galéria megtekintése

„Miniszterelnök úr, adják vissza a trianoni határainkat, a többit megoldjuk”

47 komment


Rab László

A kormányfő betegsége miatt pár napos késéssel érkezett a kommunista idők vasipari fellegvárába, de megérte rá várni, mert sok fejlesztési pénzt hozott a batyujában.

– Miniszterelnök úr, adják vissza a trianoni határainkat, a többit megoldjuk – mondta Orbán Viktor egy idős rajongója a dunaújvárosi városháza előtti téren, ahol a miniszterelnök pár percre találkozott „a néppel”. – Ezt most holnap reggelre nem vállalom – felelte Orbán, aki előzőleg a „kényszer-betelepítés elleni” népszavazás kapcsán arról beszélt, hogy „a németek adják inkább vissza a németjeinket”.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

A kötetlen napfürdőzés során a Modern Városok Program együttműködési aláírására Lázár János miniszterelnökségi miniszter társaságában a régi iparvárosba érkező kormányfő még meghallgatta azt a tanácsot, hogy „ne engedjék el a nyugdíjasok kezét, mert mi vagyunk azok, akik magukra szavaztunk”. Ezután elviharzott, hiszen mint mondta, este már Kairóban kell tárgyalnia. „Vigyázzon az arabokkal, nehogy idecsábuljanak” – adott neki útravalóul tanácsot egy idős asszony, Orbán ezzel letudta dunaújvárosi programját, amelynek során irgalmatlan mennyiségű kormányzati pénzforrás „biztosításáról” gondoskodott.

 

A kormány 23 várossal köt fejlesztési együttműködési szerződést, már csak a két ellenzéki, Szeged és Salgótarján maradt hátra. Dunaújvárosba betegsége miatt pár napos késéssel érkezett, de a tekintélyes ajándékcsomag miatt megérte rá várni.

Cserna Gábor polgármester is érezte a pillanat varázsát, hiszen beszédében – amelyben, milyen meglepő, méltatta a megállapodás létrejöttét – azt hangsúlyozta: előttünk a város, mögöttünk a kormány! A polgármester szerint a baloldali évtizedek alatt túlságosan egy lábon állt a város, ezt most felváltanák az informatikai fejlesztések tervével, a pénzből, amelyet a kormány „biztosít”, okos várost akarnak építeni a Dunaferr-rel, a Hankook Tire-rel, az Alkalmazott Tudományok Egyetemével és a vállalkozások fellendítésével. (Hogy a sétálóutcán az üzletekben jelenleg nem lehet bankkártyával fizetni, még az informatikai robbanás előtti viszonyokat idézi – R.L.) A polgármester a jövővíziót „a kőkemény munkára, a hideg fejre és a forró szívre” alapozza, és kiváló diplomáciai érzékre vall az is, hogy örömmel jelentette: immáron 12 ezer helybéli aláírta a kötelező betelepítés elleni aláírásgyűjtő íveket.

Orbán azzal kezdte pénzosztó beszédét, hogy leszögezte:

Dunaújváros a kormányzó pártok számára becsületbeli ügy,

a régi iparvárosban most 6,5 százalékos a munkanélküliség, ami 2018-ra 6 százalék alá csökkenthető. Könnyű volt Győrből, Pécsből, Debrecenből, Szombathelyből virágzó várost teremteni, a tét a hagyományos iparvárosokban nagyobb, mondta Orbán. – Ha nem dolgoznak az emberek, nincs gazdasági teljesítmény – tette hozzá –, ha pedig nem versenyképesek a cégeink, köthetünk bármilyen megállapodást, nem lesz eredménye. Az elmúlt években az emberek rengeteget tettek azért, hogy 2010-ben a gazdasági összeomlást el lehessen kerülni.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

A miniszterelnök szerint a gazdaság fejlődési pályán van (miközben válságstáb jött létre, mert azt tapasztalta, hogy csökken a GDP – a szerk.), a viták arról szólnak, hogy a növekedés mekkora lesz. Külön kiemelte a dunaújvárosi közmunkaprogramot (ötszázan vesznek benne részt), amelyben példaértékű módon romákat is próbálnak visszajuttatni a munka világába.

– Magyarország egy olyan ország, ahol a kormány nélkül nem lehet várost fejleszteni

– szögezte le Orbán annak kapcsán, hogy Dunaújvárost modern ipari várossá kell tenni. – Ez nem politikai kérdés, történelmi, szociológiai és gazdasági okai vannak. Ha a városok nem keresik a kormánnyal a kapcsolatot, akkor nem fejlődnek.

Szóba került a hétvégén esedékes időközi választás is, amelyre azért kerül sor, mert egy fideszes önkormányzati képviselőt gyilkosság vádjával letartóztattak, a helyére választanak új képviselőt. Orbán arra kérte a helyieket, támogassák a jelöltet, miként az ősszel esedékes kényszer-betelepítés elleni népszavazást.

A bejelentéseket követően három helyi újságíró három helyi kérdést tehetett fel, utána a kormányküldöttség sietősen továbbutazott. A városháza környéki háztetőkön a Terrorelhárítási Központ szakemberei távcsövekkel pásztázták a főteret, Orbánt a pár perces, nyugdíjasokkal folytatott eszmecsere során testőrök vették körül. Sem a díszteremben, sem a téren nem lehetett neki nem dunaújvárosi vonatkozású kérdést feltenni.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

A kormányfő reményei szerint minél hamarabb le tudják zárni Brüsszelben a közeli Paks 2 ügyében a nyitott kérdéseket, és az új erőműnek köszönhetően Dunaújvárost gáz alapú városból villamos alapú lakóhellyé kívánják tenni. Az együttműködés keretében

félmilliárd forintból áruforgalmi csomópont létesül, megteremtik az egyetemen az elektromobilitás szakemberképzését, és villanybuszokat állítanak forgalomba, a térség útjait 4 milliárd forintból felújítják. A volt orvosi rendelő átépítésére 1 milliárdot szánnak, a városi élményfürdőre 3 milliárdot áldoznak, a Szalkiszigetre 900 millió forintot fordítanak.

Jut pénz az arborétumra is (100 millió), az új, 1800 fő befogadására alkalmas kézilabdacsarnok 2 milliárdba kerül, megújul a vidámpark (380 millióból), a Radai Sporttelepet 700 millióból teszik használhatóvá, 2,9 milliárd forintból pedig szállodát építenek a központban. Nincs viszont pénz arra (mert az EU nem ad rá), hogy Dunaújvárost Kecskeméttel négysávos úttal összekössék. Szintén feltételes módban beszélt Orbán arról, hogy minden járásban szükség lenne lőtérre, vívó- és lovasközpontra, a nagyobb városokban pedig uszodákra.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.