Ez itt a bökkenő.
Amikor hónapokkal ezelőtt felröppent a hír az e-kártya bevezetéséről, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleményben tudatta, hogy indokolatlan mértékű hatalom kerülhet az állam kezébe. A kormány az e-személyi bevezetésével – amelynek biztonsági hátterét a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat teremti meg, de bevonhatnak piaci szereplőket is – túl sok lehetőséget ad a Belügyminisztérium kezébe, és hatalmas előnyökhöz juttatja az államot – így fogalmazott a TASZ szakmai igazgatója, Szabó Máté Dániel, aki szerint lehetőség lesz arra, hogy egy speciálisan képzett „összerendezési kóddal”
egy adott személyről az összes adatot együtt láthassák. Ezt profilírozásnak nevezik.
A TASZ semmilyen jelzést nem kapott Lázár bejelentése előtt, de nem tudunk arról sem, hogy az adatvédelmi biztossal egyeztettek volna. – A törvényjavaslat ellentétes az Alkotmánybíróság korábbi döntéseivel, és reméljük – fogalmazott Szabó Máté Dániel –, hogy Áder János köztársasági elnök megvétózza a törvényt. Ha nem, akkor az alapvető jogok biztosának feladata lesz, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon.
Ehhez képest Péterfalvi Attila eléggé megengedő nyilatkozatot adott a HVG-nek. – Alkotmányosan kivitelezhető, nem látok alapvető problémát, de hiányoznak még garanciális szabályok a javaslatból. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke aggályait megosztotta a törvényalkotókkal, és (legalábbis őt) megnyugtató válaszokat kapott. Ha ennek megfelelően a garanciákat a javaslatba is átvezetik, Péterfalvi aggályai szertefoszlanak, aki hozzátette: ahhoz azért ragaszkodna, hogy az ujjnyomat képe csak az e-kártyán látszódjék, azokból ne építsenek központi adatbázist.
– A személyes adatok elektronikus kezelése látszólag egyszerű és kényelmes megoldás, a felszín alatt azonban alapvető változásokat jelent a résztvevők kapcsolatában – olvasható az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet egy korábbi tanulmányában, amelynek szerzői Szabó Máté Dániel, Székely Iván és Simon Éva. – Növeli az adatalanyok és az adatkezelők közötti információs egyenlőtlenséget. Egy olyan rendszerben, ahol a személyes adatokat automatikus adattovábbító és elemző rendszerek közreműködésével kapcsolják össze és dolgozzák fel, az emberek egyre kevésbé tudják átlátni saját adataik sorsát, megérteni a rendszer működését, és egyre kevesebb ráhatásuk lesz arra, hogy mi történik az adataikkal, miközben az adatkezelők egyre több lehetőséget kapnak az adatalanyok életének megismerésére, elemzésére, befolyásolására.
A kormányzati koncepciókban több helyen előfordul az állampolgárok aláíró, hitelesítő, illetve titkosító kulcspárokkal való ellátásának terve. A kulcspár nyilvános része (akár aláírásra, akár hitelesítésre, akár titkos kommunikációra használják) általános alkalmazás esetén
könnyen válhat afféle személyi számmá, vagyis olyan azonosítóvá, ami alkotmányellenes.
Ezért arra kell törekedni, hogy ne rendelkezzen azokkal a jellemzőkkel, amelyekkel az 1991-ben alkotmányellenesnek minősített személyi szám rendelkezett. A szakemberek egyszer használatos jelszavakat és azonosítókat javasoltak, amelyeket elektronikus banki átutalásoknál ma is széles körben alkalmaznak. Más kérdés, hogy a közigazgatási szervnek ismernie kell az ügyfél további elérhetőségét, például a mobilszámát, viszont akinek ilyen nincs, elesne a távoli ügyintézés lehetőségétől. Nem jó megoldás az sem, ha – mint Lázár is célzott rá – afféle emelt szintű szolgáltatásként vezetnék be az e-kártyát, „külön díj ellenében”. – A közigazgatásban – szemben a piaccal – nem történhet meg, hogy aki hajlandó megfizetni, annak a kommunikációja biztonságosabb, jognyilatkozatainak hitelességi szintje magasabb lesz, akik pedig nem fizetnek, azokkal szemben bizalmatlanabb lesz az állam – ezt olvashatjuk az említett tanulmányban.
Többek egybehangzó véleménye, hogy az adatvédelem nem gátja a fejlődésnek: az informatika vívmányait fel lehet használni a polgárok életének kényelmesebbé tételére. Az információs önrendelkezési jog követelményei akkor teljesülnek, ha az érintettek maguk dönthetnek adataik sorsáról. Volt olyan szakértő, aki úgy foglalt állást, semmi baj nem lenne az e-kártyával, ha nem az Orbán-kormány akarná bevezetni.
Amelynek amúgy is rááll a keze az „adatgyűjtésre”.
A félelmet erősíti az a friss hír, hogy akár negyven ügyet is lehet majd intézni az e-kártyával.
Erről a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) elnöke beszélt az M1 műsorában. Ignácz István elmondta, hogy az e-kártyát 2016. január 1-jével vezetik be felmenő rendszerben. Az új kártyában lesz egy úgynevezett tárolóelem, ami alkalmassá teszi adatok tárolására, így különböző közigazgatási eljárásokat tudnak intézni vele. Ignácz korábban Pest megyei rendőrfőkapitány volt, előtte pedig az ORFK bűnügyi főigazgatója. Otthon lehet a profilírozásban, amitől az adatvédelmi szakemberek a legjobban tartanak.
Először azok kapnak e-kártyát, akiknél 2016. január 1-je után esedékes lesz a személyi megújítása. Egy személyi igazolvány kiváltása jelenleg 1500 forintba kerül, az e-kártyához pedig önköltségi áron 4900 forintért lehet majd hozzájutni. A magyar állam jelenleg évente 1 millió 200 ezer személyit állít ki. Ha valaki a személyije lejárta előtt szeretne e-kártyát, és fizet érte, megkaphatja.
Ha elvész, minden elvész
Mindössze három napot adott a kormány az e-kártyáról készült törvénytervezet véleményezésére (március 30-tól április 2-ig). Így nem csoda, hogy a civil szféra érdemben nem tudott hozzászólni a koncepciókhoz, hiszen a zavaros törvénytervezetben még háromféle (A, B és C) verzió szerepelt – felelte érdeklődésünkre Vissy Beatrix, az ELTE alkotmányjogi tanszékének oktatója, aki szerint még mindig túl keveset tudunk ahhoz, hogy megalapozottan állást foglaljunk a bevezetni kívánt rendszer alkotmányosságáról. A törvényjavaslat lényeges kérdéseket hagy nyitva, és utal a kormány jogalkotási hatáskörére, így többek között arra, hogy pontosan hogyan nézne ki az e-kártya informatikai háttere, de arra is, hogy mely közigazgatási szervek, és azok pontosan milyen szisztémában és feladatmegosztásban látják el az e-kártyához kapcsolódó hatósági feladataikat.
Márpedig az ördög, tudjuk, a részletekben rejlik. A fejlesztés csapásirányai ugyanakkor világosak: a javaslat szerint több különböző azonosító kártya helyett egy többfunkciós kártyánk lenne, amely új biometrikus azonosítót is tartalmaz, hiszen a polgárnak a személyi igazolvány iránti kérelem előterjesztésekor rendelkezésre kell bocsátania az ujjnyomatát is. Az ujjnyomat előnye, hogy pontosabb azonosítást enged, és kevesebb visszaélésre ad módot, mint az arckép. Paradox módon ez egyúttal a hátránya is, mert hajlamosak vagyunk az ezen alapuló azonosítást tévedhetetlennek hinni, holott nem az (a madridi terrortámadás elkövetésével például ujjnyomatrészlet alapján gyanúsítottak meg ártatlanul egy amerikai férfit). A kormány fő érve a kényelem, a retorikai hangsúlyt pedig érthetően az állampolgári kényelemre helyezik, holott a hivatali kényelem és gazdaságosság igényének kiszolgálása nyilvánvalóbb előny. Egy többfunkciós, szinte valamennyi személyi azonosítónkat tároló kártya elhagyása esetén például joggal érezhetjük magunkat teljesen elveszettnek.
Elmondható azonban, hogy a törvényjavaslat szem előtt tartja a magánszféra megőrzésének legfontosabb biztosítékát, az ún. célhoz kötött adatkezelés követelményét. Olyan rendszert terveznek, amelyben az ágazati szervek csak a saját ágazatukhoz (például adóügy, egészségügy) tartozó adatokat látják. Így elvileg nem fog sérülni az az elv, ami miatt az Alkotmánybíróság annak idején kifogásolta a korlátozás nélkül használt univerzális személyi szám használatát. Nem nehéz viszont belátni, hogy az adat-összekapcsolás és a polgárok szabadságát veszélyeztető profilalkotás veszélye mindig nagyobb az egykártyás rendszereknél, és akkor még nem beszéltünk az adatbiztonsági (adatlopás, adatvesztés) kockázatokról. Éppen ezért a megalapozott véleményformáláshoz nem elég pusztán a kártya funkcióit és főbb működési elveit ismerni, hanem mindennek a technikai oldalát is látni kell, vagyis azt, hogy milyen eszközök és módszerek biztosítják azt, hogy az e-kártya birtokosai ne váljanak kiszolgáltatottá sem az állam, sem a magánszféra szereplői számára – mondta Vissy Beatrix. Ez az, amit most még nem látunk.
