galéria megtekintése

„Most még bármi lehet”

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 20. számában
jelent meg.

Boda András – Gergely Márton
Népszabadság

A kormányellenes tüntetéssorozat megmozdulásainak egyik, jobbára háttérbe húzódó szervezője, Jámbor András úgy véli, már kialakult a politikai mezőben egy egyre táguló légüres tér, amelyet egy új párt próbál majd kitölteni. Azt azonban nem tudja, hogy ki, mikor jelentkezik be erre a feladatra.

„A tüntetések utóhatásaként fognak születni új pártok”
„A tüntetések utóhatásaként fognak születni új pártok”
Korponai Tamás

– Másfél hónap alatt alaposan megváltoztak a politikai erőviszonyok, a kormánypárt például bő tíz százalékot veszített népszerűségéből. Ebből mennyi írható a tüntetők számlájára?

– Mindenekelőtt egy kis pontosítás: az őszi események valójában nyáron kezdődtek. Ne feledkezzünk meg az Origónál történt botrányos főszerkesztőváltásról, az RTL-híradó politikai fordulatáról vagy épp arról: Orbán maga minősítette illiberálisnak az államot. Ezeknek az ügyeknek is nagy szerepük volt abban, hogy ősszel a netadó terve az utolsó csepp lett a pohárban. Bár az kétségtelen, hogy óriásira nőtt a felháborodás, másfél hónap alatt több olyan tüntetés is volt, amelyen tízezres tömeg gyűlt össze, és vidéken, sőt még külföldön is számos demonstrációt tartottak, mégsem könnyű megítélni, mekkora szerepe volt a kormánypárt megroggyanásában a demonstrációknak és mennyi magának a Fidesznek.

 

– A minden napra jutó fideszes botrányokra gondol?

– Nem csak azokra. Arra is, hogy például durván alábecsülték a kormánypártban az „RTL-adó” várható hatásait, ráadásul ezt a hibát elkövették még egyszer, a netadó ötletével. Az utcán vonuló tömegek aztán egyre nagyobb nyomást gyakoroltak rájuk, így még többet hibáztak. Közben pedig mind idegesebben konstatálták, nem tudnak mit kezdeni az újfajta ellenzékkel. Azt már sokszor megmutatták, hogy pártokat, politikusok imidzsét percek alatt, irgalmatlan precizitással képesek lerombolni, de ezen a képlékeny, ügyekre és nem pedig szervezetekre vagy emberekre épülő közösségen nem tudtak fogást találni. Hiszen hiába választanak ki egy tüntetésszervezőt célpontnak, ha legközelebb egy másik rendezi a demonstrációt. Még az ütéskísérleteikkel is csak maguknak ártottak. Erősen félrecsúszott, amikor ráküldték a Hír TV-t a tüntetések szónokaira. Mára pedig már azt látjuk, hogy összeomlott az a kommunikációs erőtér a Fidesz körül, ami eddig mindig megvédte a pártot. Eközben az emberek már nem érzik azt, hogy egyedül vannak a problémáikkal, az egyes csoportok gondjai össztársadalmi elégedetlenségbe állnak össze. A Fideszben már konstatálhatják, a belső nyomás is nő. Az azért jelent valamit, hogy a Fidesszel közismerten szimpatizáló Jókai Anna is beszól nekik. Az pedig, ha a Fidesz holdudvara prominensei beszélnek ki, visszajelzés az embereknek, hogy igazuk van. Emiatt kicsit már spiráljellegűnek tűnik a Fidesz mozgása.

– És megállnak a lejtőn?

– Hát, azért bármi történt is az elmúlt hetekben, elég merész dolog lenne a Fidesz teljes bukásáról beszélni. Ahhoz képest viszont, hogy az elmúlt négy és fél évben érinthetetlennek tűntek, már az is óriási szó, hogy egyáltalán zavarba kerültek. Vagy nézzük csak azt: már ki sem kellett mennünk az utcára tüntetni, önként lemondtak a képviselőknek járó ingyenes sztrádamatricáról, mert tudták, ez kicsit durva lenne a fizetős rendszer kiterjesztése idején. És, hogy a számomra legfontosabbat említsem: végre egyre többen ismerik fel, borzalmasan nagy a szegénység az országban, ami ellen haladéktalanul tenni kell. De a Fidesz zuhanása azt is eredményezi, hogy kialakult a politikai mezőben egy légüres tér.

– És már mindenki arra várja a választ: ki, mikor, miként tölti ezt be?

– Most még bármi lehet. Én arra számítok, hogy a tüntetések utóhatásaként fognak születni új pártok.

– A most ismertté vált szónokok, rendezők alapíthatnak pártot?

– Nincs ilyen törekvés. Attól, hogy esetleg egyeseknek vannak politikai ambíciói, a közegről még nem lehet ezt elmondani. Szerintem egyébként nem is lenne jó, ha a mostani tüntetésekből nőnének ki új pártok, mert ezek a tüntetések a felháborodásról szólnak, nem egy jövőkép megalkotásáról.

Névjegy

Jámbor András 1986-ban született. A Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatója volt, de tanulmányait megszakította. Dolgozott az LMP-nél, majd az Együtt–PM-nél az online kommunikációért felelős csapatban, amit januárban, a kormányváltó összefogás megalakulásakor hagyott ott. A Kettős Mérce bloggere.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.