galéria megtekintése

A 4-es metrót az utasok kerülik el, nem az elszámoltatók

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 02. számában
jelent meg.

Ónody-Molnár Dóra, Szalai Anna
Népszabadság

Az Európai Bizottság várhatóan 2017-ben vizsgálja meg, teljesítette-e Magyarország a 4-es metró építésére kapott uniós támogatás fejében tett vállalásait – tájékoztatták a Népszabadságot Brüsszelből. Nem lesz könnyű menet.

A 4-es metrót két nemzetközi, az Európai Unió által is méltányolt szervezet, a CEE Bankwatch és a Föld Barátai Európa két éve besorolta az unió által támogatott, ám környezeti szempontból a legkárosabbak közé tartozó beruházások közé. Mint rámutattak: a 4-es metró a maga 12,7 kilométer hosszú nyomvonalával és 16 állomásával – ebből csak az első szakasz épült meg tíz állomással és 7,3 kilométeres pályahosszal – „a rosszul felhasznált közpénzek iskolapéldája”.

Az unió és a városvezetés „külső kényszerekre” alapozta a 4-es metró megtérülési számításait, de az önkormányzati választás közelebb van, mint az elszámoltatás

Az Európai Bizottságban így várhatóan érzékeny téma lesz a budapesti 4-es metró zárójelentése, különös tekintettel az utasszámon alapuló megtérülési mutatókra.

 

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi adatai szerint az új vonal napi utasforgalma alig ötöde a támogatási szerződésben vállalt 474 ezer utazásnak. Az új vonalon egyelőre alig 100-110 ezer utast számlálnak. A BKK szerint ez a szám csak előzetes eredmény. A fővárosi közlekedésszervező cég a nyári szünet után lassú emelkedésre számít. Bár az átadás után mért 200 ezerhez képest ez visszaesés.

Az unió sem fogja hagyni, hogy elfeledjük
Az unió sem fogja hagyni, hogy elfeledjük
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Félmillió utasra azonban már régóta nem számít senki. A korábbi várakozások ugyanis az akkori körülményekre és számos olyan kapcsolódó beruházásra és intézkedésre alapultak – dugódíj, felszíni hálózat csökkentése, kelenföldi csomópont, P+R parkolók –, amelyekből egyelőre semmi nem lett. Márpedig a beruházás unió által meghatározott megtérülési mutatója csak akkor érhető el, ha az autósok jó része átül az új metróra.

A fővárosiak „átszoktatását” szolgáló dugódíj bevezetését azonban bizonytalan időre kitolták. A parlament ugyanis nem adott rá törvényi felhatalmazást. Holott a támogatási szerződés értelmében legkésőbb 2015-ig be kellene vezetni. Az unió és a városvezetés ugyanis éppen az ilyen „külső kényszerekre” alapozta a 4-es metró megtérülési számításait. Ezek közé tartozik a felszíni hálózat megritkítása is. A 2-es és a 3-as metró átadása után is ezt tették.

A BKK az elmúlt évtizedek legnagyobb felszíni átalakítására készült, a változás összesen 40 autóbusz-, négy villamos- és három trolivonalat érintett volna. De a városvezetés visszarettent – az önkormányzati választás közelebb van, mint az uniós elszámoltatás –, így a terv végrehajtását őszre tolták ki.

A támogatási szerződésben szintén szereplő kelenföldi intermodális csomópont elvileg már az utasforgalmi próbaüzemnek is előfeltétele lett volna. De nemhogy arra, még a megnyitóra se sikerült megépíteni. Az új vonalat ideiglenes kijárattal adták át.

Kelenföldön kéne metróra kényszeríteni az embereket?
Kelenföldön kéne metróra kényszeríteni az embereket?
Teknős Miklós / Népszabadság

A csomópontban BKV- és helyközi autóbusz-pályaudvar, P+R parkoló, illetve kerékpártároló épülne. Az építkezés döntően területszerzési, illetve engedélyezési nehézségek miatt csúszott. A terveket 2004 óta többször is átdolgozták, a hatóságok pedig meghökkentően lassan dolgoztak. A környezetvédelmi eljárás például 2009-től egészen 2013 februárjáig húzódott. Az út- és szerkezetépítésre vonatkozó engedélyeket tavaly októberben kapta meg a főváros.

A BKK által számlált százezer utas is csak becslés lehet, lévén nincs elektronikus mérőeszköz a vonalon

A beruházáshoz szükséges ingatlanokat pedig még mindig nem sikerült maradéktalanul megszerezni. A telkek egy részének megvásárlásáról, illetve a tulajdonmegosztásról mai ülésén dönt a főváros gazdasági bizottsága.

A XI. kerületi Péterhegyi úton található tízezer négyzetméteres – közel 38 millió forint becsült értékű – terület tulajdonrendezéséről pedig évekig tartó huzakodás után sikerült csak megállapodni a magyar állammal és a MÁV-val. Az új csomópont építéséhez szükséges további kilenc telekből kettő – egyenként 300 négyzetméteres – megvásárlásáról ma döntenek.

Nem sok embert kell a megnyitó óta dirigálni
Nem sok embert kell a megnyitó óta dirigálni
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az ingatlanokat egyenként 14 millió forintért adja el Újbuda, a többi telekről pedig még mindig folyik az alkudozás. A tulajdonosok között az állam, a kerületi önkormányzat és több cég is fellelhető. Az összesen cirka 2700 négyzetméterért előreláthatólag 122 millió forintot fizet majd Budapest. A kelenföldi csomópont építése a jelenlegi ütemezés szerint idén augusztusban kezdődhet el és jövő év végére fejeződhet be. Az uniós szerződésben szereplő 1500 új P+R parkolóból eddig háromszázat adtak át.

Az eredeti szerződésben vállalt csaknem félmilliós utasszámot lehetetlen teljesíteni – véli Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke, aki ugyanakkor a BKK által számlált százezer utast is becslésnek tartja, lévén nincs elektronikus mérőeszköz a vonalon.

A szakember szerint a BKK várhatóan kezdeményezni fogja Brüsszelnél a szerződés áttekintését, és ezen belül az utasszám utólagos módosítását. Dorner ugyanakkor kételkedik abban, hogy a Budapest környéki busz- és vonatközlekedés Kelenföldre koncentrálásával jelentősen növelhető az utasszám, de nem sokat remél a busz- és villamosjáratok ritkításától sem.

Ha az Európai Bizottság 2017-ben úgy látja, hogy nem valósultak meg a szerződésben rögzített célok, akkor úgynevezett pénzügyi korrekciót szabhat ki. Ez a „büntetés” a projektre felhasznált uniós forrás 5–20 százaléka lehet, ami a négyes metró esetében 9 és 36 milliárd forint.

Rosszabb esetben kötelezettségszegési eljárást is indíthatnak Budapest ellen, amelynek eredményeként akár fel is bonthatják a szerződést. Ez a 4-es metrónak megítélt 181 milliárd forintos támogatás teljes vagy részleges visszafizetését jelentené.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.