galéria megtekintése

Az M1 már számokkal álmodik

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 18. számában
jelent meg.


Bednárik Imre
Népszabadság

A nézők menekülnek az M1-ről. A vasárnap elindított hírcsatorna nézettsége két nap alatt jelentősen zuhant. A médiaszolgáltatási alap többmilliós nézettséget kommunikál, ám ezek a számok arról szólnak, hogy legalább egy percig hányan látták a műsort. Csakhogy e nézők többsége továbbkapcsol, mert nem tetszik neki, amit lát.

A hétfői nézettségi adatok szerint az M1 legnézettebb műsora a fél nyolcas Híradó volt, amit 255 ezren néztek meg. A második a reggel hat órai Híradó, amire 131 ezren voltak kíváncsiak, majd a déli Híradó 111 ezres nézettséggel. A fél nyolcas fő Híradó nézettsége már az állami hírcsatorna indulása napján, vasárnap is jelentősen csökkent a korábbiakhoz képest. A múlt héten, de az elmúlt hónapokban is a fél nyolcas fő Híradó 350 ezres nézettségeket produkált, most meg egyik napról a másikra eltűnt legalább 100 ezer néző. És nemcsak a Híradó alatt, hanem az azt követő főműsoridős sávból is, amikor az emberek többsége televíziózik.

Számolhatnak bárhogy, napról napra fogy az amúgy sem acélos érdeklődés a nemzeti hírcsatorna iránt
Számolhatnak bárhogy, napról napra fogy az amúgy sem acélos érdeklődés a nemzeti hírcsatorna iránt
MTVA

Az előre borítékolható volt, hogy a hírtévé miatt bedől az M1 nézettsége, az azonban nyitott kérdés, hogy sikerül-e átterelni a nézőket a Duna TV-re, ahová áttették a nagy költségvetésű szórakoztató műsorokat és a filmeket. Vasárnap este a Magyarország, szeretlek! vetélkedő a Duna TV-n is hozta a szokásos 500 ezer fölötti nézettségét, hétfőn a Kékfény viszont már nem. A bűnügyi magazint múlt hétfőn azM1-en még 396 ezren nézték, tegnapelőtt a Duna TV-n 342 ezren, tehát 15 százalékkal kevesebben.

 

Két nap alatt az ATV beelőzte az M1-et, s megközelítette a Duna TV-t. Az ATV már vasárnap 17 és 22 óra között verte az M1-et az összes felnőtt tévé-előfizető körében, pedig az ATV lefedettsége 88, az M1-é viszont 100 százalékos, azaz minden háztartásban nézhető. Hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorára este fél nyolctól 341 ezren voltak kíváncsiak, majdnem 100 ezerrel többen, mint az M1 fő Híradójára. Az ATV esti háromnegyed hatos híradóját 228 ezren, a háromnegyed hetest pedig 238 ezren nézték meg hétfőn.

Közben a médiaszolgáltatási alap többmilliós nézettséget kommunikál, miszerint vasárnap az öt közszolgálati adó műsoraira összesen 5,3 millióan kapcsoltak, hétfőn meg 4 millióan. Az M1 napi elért közönsége a megújulás első napján 3 millió 535 ezer fő volt, hétfőn pedig 2,5 millió. Egyik napról a másikra milliós esés. Ráadásul a nézettségmérés alig használt adatsorát, az „elért közönséget” ráncigálta elő az MTVA, hogy elfedje a vasárnap indított hírcsatorna szakmai bukását. Az elért közönség mutatója, szakmai nevén a REACH azt fejezi ki, hogy a néző legalább egy percre odakapcsolt az adóra. Ezt az adatot a televíziók általában azért nem szokták publikálni, mert ebben az a néző is szerepel, aki rövid időn belül átkapcsol egy másik adóra, valószínűleg azért, mert nem tetszik neki, amit lát.

A televíziós nézettségmérésben releváns adatnak az AMR számít, a súlyozott nézőszám, azaz átlagosan mennyi néző esett minden percére egy műsornak. Magyarul, ha az RTL Híradóját egymillióan nézik, az azt jelenti, hogy átlagosan az adás minden percében volt egymillió nézője. Miközben az MTVA azt kommunikálja, hogy az M1 vasárnapi főkiadása fél nyolctól csaknem 800 ezer nézőt ért el, valójában 231 ezren nézték meg. A többiek belenéztek, de mentek is tovább. Mindeközben az RTL Klub vasárnap esti Híradójára a teljes lakosság körében 1 millió 159 ezren voltak kíváncsiak, a TV2 Tények című hírműsorára pedig 870 ezren.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.