galéria megtekintése

„Miért nem azt írták ki, hogy sztrájk van, amikor ez az igazság?”

4 komment


Doros Judit, Miskolc

Lillafüreden akár egy órát is várni kellett a Miskolcra tartó helyi járatú buszra, a sűrűn közlekedő 1-es villamos viszont nagyobb zökkenők nélkül hozta-vitte az utasokat. A szakszervezetek szerint a helyi tömegközlekedésért felelős MVK Zrt. furmányos cselt vetett be, hogy letörje a sztrájkot.

Székely Istvánné, a diósgyőri kohászat hajdani dolgozója, hatvanöt éves nyugdíjas szerda délelőtt elballagott miskolci lakótelepi lakásából a felső-majláthi villamos-végállomásig, és megkérdezte, másnap reggel hogy mennek a járatok. A forgalomirányító enyhe rosszallással a hangjában megjegyezte, hogy a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. honlapján percre pontosan tájékozódni lehet az aktuális menetrendről. Székely Istvánné erre azt felelte, hogy neki nincs internete, és nem is lesz, most viszont sztrájk van, és csütörtökön reggel pontban nyolc órára be kell érnie a vasutaskórházba, a reumatológiára.

Vajda János / MTI

– Tudja maga, milyen nehezen lehet oda időpontot kapni, ha elúszik a nap, várhatok megint hónapokig!? – fordul oda hozzám, s innentől együtt böngésszük a digitális kijelzőt a több mint 33 milliárd forintért megújított villamoshálózat, népszerűbb nevén a Zöld Nyíl peronján.

 

„Kijelző karbantartás. A járatok a kifüggesztett menetrend szerint változatlanul közlekednek” – fut a neonfelirat a táblán.

– Sunyik ezek. Már hogy mennének változatlanul, hisz tegnap is húsz percet vártam az elvileg öt-hat percenként közlekedő villamosra, pedig akkor még nem is volt sztrájk! Miért nem azt írták ki, hogy sztrájk van, amikor ez az igazság? – méltatlankodik a vaskohászat sokat látott nyugdíjasa. Aztán még hozzáteszi, hogy az ő egyik rokona is buszsofőr volt, nem keresnek azok olyan rosszul, de ami jár, az jár, és ha másképp nem megy, akkor így kell kipréselni a pénzt a munkáltatókból.

Vajda János / MTI

A Lillafüredhez közeli felsőhámori buszmegállóban ketten várakoznak: egy fiatal lány, Oláh Kitti Anna, és egy nyugdíjas férfi, Pető István. Itt rendszerint óránként három busz megy el, most viszont csak egy jön, az 5-ös. – A buszosoknak igazuk van, már 2014-ben sem kapták meg a járandóságukat, egy csomó pótlékot elvettek tőlük – mondja a férfi, miközben a lány bólogat. Aztán azon lamentálnak, vajon a közlekedési cég meghosszabbítja-e a bérletek érvényességét, hisz annak idején teljes körű szolgáltatást vettek meg, most meg, akárhogy is, de a sztrájk miatt csak kimarad egy-két járat. Ennek ellenére egyikük sem a dolgozókat hibáztatja, azt mondják, a munkáltató nem akarja kifizetni a kialkudott bért, ezért ő a felelős a sztrájkért.

„A sztrájk egyáltalán nem zavarta meg Miskolc életét. Nyugalom van a városban, a közlekedés zavartalan, megfelelő a járatsűrűség. Ennek valószínűleg az az oka, hogy nagyon kevesen, a dolgozóknak mindössze 17 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez. A város lakói semmit nem éreznek a sztrájkból. A közlekedési vállalat a sztrájktörvény betartásával gondoskodik arról, hogy a lehető legtöbb járatot indítsa. A szerződéses – úgynevezett munkásjáratok – mindegyike közlekedik, a dolgozók el tudtak jutni az ipari centrumokba. A vállalat a törvényesség betartására maximálisan ügyel, és a szakszervezetekkel folyamatosan tartja a kapcsolatot” – olvasható Singlár Zsolt vezérigazgató közleményében.

A munkabeszüntetést szervező szakszervezetek szerint viszont a cég sztrájktörő, s fondorlatos módon próbálja az elégséges szolgáltatásnál jóval magasabb létszámarányt kikényszeríteni. – A közlekedésről szóló törvény szerint 66 százalék a minimumszolgáltatás. Ezt úgy kell értelmezni, hogy ha a nem sztrájkoló alkalmazottak biztosítják ezt az arányt, akkor sztrájkolókat nem kell behívni, ha viszont elmaradnak ettől, akkor a tiltakozók is kénytelenek beállni dolgozni, mert az elégséges szolgáltatást minden körülmények között biztosítani kell – mondta tudósítónknak Zelenka László, a Miskolci Autóbusz- és Villamosvezetők Érdekvédelmi Szervezete elnöke. Csakhogy az MVK Zrt. úgy járt el, hogy a sztrájkot bejelentőket beosztotta 66 százalékos teljesítményre, a többieket pedig teljes munkaidőre – vagyis a szolgáltatási arány így valóban jóval magasabb lett a meghirdetettnél. Ez a szakszervezetek szerint jogsértő, így bírósághoz fordultak jogorvoslatért.

Vajda János / MTI

– A legsötétebb horthysta időkre emlékeztető módon szeretné letörni a jogos fizetésemelésért küzdő dolgozók sztrájkját a közpénzből támogatott miskolci közlekedési cég: az MSZP információi szerint a cégvezetés sztrájktörésre, túlmunkára biztat minden olyan busz- és villamosvezetőt, aki munkájukat féltve jelenleg nem sztrájkol, és sorsába beletörődve dolgozik úgy, ahogyan azt a cégvezetés megrendeli – írta közleményében a baloldali párt miskolci szervezte. Szerintük a nem sztrájkolók vannak kevesebben, a többség, a fizetésemelésért és tisztességesebb munkakörülményekért küzdő dolgozók viszont nem engednek, s korábbi nyilatkozataikat betartva sztrájkolnak mindaddig, amíg „a közpénzzel kitömött cég vezetői meg nem adják nekik azt, amit korábban írásban megígértek”.

A DK szerint Singlár Zsolt vezérigazgató megfélemlíti a dolgozókat a város tulajdonában lévő média segítségével, és félretájékoztatja a miskolciakat. Ezért arra kérték a város lakóit, hogy legyenek szolidárisak a közlekedésiekkel, viseljék türelemmel akciójukat, legyen jó szavuk a sztrájkban résztvevőkhöz, aki pedig teheti, viselje a szolidaritás kék szalagját.

Szakszervezetis a célkeresztben

A táppénzen lévő Zelenka László szerdán reggel munkára jelentkezett, ám nem osztották be buszvezetőnek, hanem elküldték üzemorvoshoz. Ő megállapította, hogy a szakszervezeti vezetőnek magas a vérnyomása, s négy hétre eltiltotta a munkavégzéstől. Vagyis az érdek-képviseleti vezető, ha akarna se tudna ott lenni a sztrájkolókkal, azzal ugyanis így táppénzcsalást követne el.

Szavai szerint a munkáltatója árgus szemekkel figyeli, milyen mondvacsinált okokra hivatkozva távolíthatná el őt, amiért kiáll a kollégáiért. Már két fegyelmi is indult ellene az utóbbi hónapokban, noha ezt megelőzően több, mint harminc évig nem volt panasz a munkájára. Először azzal vádolták meg, hogy „majdnem elütött” egy asszonyt az egyik buszvégállomáson – állítólag a retikülje súrolta a busz oldalát. Másodszor amiatt indult ellene eljárás, mert a Hír Tv-nek vezetés közben adott interjút, s ezzel megszegte a szabályzatot. Ő azonban azt állítja: mindenben az előírások szerint járt el: headseten beszélt a riporterrel, annak használata pedig megengedett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.