolára járnak, elkezdik építeni karrierjüket, hogy aztán a gyerekvállalásnak – ami áttolódik a 30-as éveikre – meglegyen az anyagi háttere.
Tehát a tényleges szingliket inkább a 30-40-es korosztályban érdemes keresni. Csakhogy a 30 feletti egyedülállóak nem „szokványos” szinglik: minden másodiknak született már gyereke,
közel ugyanannyi köztük a férfi, mint a nő. 18 százalékuk él Budapesten, 21 százalékuk valamelyik nagyobb városban, a legtöbb (60 százalék) viszont kisebb településen lakik. Az egyedülállók 36 százaléka mondta azt: épphogy kijön hó végén a fizetéséből, mindössze 2 százalékuk ismerte el, hogy „gondok nélkül él”.
Ugyanakkor a tehetősek körében kezd divattá válni a házasságkötés és a kettőnél több gyerek vállalása.
Magyarország nemzetközi összehasonlításban nem lóg ki a sorból:
a KSH szerint az európai átlag alatt vagyunk, a listán Finnország, Észtország és Németország vezeti, ahol a 30–59-es korosztály 17-20 százaléka egyedülálló, nálunk „csak” 12 százalékuk.
Tehát nem az úgynevezett szingliktől kell félteni a nemzetet, sokkal inkább a válásoktól. Az NKI vezetői, Spéder Zsolt és Kapitány Balázs demográfusok évek óta hangsúlyozzák, hogy a válások száma már a rendszerváltás előtt magas volt, s mára „tanult viselkedésforma” lett.
A szülők példája is befolyásolja, hogy sokan nem hisznek a házasság intézményében, és úgy gondolják, a szakítás a legjobb megoldás a párkapcsolati problémákra.
Részben ennek is tudható be az élettársi kapcsolat gyakoribbá válása, miközben Spéder úgy véli, az ilyen viszonyban gyengébb az elköteleződés. Sokan tényleg úgy fogják fel, hogy még csak próbálgatják az együttélést, így nehezebben születik meg a döntés a gyerekvállalásról is. Egyébként a szinglitémát a közbeszédbe visszahozó Benda is elismeri, elméletének lényege, hogy a családi viszonyok, a nők társadalmi helyzetének megváltozása miatt „kötődési képességhiány alakul ki a gyerekekben”.
