galéria megtekintése

„Csodát műveltek az építészek” a Ligettel: kiűzték a múzeumokat

2 komment


Szalai Anna

Az autókat szinte teljesen kitiltaná, a trolibuszokat pedig a Dvorák sétányra szorítaná vissza a Városliget parkrehabilitációs pályázatának győztese. A Garten Stúdió Kft. ezenfelül új rózsakertet alakítana ki, visszaállítaná a Páva-szigetet, több szintes játszóteret és aktív sportzónákat építene.

A magyar nyelvű nemzetközi tenderen kizárólag magyar tájépítészek indultak, szám szerint nyolcan. A zsűri szinte minden pályaművet díjazott. A második helyen a Lépték-Terv, a megosztott harmadik helyen az S73 és a Pagony Táj- és Kertépítész Iroda végzett. Díjazásban részesültek továbbá a Szent István Egyetem Kertművészeti és Kerttechnikai Tanszéke, az Unitef-83 Zrt., az Újirány Tájépítész Kft. és a Korzó Tervezési Studió tervei.

Mőcsényi Mihály, a zsűri társelnöke az eredményhirdetés után hangsúlyozta, „a tájépítészek csodát műveltek”, világszínvonalú tervek születtek. Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa kijelentette, hogy ez volt a projekt legfontosabb pályázata. Ehhez képest a tender összdíjazása alig negyede volt a szintén ezen a héten kihirdetett Néprajzi Múzeumra kiírt építészeti pályázaténak. S természetesen minden hivatalos megszólaló elmondta, hogy a park zöldfelülete nőni fog.

 

A pályázók közül öten pályamunkájukban olyan alternatív tervet is bemutattak, amely új múzeumi épületek nélkül képzeli el a park rehabilitációját. A Magyar Tájépítészek Szövetsége a díjátadó után kiadott állásfoglalásában rögzíti: továbbra sem ért egyet a Városligetbe telepítendő múzeumépületek megjelenésével, aggodalmát fejezi ki a történeti kert további torzulásának lehetősége miatt, és elhamarkodottnak tart minden fakivágást, mivel a pályázatnyertes tájépítész team munkája csak most kezdődik. A szakmai szervezetek és a Városliget Zrt. megállapodása alapján az egyes épületeket tervező építészirodáknak igazodási kötelezettsége van a Városliget egészét tervező tájépítészekhez.

A parkrehabilitációra 15 milliárd forintot szán a Városliget Zrt. az évtized végéig. A Liget Projekt teljes költségvetése 200 milliárd forint. A park megújítása 2017-ben kezdődik el, és várhatóan 2019-ben fejeződik be. A beruházás ellen a Parlamentben és előtte is tiltakoztak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.