galéria megtekintése

Monty Pythont csinált a Fidesz az Országgyűlésből

6 komment


Bita Dániel

Utolsó idei munkanapján két ülést tartott az Országgyűlés: egyet az ellenzék, egyet a kormányoldal kezdeményezésére. Az előbbit, amelyen az M0-s díjmentessége lett volna a téma, a Fidesz-KDNP bojkottálta, az utóbbin újra elfogadták az államfő által kifogásolt törvényeket. Az évzáró sem telt a megszokottnál jobb hangulatban.

A parlamentarizmus-történet kutatóinak nemzetközi összevetésben is érdekes lehet, mikor tartott legutóbb egy nap két ülést a törvényhozás. Kedden ez történt az Országgyűlésben.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Reggelre a baloldal, délre a Fidesz-frakció javaslatára hívták össze a képviselőket. A szocialisták, az LMP-sek és a függetlenek azt szerették volna elérni, hogy a parlament határozatban mondja ki az M0-s körgyűrű és más elkerülő utak, valamint az autópályák bevezető szakaszainak díjmentességét. Ám reggel nyolckor az ellenzéken kívül csak néhány kormánypárti politikus volt a teremben. Elég kellemetlen szerep hárult rájuk.

 

Fónagy Jánosra az, hogy elmagyarázza, miért tehercsökkentés az útdíj kiterjesztése. A fejlesztési minisztérium államtitkára szerint majdnem mindenki jól jár azzal, főleg a vidékiek, hogy csak ötezer forint lesz a megyei pályamatrica, ez havi négyszáz forint, két gombóc fagylalt ára, amit a Budapest környéki agglomerációban élők ki fognak tudni fizetni. Fónagy csak abban látott némi veszélyt, hogy az emberek az ellenzéki képviselők agresszivitása miatt nem hajtanak fel az autópályákra. Rétvári Bence államtitkár nem szólalt meg, feladata csak az volt, hogy jelenlétével lelki támogatást nyújtson kollégájának.

Ezután a napirend elfogadása következett volna, az ülést vezető Latorcai János (KDNP) föl is tette szavazásra az MSZP-s javaslatot, de mivel a kormánypártiak bojkottálták az ülést, a parlament határozatképtelen volt. A törvényhozási szokásjog azonban nem ismeri azt a jelenséget, hogy a kormányoldal szándékosan ellehetetleníti az Országgyűlés munkáját.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ezért aztán, ami történt, a Monty Python-filmek legjobb jeleneteit idézte. Latorcai, ahogy kell, megkérte a távollévő frakcióvezetőket, hogy biztosítsák a szavazásokhoz szükséges létszámot, a terembiztosi szolgálatot pedig arra, hogy hívják be a folyosón tartózkodó képviselőket. A folyosók azonban olyan üresek voltak, mint a szupermarketek egy jövő áprilisi vasárnap. Csak Kósa Lajos bolyongott ott. Latorcai nyugtázta, hogy nem lesznek többen, és lezárta az ülést. De előtte jelezte, kifüggesztik a hiányzók névsorát. Megkérdeztük a házszabály ismerőjét, a KDNP-s Rubovszky Györgyöt, hogy hová és miért függesztik ki a szégyenlistát. Az internetre – válaszolta, és azt is megtudtuk, hogy ennek nincs következménye.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Délben már a kormánypárti politikusok is kellő számban megjelentek az idei utolsó ülésen. A hangulat nem volt éppen karácsonyi, Kövér László arra kérte a közbekiabáló szocialista Gőgös Zoltánt, hogy duguljon el, legyen szíves. A Miniszterelnökség államtitkára, L. Simon László pedig sértődötten félbehagyta beszédét és leült, annyira zavarta az ellenzéki zaj.

Az ülést azért hívták össze, hogy a parlament újra elfogadja a plázastop meghosszabbításáról és a veszteséges üzletláncok szankcionálásáról szóló törvényeket, amelyeket Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött. Utóbbin így még szigorítottak: több üzletre vonatkozik majd az előírás, hogy két egymást követő évben nem lehetnek veszteségesek, és a működési tilalom egy évvel korábban, 2017-ben életbe lép.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Meglepetést csak az okozott, hogy a fideszes Vécsey László az ellenzéket okolta, amiért a köztársasági elnök kénytelen volt visszaküldeni a plázaépítési moratóriumról szóló jogszabályt, mondván, a hibás rendelkezéseket ők sem találták aggályosnak, nem jelezték kifogásaikat, nem könnyítették meg az ellenzéki indítványok befogadására közismerten fogékony kormánytöbbség dolgát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.